Jövőre jönnek az új IKEA húsgolyók!

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2015-től már vegetáriánus és csirkés húsgolyókat is kérhet az IKEA éttermében. De azért a klasszikus is megmarad.

Nemcsak új konyha és új polcrendszer, vagy új PS modellek kerültek az IKEA kínálatába, az éttermekbe is érkeznek az újítások. A Daily Telegraph értesülései szerint 2015-től vegetáriánus és csirke húsgombócokat is kérhetünk majd az áruházláncban. A vállalat a döntését azzal is indokolja, hogy a népszerű, sertés- és marhahúsból készült gombócok tömegtermelése magas széndioxid-kibocsátással jár együtt, írja a hvg.hu. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az eredetei Kötbullar húsgolyó eltűnik, közölte a Dívány megkeresésére az IKEA hazai képviselete.

Hozzátették: az IKEA 2015-től további, a gyártás során alacsonyabb széndioxid-kibocsátással járó húsgolyó alternatívák bevezetésével tervezi szélesíteni a kínálatát, ezért a következő évtől csirkehús és vegetáriánus variánsokat is elérhetővé kíván tenni a vásárlók számára.

Sajttal töltött, csirkehúsból készített variáns

Bár az IKEA a lapra szerelt bútorok szakértője, mégis évente körülbelül 150 millió húsgolyót ad el az éttermeiben, pedig ez a legkevésbé környezetbarát fogás az étlapjukon. A vállalat mindig is híve volt a környezettudatos életmód népszerűsítésének, így időszerű volt, hogy a húsgolyók is környezetbarátabbak legyenek. A 2013-as jelentés alapján a Daily Telegraph még azt is kiszámolta, hogy a húsgolyók előállítása és tárolása annyi károsanyag kibocsátással jár évente, mint 126 300 személygépkocsi éves használata, vagy 3 millió utas Londonból Svédországba repülése.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.