Minden, amit tudni illene az étolajakról

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha már a napraforgóolajok fajtái közt is összezavarodik, most segítünk választani.

Vásárlás közben sokszor el lehet veszni a különböző fajták, típusok, rövidítések és szakszavak tengerében. Éppen ezért hétről-hétre összeszedjük, mit kell tudni egy adott termékről, és a különböző fajtákról. Ezen a héten az étolajoknak járunk utána.

A növényi olajokat magas olajtartalmú növényekből, vagy azok magjának sajtolásából állítják elő. A legfontosabbak, és itthon is legismertebbek a napraforgóolaj, az olívaolaj, a mogyoróolaj, a repceolaj és a szőlőmagolaj.

A Magyar Élelmiszerkönyv étolajokra vonatkozó irányelve szerint az "étolajok olyan élelmiszerek, amelyeket étolajok előállítására alkalmas olajmagvakból vagy olajtartalmú növényi részekből sajtolással, esetenként finomítással, sajtolással és/vagy oldószeres extrakcióval, valamint finomítással állítanak elő."
Egyébként itt lehet megtalálni a pontos definícióját annak is, hogy mire kerülhet rá a szűz, a hidegen sajtolt, vagy a finomított étolaj, és hogy milyen minőségi követelményeknek kell megfelelniük.

Napraforgóolaj

Az egyik legismertebb és legtöbbet használt olajtípus, ami a napraforgó magjának sajtolásából állítanak elő. Manapság különböző változatai is kezdenek elterjedni, akár ízesítésében, akár hozzáadott vitaminok tekintetében, amiknek szerencsésebb esetben egyszerű és világos (például fokhagymás olaj) nevet adnak, de sok esetben fantázianeveket, amikből nehéz rájönni, mit jelentenek pontosan.

Sütőolaj
A boltok polcain megjelent a sütőolaj, amit kifejezetten bő olajban sütéshez, például rántott ételek elkészítéséhez ajánlanak. Ideáig ebben túl sok újítás nincs, annyival több mint az egyszerű verzió, hogy nemesített napraforgómagból előállított olajat tartalmaz, ami a Vénusz márkánál a Fritopti nevet kapta, a lényege pedig, hogy gazdag egyszeresen telítetlen Omega-9 zsírsavban, mindemellett nem ég meg olyan hamar.

Sejtőr
Napraforgó és kukoricacsíra étolaj keveréke, ami E-vitamint, természetes eredetű antioxidánst tartalmaz, egy evőkanálnyi fedezi a felnőttek számára ajánlott napi E-vitamin  bevitel több mint felét.

Omega 3&6
Napraforgó, repce és kukoricacsíra-olajból készül és természetes alfa-linolén savat tartalmaz. Na ez nekünk se mond sokat, de az alfa-linolén sav többszörösen telítetlen zsírsav, ami például hozzájárul a vér koleszterinszintjének normális értéken tartásához.

Mediterran
A Floriol Mediteran olaja egyszerre napraforgó olaj, és olívaolaj, ami sütéshez is javasolt, ezzel pénztárca kímélő alternatívát kínál, mintha olívaolajban sütne, amit ráadásul nem is ajánlunk.

Olívaolaj

Az olajbogyó összetörését követő sajtolással nyerik, egyébként az egyik legősibb élelmiszer, aminek több száz, különböző eljárással készült változatát lehet megtalálni a piacon, áruk is eszerint változik. Kimondottan védi az érrendszert a meszesedéstől, megakadályozza a koleszterin lerakódását az erek falán, gyulladáscsökkentő és koleszterincsökkentő hatása is ismert. Azt viszont fontos tudni, hogy sütésre alkalmatlan, hiszen a finomítatlan olajok alacsonyabb hőmérsékleten kezdenek el füstölni, egyedül talán a szűz olívaolaj lehet alkalmas például grillezésre, de ez sem ideális, bár ezzel a mediterrán országokban élők vitatkoznának.  Nézzük a leggyakoribbakat.

Extra szűz olívaolaj
Az olívabogyó első préseléséből készül, gyártása során nem alkalmaznak hőt, vagyis hidegen sajtolják, ami azt jelenti, hogy 27 °C foknál nem teszik ki magasabb hőnek.  Ez legízletesebb és legegészségesebb típus, egyben a legdrágább is. Savtartalma 1%-nál nem lehet magasabb, és adalékanyagokat sem tartalmazhat. A kistermelőktől, általában drágábban beszerezhető olívaolaj sajátossága, hogy egy féle olívából készülnek általában, ezért sokkal karakteresebb az ízük, mint a nagyipari felhasználás során előállított társainak, akik több helyről szerzik be az extra szűz olívaolajat, és saját maguk állítják elő a végterméket.

Szűz olívaolaj
Finomításon átesett, magasabb savtartalmú (maximum 8%) olajtípus, már korántsem annyira egészséges, mint az előző. Fontos tudni, hogy a finomítás miatt már itt is csökken az egészségre pozitív hatás az extra szűz olajakhoz képest.

Kommersz olajok (sansa)
Szűz olajok maradékából mechanikai sajtolással, és vegyi úton kinyert olaj, ezáltal rosszabb a minősége is, valamit az élettani hatásai is messze elmaradnak az extra szűz változattól. A finomítások alatt alkalmazott magas hőmérséklet megváltoztatja az olajmolekulákat, ennek hatására transzzsírsav keletkezik, ami növeli az érrendszeri megbetegedések kockázatát.

Tökmagolaj

Piacokon a kistermelők által előállított, házilag gyártott tökmagolajat is lehet találni, aminek fogyasztása például a prosztata jóindulatú megnagyobbodásával járó tüneteket is enyhít, de csökkenti a koleszterint is. Emellett antioxidánsokban gazdag, ezért állítólag az öregedést is csökkenti, valamint A-, B-, E- és F-vitamint is tartalmaz. Íze igen karakteres, főleg salátákhoz, hideg élelmiszerekhez jó, sötétzöld színe miatt még külön jól is néz ki. Sütéshez egyáltalán nem ajánlatos használni.

Szőlőmagolaj

Leginkább a kozmetikai ipar használja, de magas B-, C- és E-vitamin tartalma miatt salátákhoz is egészséges választás. A füstpontja 250°C fok, tehát sütésekhez kimondottan ideális lenne, ha nem lenne annyira drága, hogy elképzelhetetlen legyen egy vasárnapi családi rántott hús mennyiség kivitelezése szőlőmagolajban. Szintén antioxidáns, és vitaminokban rendkívül gazdag.

Repceolaj

Az olajrepce sajtolásából állítják elő a repceolajat, ami Omega-3 zsírsavakban gazdag, így kedvezően hat az érrendszerre, és nem mellesleg a biodízel előállításában is fontos szerepet kapott. Jól lehet vele sütni, mert ennek az olajtípusnak is magas az égési pontja, árban pedig jóval kedvezőbb szokott lenni, mint az előbb említett szőlőmagolaj.

Mogyoróolaj

A kozmetikai célú felhasználás mellett a keleti konyha egyik alapterméke is. E-vitamint, nyomelemeket és fehérjét is tartalmaz. Leginkább salátákhoz ajánlott olaj, mert az intenzív mogyoróízt esetenként lehet benne érezni, de sütéshez is kiváló, mert jól bírja a hevítést.

Kókuszolaj

Nem csak a konyhában lehet használni, hanem számtalan egyéb jótékony hatása is van. A kókuszolaj egyébként szobahőmérsékleten vaj szerű, de gyorsan megolvad és úgy viselkedik, mint  a zsír. Hidegen sajtolt, szűz és finomított kókuszolajat lehet vásárolni a boltokban, amikből a finomított jobban elterjedt, és ára sem borsos, igaz vitaminokban már nem olyan gazdag. Egyébként ezek az olajok nagyon jól tűrik a melegítést, és ízük sem annyira karakteres, hogy megpecsételné az étel aromáját, így azok is szeretni szokták, akik egyébként nem rajonganak a kókuszért.

Pálmaolaj

A világon a legnagyobb mennyiségben felhasznált növényi olaj, amelyből margarint, biodízelt és állati takarmányt is előállítanak, valamint a nagyüzemi étkeztetés mellett egyre tönn konyhában is megjelenik, valamint nagyon sok termékben megtalálható, például a csokoládék egy részében is, de ha azt olvassa az összetevők között, hogy "növényi zsírok és olajok", az elnevezés nagy valószínűséggel a pálmaolajat takarja. Egyébként a legtöbben szidják, mert egyrészt sok benne a telített zsírsav, ami keringési és szívrendszeri betegségekhez vezethet, emelett a nagyfokú termelést is sok szervezet szidja, és az esőerdők pusztulását, valamint egyes állatfajok veszélyeztetettségét is részben a pálmaolaj kitermeléséhez vezetik vissza. Akit hidegen hagynak az állatok, az erdők, de még a saját egészsége is, azok ugyanúgy használhatják, mint az étolajat.

Dióolaj

A gyógyszeripar és a kozmetikai ipar is előszeretettel használja a dióolajt, mert pozitív élettani hatásai igen kedvezőek. Koleszterincsökkentő hatása mellett rengeteg vitamin található benne,ásványi anyag tartalma alapján pedig a jód jótékony hatása jelentős.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.