A vezetéket is hamisítják

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Szellemi Tulajdon Napja alkalmából megnéztük miket hamisítanak. Röviden összefoglalva: mindent.

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Szellemi Tulajdon Világnapján. A helyszín az Áru- és Bűnjelkezelő Hivatal telephelye volt, ami tele van lefoglalt termékekkel. Javarészt hamis áruk találhatóak itt, de rengeteg nagy értékű autót is láttunk, amik különféle gazdasági bűncselekmények és adócsalás miatt porosodnak a telephelyen. Egyébként a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogsértések összesített elkövetési értéke 2012-ben meghaladta a 6,7 milliárd forintot.

A Petróleum utcai raktárban a 263 gépjárművet tárolnak, amelyek között láttunk Maseratit, Bentleyt, Audikat, Mercedeseket is – ezek mind egy fedett raktárban porosodnak, legutóbb a győri fémhulladék-maffia nagy értékű autói kerültek ide.

Azzal mindenki tisztában van, hogy a világmárkákat hamisítják. Mi azon egy kicsit viszont meglepődtünk, hogy ezek a hamisítványok annyira látványosan gagyik voltak, hogy nem kell ahhoz igazán szakavatott szem, hogy ezeket kiszúrja. Suller Attila vám- és jövedéki szóvivő elmondta, hogy ezeket a ruházati cikkeket nagyüzemben már nem csak Kínában hamisítják, sok esetben itthon gyártják őket. Olyan is előfordult, hogy az egyik konténerben komplett varróüzemet találtak dolgozókkal együtt. Elmondta, hogy sajnos sok esetben teljesen legálisan működő varrodák vagy gyárak is engednek a csábításnak, és elfogadnak megrendeléseket hamisítványok elkészítésére is. Egyébként a lefoglalt áruk között komplett gyártósorokat is láttunk, sőt ruhacímkéket, és egy egész stóc pólónyomó szitát is, amik között gyakorlatilag bármilyen ismert márkának a logóját meg lehetett találni. Állítólag ezek úgy működtek, hogy a nagykereskedő megrendelte a pólót, amihez a címkét is legyártották.

Galéria ikon

22

Galéria: Hamisított áruk

A másik nagy csoport a mosószerek, amikre  szintén jellemző, hogy nagy tételben hamisítják őket. A mosóporok között a legnagyobb márkákat láttuk, ahol a hamisítók szintén külön gyártósorral, csomagolóegységgel, és előállító egységgel rendelkeznek. Aki azt hinné, hogy mosóport hamisítani egyszerű, mert beletesznek egy kis homokot, sót, meg azért valami kis illatos dolgot, aztán jólvan az egész, az téved, mert olyat is láttunk, ahol a színes kis intelligens részecskéket is megoldották, méghozzá műanyagdarabkákkal.  Folyékony mosószereket, öblítőket, sőt popsitörlőket is láttunk. Dr. Sárközi Alexandra bűnügyi szóvivő elmondta, hogy ezek többsége silány minőségű, átcsomagolt termék, amelyek az egészségre is károsak lehetnek.

Valószínűleg azon, hogy ruhákat, parfümöt, mosószert, cigarettát vagy ékszereket hamisítanak, ma már tényleg senki sem lepődik meg. Azonban egyre kiterjedtebb a hamisított termékek köre. Rengeteg lefoglalt láncfűrészt és szerszámot láttunk, és ön is biztosan futot már bele szatyorból árusított borotvapengékbe, vagy elemekbe is. Az elektronikai cikkek hamisítása is rendkívül nagy kárt okoz a gazdaságnak. Láttunk olyan Nokiát, vagyis Nckiát, ami amellett hogy két SIM kártyát tud kezelni, a kihúzható antennájával TV műsort is tud venni. Egészen friss hír, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren foglaltak le a pénzügyőrök 1872 darab hamis iPhone készüléket, amiket már élőben is megnézhettünk. Valóban, a külső fém borítás rossz minőségén kívül nem utalt semmi arra, hogy ezek hamisítványok lennének. Ugyanígy az írható DVD, vagy a memóriakártyák esetében is nehéz megállapítani eredetiről, vagy hamis termékről beszélünk. Egyébként pontosan emiatt dolgozik a NAV szoros együttműködésben a Márkaszövetséggel, akik dr. Sárközi Andrea szerint nagy segítséget nyújtanak, különböző képzéseket tartanak, hogy a NAV-os kollégák egyszerűbben megismerjék a hamis árukat.

A legnagyobb megdöbbenéssel egyébként a hamis vezetéket néztük, amiből hiányoznak bizonyos anyagok, ezért sokkal hamarabb szétesik, mint az eredeti.

Galéria ikon

22

Galéria: Hamisított áruk

A gyógyszerhamisítás ellen júliustól a hatályos jogszabályok változása miatt még erősebben fel tudnak lépni. Sajnos egyre nő azon fogyasztók száma, akik piacokról, vagy internetről, nem megbízható forrásból jutnak hozzá gyógyszerekhez. Ez ellen egyébként a nagy gyógyszergyárak is fellépnek, és együttműködnek a hatóságokkal. Történt olyan, hogy a gyógyszergyár rendelt és vizsgált be gyógyszert, majd tette meg a szükséges feljelentést. Fontos megjegyezni, hogy míg egy gagyi táska, vagy egy hamis öv szimplán csak hülyévé tesz, addig a minőségileg nem megfelelő, és ismeretlen anyagokat tartalmazó gyógyszer vagy hasonló étrendkiegészítő akár súlyosan károsíthatja is a szervezetét.

Az Interneten egyébként hemzsegnek a hamisított termékek, sőt néhány kuponos oldalon is előfordulnak gyanúsan olcsó áron mosószerek vagy kozmetikai szerek. Ezeket egyébként a NAV is ellenőrzi, és ha gyanús dolgot észlel, akkor kivizsgálja az eseteket, bár sokszor tisztában van vele a vásárló is, hogy az ismerősöktől, vagy online piacokon vásárolt Gucci cipő, vagy néhány ezer forintos Louis Vuitton táska, vagy szintén potom összegért árult Swarovski karkötő az hamisítvány.

A lefoglalt és jogerősen elkobzott tárgyakat a NAV jellegüktől és minőségüktől függően karitatív célokra ajánlja fel, amiről az eljárást, és az átadást a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mellett működő Karitatív Tanács kezdeményezi, és kizárólag ők dönthetnek a felhasználásról. Meg kell jegyezni, hogy a hamisított márkák eredeti tulajdonosai nem jellemző, hogy hozzájárulnak a hamis termékek ilyen jellegű felhasználásra, mivel a márkátlanítás cipők, vagy szitanyomott pólók esetében elég nehézkesen lenne megoldható. De mint megtudtuk nemrég egy lefoglalt melegítő rakományt a Büntetés-végrehajtás kapott meg, így azt a rabok hordhatják. 2012-ben 454 tételt ajánlottak fel, amiből tíz tételt fogadott el a Karitatív Tanács. Ebben ruhaneműk voltak, illetve raklap, amiből tüzelőt kaptak a rászorulók.

Hogyan óvakodjunk a hamis termékektől?


Dr. Sárközi Alexandra bűnügyi szóvivő elmondta, hogy mire figyeljünk oda:

  • Az ár mindenek felett. Ha valami nagyságrendekkel olcsóbb, mint máshol, akkor legyünk óvatosak. Egy forgalmazó sem engedheti meg az magának, hogy több száz vagy ezer forinttal olcsóbban adjon egy terméket az egyik helyen, mint a másikon.
  • Figyeljen a kiszerelésre. Ha olyan flakont, vagy csomagolást, esetleg az átlagnál nagyobb, vagy ritkább kiszerelést lát, azt kezelje fenntartásokkal.
  • Ha a csomagolás fakó, csúnyán címkézett, horpadt, vagy a megszokottól eltérő betűtípussal vagy színnel találkozik, az már gyanús.
  • Láttunk olyan mosószert, amin a biztonság kedvéért két vonalkód is volt, persze különbözőek, vagy csak egy, de az számok nélkül. Az ilyeneket ne vegye meg.
  • Kerülje a „pult alól”, szórólapos, „leesett a kamionról” megoldásokat, de a piacokon is legyen körültekintő.


Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.