Már kétszáz forintból kijön a házi sampon

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemcsak olcsóbb, de nem is terheli vegyszerekkel szervezetét. A legdrágábbat ezer, míg a legolcsóbbat akár kétszáz forintból is elkészítheti.

Sokszor taglaltuk már a boltban vásárolható samponok előnyeit és hátrányait. Szóval minek költené a sok pénzt káros kemikáliákra, amikor könnyen, gyorsan és fillérekért készíthet magának igazán natúr sampont?

A haj ápolására legalább kétféle kozmetikai készítményt használunk: sampont tisztításra, balzsamot ápolásra. A neten rengeteg natúr- és biokozmetikumról szóló cikk ajánlja, hogy a boltban kapható sampon helyett vegyünk olcsó, de kizárólag bőr- és környezetbarát tenzideket tartalmazó alapsampont, és illatosítsuk saját ízlésünk szerint. Ez mind szép és jó, de ezek a samponok nem éppen az olcsó kategóriát képezik, ráadásul hazánkban az igazán bőrbarát tenzidkeverékek nem is kaphatóak. Ráadásul azt is tudjuk már, hogy nem minden bio, ami annak látszik, még akkor sem, ha az van ráírva… Többféle olcsó és natúr eljárás létezik azonban, amik segítségével ön is könnyedén elkészítheti magának a valóban bőrkímélő samponját.

Készítse el az alapsampont otthon (körülbelül 1000 forint/1l)

Ez nagyon egyszerű, és az egész nem kerül háromszáz forintnál többe.

Amire szüksége lesz: 50 gramm gyógynövénytinktúra (olyan gyógynövénykivonat, melyet 10 napon keresztül hetven százalékos alkoholban áztat), 2,5 dl gyógynövényforrázat (ezt érdemes egy éjszakán keresztül áztatni), 50 gramm káliszappan és 750 ml desztillált víz.

Elkészítés:

A desztillált vizet és a gyógynövényforrázatot forralja fel egy edényben, majd oldja fel benne a káliszappant. Ezután csökkentse alacsonyra a hőfokot, és körülbelül 20-25 percig főzze. Ha a mennyiség a felére sűrűsödött, kész az alap. Hagyja kihűlni, és végezetül adja hozzá a választott gyógynövénytinktúrát. Bármilyen zárható flakonban egy hónapig eltartható.

Gyógynövénykivonatnak tökéletes például: bojtorjángyökér, csalán, zsálya.

Alkalmazzon savas öblítést a hajmosás után.

Így készül a savas oldat

Almaecetet, ecetet vagy bármilyen savas oldatot (pl. 100%-os citromlét)  öntsön egy flakonba, és adjon hozzá négy rész vizet. Ezzel mossa át haját, és hagyja hatni fél percig, majd öblítse le.

Természetes alapszappan – illóolaj nélkül (körülbelül 300 forint/750g)

Sima háziszappannal is csodákat lehet elérni, nem is gondolná, hogy mennyi fényt, rugalmasságot ad a hajnak. Igaz, egy kicsit körülményes a használata, de a tudat, hogy natúr terméket használ, mindenért kárpótolja. Azért is kiváló a szappan, mert a hajat nem lehet büntetlenül olajozni, a szappannal mégis juttathat fejbőrére a bőrtápláló és hidratáló olajok jótékony hatásából.

A következő alapanyagokra lesz szüksége:

500 gramm bármilyen folyékony növényi ola (olívaolaj, szőlőmagolaj, búzacsíraolaj), 63 gramm nátrium-hidroxid (az NaOH vegyszerboltban beszerezhető), 1,5 dl desztillált víz és ízlés szerint 100 százalékos illóolaj.

Elkészítés:

A lúggal való munka veszélyes dolog! Kizárólag gumikesztyűben és védőszemüvegben végezhető! A szappankészítés előtt mindenképpen olvassa el a biztonsági előírásokat.

A szappan elkészítéséhez először oldjuk fel a lúgot. A szilárd lúgot mérjük ki a kiválasztott edénybe! A számított mennyiségű vizet tegyük széles szájú, jól zárható (csavaros) üvegbe! Helyezzük a vizet tartalmazó üveget a mosogatóba, vagy egy nagy tálba! Ezeket töltsünk meg hideg vízzel olyan magasságban, hogy a benne lévő vizet tartalmazó edény ne dőljön el!

Ezután a NaOH kis részleteit adagoljuk a vizes edénybe, állandó keverés és hűtés közben (ezt megkönnyítheti egy egyszerűen elkészíthető papírtölcsér, amit az üveg szájába helyezünk, csak arra vigyázzunk, hogy a papír száraz legyen). Legegyszerűbben úgy keverhetünk, ha a jól zárt üveget rázogatjuk. Hűtésre a tálban lévő vizet használhatjuk. Lehetőleg ne adagoljunk újabb adag lúgot addig, míg az oldat hőmérséklete annyira le nem csökkent, hogy a kezünk elbírja (40-45 °C), és a legfontosabb: sose lélegezzük be a tömény oldat gőzeit!

Ezután már nincs más dolgunk, mint egy botmixerrel összeturmixolni a hozzávalókat. Mikor a massza sűrűsödni kezd, öntse szilikonformába a folyadékot, és várja meg, míg megszilárdul. Szilárdulás után reszelje le a kész szappant, és főzze fel desztillált vízzel.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha szappannal most hajat, a hajszálak megduzzadnak, így aztán nedves állapotban nehezebben fésülhetők, törékenyebbek és érzékenyebbek lesznek. Ez a hatás azonban száradás után elmúlik, addig azonban lehetőleg ne fésülködjön, és ne is menjen hideg levegőre (mondjuk, nedves hajjal amúgy se). Sokat segít az is, ha hajmosás után a már említett savas oldattal kondicionálja haját. egy kevés citromlé, ecetes sör vagy illóolajokkal vegyített savó kiváló hajtápláló, korpásodásgátló hatású, a hajat könnyen fésülhetővé teszi.

Mosódió (körülbelül 300 forint)

Nyolc fél diót áztasson tíz percig forró vízben (illóolajokat tetszés szerint csepegtethet bele), majd ha kihűlt, adjon hozzá pár teáskanál szódabikarbónát. Ne ijedjen meg, ha használatkor nem habzik, ez a tisztító hatását nem befolyásolja! Ebben az esetben is alkalmazzon savas öblítést a hajmosás után.

Tojássampon (egy adag körülbelül 200 forint)

Talán az egyik legolcsóbb és legkönnyebben elkészíthető samponok egyike, ez talán némileg ellensúlyozza, hogy egyáltalán nem bizalomgerjesztő az állaga. A végeredmény ismeretében azonban nyugodtan nekifuthat, nem is kell hozzá más, mint (a haj hosszától függően) 3-4 tojás és illóolaj: keverje össze ezt a két alkotóeleme, és már kész is a sampon. Bár a felvitele nem lesz egyszerű, megkönnyítheti a saját dolgát, ha zuhanyzás közben, a kádban végzi el.

Szódabikarbónás sampon (körülbelül 100 forint)

Három evőkanál szódabikarbónát keverjen össze annyi vízzel, hogy paszta állagú legyen, majd masszírozza fél percen keresztül a fejbőrébe, hajába, és hagyja hatni egy percig.

Ehhez is célszerű savas öblítés a hajmosás után.

A gondos tisztítás mellett a haj egészségét különböző hatóanyagok visszapótlásával, bevitelével őrizhetjük meg. Tipikus ápolószerek: kamilla, rozmaring, zsálya, levendula. Használhatjuk a tisztítószerbe keverve vagy mosás utáni öblítőként, esetleg pakolásként az enyhén vizes hajunkra. Jótékony hatásuk mindenképpen megmutatkozik. 

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Lájfhekk sampon bio haj

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.