Körkép: itt a legolcsóbb a sajtkrém, a vajkrém és a mascarpone

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tudta, hogy már minden boltban van saját márkás mascarpone, ráadásul sokkal olcsóbb mint hájpolt társai?

Mostani körképünkön a sajtkrémek, vajkrémek és mascarponék árait szemrevételeztük, és feltűnt, hogy az olasz krémes sajtot, a mascarponét, már bármelyik hiperben vagy szuperben megveheti – ráadásul mindenhol létezik saját márkás termékként. Ez azért nagyon jó hír, mert árban szépen verik a már bevezetett Szarvasi vagy a Goldsteig mascarponét, a méregdrága Brazzale mascarponéról már nem is beszélve. Már csak azt kellene kideríteni, hogy ízben milyen különbség van közöttük, de ahogy ismerem magunkat, erre is sort fogunk keríteni. 

Ezúttal az Aldi–Auchan–Interspar–Lidl–Penny Market–Tesco-hatszöget jártuk be, hogy felderítsük, hol a legolcsóbb a sajtkrém, a vajkrém és a mascarpone*.

Aldi

Ezekkel a termékekkel az Aldi besöpörte az első helyet minden kategóriában, ahogyan a Lidl és a Penny Market is. Ennél nagyobb árversenyre számítottunk, de egyáltalán nem bánjuk, hogy nem így lett! Amiért még jár a bónusz az Aldinak, hogy itt lehet kapni olyan sajtkrémet, amelynek csökkentett a zsírtartalma, így fogyókúrázók is nyugodtan kenhetik teljes kiőrlésű kétszersültjükre. (Ilyen egyébként a Lidlben is van sajtkrém.)

Galéria ikon

42

Galéria: Mascarpone körkép
Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 g)  
Milfina Mascarpone 799 1598
Milfina Sajtkrém 249 1245
Milfina Vajkrém 299 1196

Auchan

Az Auchannal ezúttal nem csak annyi bajunk volt, hogy legtöbbször alulmaradt az árharcban, hanem az is, hogy nem árulnak saját márkás dobozos sajtkrémet – emiatt a tömlős, kenhető sajtjukat tettük be a táblázatba, ami egyébként utolsó is lett, már’, ami az árát illeti.

Galéria ikon

42

Galéria: Mascarpone körkép
Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 g)  
Auchan Mascarpone 799 1598
Auchan Sajtkrém 179 1790
Auchan Vajkrém 249 1245

Interspar

A mascarponét nagyon megéri itt vásárolni, a többi terméket meg inkább a többi szuperben keresse. 

Galéria ikon

42

Galéria: Mascarpone körkép
Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 g)  
Despar Mascarpone 399 1596
Spar Sajtkrém 149 1490
S-budget Vajkrém 335 1340

Lidl

Nem meglepő módon megint a Lidl az abszolút árnyertes (bár holtversenyben a Pennyvel), az meg külön jó, hogy ezek a termékei tényleg nagyon finomak. Próbáltuk őket, tapasztalatból mondjuk! A legjobban a Linessa sajtkrémet kedveljük: kevés benne a kalória és valóban jó az íze.

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 g)  
Lovilio Mascarpone 399 1596
Goldessa/Linessa Sajtkrém 249 1245
Pilos Vajkrém 269 1195

Penny Market

A Lidllel karöltve a Penny is a dobogó első fokára került. Ön kóstolta már ezeket a termékeiket? Írja meg nekünk tapasztalatait Facebook oldalunkra vagy levélben!

Galéria ikon

42

Galéria: Mascarpone körkép
Fotó: Dívány
Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 g)  
San Fabio Mascarpone 399 1596
Campus Sajtkrém 249 1245
Sissy Vajkrém 299 1196

Tesco

Szomorú hír, hogy a Tescónak nem sikerült jó helyre kerülnie az áraival. Bízunk benne, hogy a vakteszten ennél sokkal jobb eredményt fog elérni.

Termék Ár (forint)  Fajlagos ár (forint/1000 g)  
TV Mascarpone 890 1780
TS Sajtkrém 299 1708
TS Vajkrém 319 1276

Összesítés, avagy hol éri meg tehát a legjobban ezeket a termékeket vásárolni:

Azt kell hogy mondjuk, nem igazán alakult ki öldöklő árverseny a saját márkás mascarponék területén – egyedül a tescós drágább kicsivel a többinél. Itt már tényleg csak az íz döntheti el, melyiket kedveljük jobban.

Íme a lista – a mascarpone fajlagos ára szerint növekvő sorrendben Ár összesen (forint) Fajlagos ár (forint/1000 g) 
Lidl 399 1596
Interspar 399 1596
Penny Market 399 1596
Aldi 799 1598
Auchan 799 1598
Tesco 890 1780

A sajtkrémeknél már kicsit más a helyzet: az első három helyezett a szupermarketek közül került ki: Aldi, Lidl, Penny; a sor végét meg az Auchan zárja. Drágább a sajtkrémje, mint a szupereseké.

Íme a lista – a sajtkrém fajlagos ára szerint növekvő sorrendben Ár összesen (forint) Fajlagos ár (forint/1000 g) 
Aldi 249 1245
Lidl 249 1245
Penny Market 249 1245
Interspar 149 1490
Tesco 299 1708
Auchan 179 1790

A vajkrémeknél is a szupermartketek lettek a dobogósok, de a többi bolt sem panaszkodhat. Nem sokban térnek el az áraik az elsőkéhez képest.

Íme a lista – a vajkrém fajlagos ára szerint növekvő sorrendben Ár összesen (forint) Fajlagos ár (forint/1000 g) 
Lidl 269 1195
Aldi 299 1196
Penny Market 299 1196
Auchan 249 1245
Tesco 319 1276
Interspar 335 1340

*Az árak a különböző boltokban (és különböző időpontokban) eltérhetnek az általunk találtaktól, éppen ezért – dokumentálva az állításainkat – fotókat is készítettünk. A fotókat május 6-án lőttük. Minthogy sok üzletben tilos a  fényképezés, ezek nagy részét itt nem tesszük közzé, de ha ön bizonyítékot szeretne, szívesen elküldjük levélben. Azokban az üzletekben, ahol mi jártunk, az itt feltüntetett árak voltak a legalacsonyabbak – természetesen más boltokban találhat ezeknél alacsonyabbakat is.

Ön hol szokta ezeket a termékeket vásárolni? Megírhatja nekünk Facebook oldalunkon!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.