Nagyüzemben címkézték át a lejárt húsokat

Olvasási idő kb. 2 perc

A Pest megyében működő szervezet raktáraiban lejárt szavatosságú élelmiszereket címkéztek át, hogy újra eladják. Egy rendőr is lebukott.

Több száz tonna lejárt szavatosságú élelmiszer átcímkézésével, illetve eladásával foglalkozó szervezetet buktatott le a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség és a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal, adta hírül az MTI. Az időközben előzetes letartóztatásba helyezett négy férfi egyike egy rendőr. A NÉBIH kedden meg is mutatta a sajtónak azt a törökbálinti raktárat, ahol nagyüzemben folyt az illegális átcsomagolás.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Az ócsai székhelyű cég különböző áruházláncoktól átvett lejárt szavatosságú élelmiszerek megsemmisítését vállalta, ehelyett azonban a beérkezett, megsemmisítésre váró élelmiszerek nagy részét átcímkézés után továbbértékesítették. Március 14-én és 15-én a cég telephelyén, székhelyén, és a dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktáraiban tartottak házkutatást. 

A törökbálinti raktárban 100-150 tonna rossz higiéniai körülmények között tárolt, lejárt szavatosságú élelmiszert találtak, amikre magyar nyelven semmit sem írtak rá, egy másik üzemben pedig éppen a lejárt élelmiszerek átcímkézésekor és csomagolásakor jelent meg a hatóság. Azt, hogy mióta tart ez a jogsértés és hogy az áruk forgalomba kerülhettek-e, a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vizsgálja. 

Megkeresésünkre dr. Helik Ferenc, a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a szabályozás szerint csak olyan vállalkozóknak lehet lejárt szavatosságú élelmiszert átadni, akinek engedélye van élelmiszerhulladék szállítására és megsemmisítésére. Hozzátette: a törökbálinti és a budaörsi raktárat nem a hulladékelszállító, hanem egy másik cég üzemeltette.

Javarészt hús- és pékárut, illetve tejtermékeket és tojást találtak a lefoglalt termékek között, de a budaörsi raktárban nagy mennyiségű dobozos sörre is akadtak. Abban az üzemben pedig, ahol zajlott a munka, amikor lecsaptak, épp hűtést igénylő édességeket csomagoltak át – mondta a Díványnak Helik Ferenc. Azt, hogy mekkora értékű áruról van szó, illetve hogy a lefoglalásig mennyi került ezekből az üzletekbe, szakértő bevonásával vizsgálja a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség.

A NÉBIH-nél elmondták, hogy vásárlóként nehéz védekezni az átcímkézés ellen, épp ezért érdemes nagyon odafigyelni a csomagolásra. Ne vegye meg, ha az sérült vagy koszos, esetleg alig kivehető rajta a szavatossági idő, és kerülje a kétes, nem nyomonkövethető helyekről (aluljárókból, autók csomagtartójából) származó termékeket, élelmiszereket! Ha bármilyen csomagolásbeli, ízbeli vagy külalakbeli furcsaságot, nem megszokott ízeket, szagokat fedez fel az ételen, semmiképpen ne fogyassza el! A gesztenyemasszánál például hamisítást jelezhet a túl világos szín.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.