Tömeggel, akciókkal, zárt Gap bolttal nyitott az Árkád 2

Ma reggel 10 órakor nyitotta meg az Örs Vezér téren lévő bevásárlóközpont, az Árkád az új, második részlegét. A nagy beharangozással ellentétben ez valójában nem egy óriási hely, fast fashion boltok tömkelegét nem láttuk; tömeget, Spart, iStyle-t, New Yorkert és meg nem nyitott Gapet viszont igen.

Már hónapok óta lázban ég a szerkesztőség csaj részlege, hogy milyen újdonsággal fog előrukkolni a már így is hatalmasnak számító bevásárlóközpont, az Árkád. Meg is rohamoztuk egyből, hátha elsők lehetünk, akik betehetik a lábukat a Gapbe, és talán még valami akciót is elcsípünk. Na, nem így lett –de erről majd később.

Amikor már a parkolóban is nehezen találtuk meg, hogy melyik bejárat is visz az Árkád 2-be, már éreztük, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. Az üzletházba lépve lenéztünk a hömpölygő tömegre, és azon kezdtünk filózni, hogy most vagy ennyi embernek nincs munkája, és így iszonyúan ráérnek, vagy épp nagyon is van munkájuk, és iszonyúan szeretnének elszórni egy rakás pénzt. Nem kis meglepetésünkre az utóbbi volt a helyes válasz.

iStyle

Az Apple-viszonteladó bolt előtt már reggel hat óta várakoztak a lelkes alma-rajongók, hogy az első ötven vásárló között lehessenek. Hogy miért? Önök sem fogják elhinni: mert az első ötven vevő 75 ezer forinttal olcsóbban juthatott hozzá a MacBook Air 13 hüvelykes változatához. Hogy ez jól hangzik? Persze, elsőre mindenképp. Valójában viszont csak azt jelenti, hogy a 374 ezer forint helyett, most csak potom 299 ezer forintot kellett érte kicsengetni.

Két férfi, akiknek sikerült még időben, a nyitás előtt másfél órával a sorhoz csatlakozniuk, boldogan újságolta, hogy akik mögöttük álltak, már aligha fértek bele az ötvenbe. Egyébként a nyitási akció keretein belül a mai nap folyamán mindenre 10 százalékot engednek az eredeti árból, kivéve az iPad mini és iPhone 5.

New Yorker

A WestEndben lévő boltjukhoz képest itt sokkal átláthatóbban vannak a cuccok szétválogatva, persze ez simán lehet azért mert még csak pár órája van nyitva. Ami feltűnt, hogy hatalmas választék van fehérneműből, kiegészítőből és cipőkből, ráadásul egészen jól is néznek ki. Képeket talál a képgalériában.

Gap

Bár ez lett volna az a bolt, amire a leginkább kíváncsiak lettünk volna, mégsem sikerült feltérképeznünk. Úgy néz ki, az amerikai tulajdonban lévő Gapnek nem sikerült összekapnia magát az Árkád kettő hivatalos megnyitójára, így aki arra vágyik, hogy Gapben pompázhasson, még várnia kell. Hogy mennyit? Jó kérdés: a "hamarosan nyitunk" felirat meglehetősen homályos közlés. Próbáltunk érdeklődni a nyitással kapcsolatban, de nem találtunk illetékest, aki válaszolt is volna.

Ennyivel nagyjából ki is fújt a túránk, mert kicsit túlzás egy új bevásárlóközpontként emlegetni az Árkád kettőt: ez csak egy kibővítése, toldása a réginek, inkább egy szárnyacska, mintsem egy teljesen új, sok üzlettel felszerelt áruház.

Szomorúan nyugtáztuk, hogy a Gap üzlete nem nyitott ki a megnyitó napjára, így számunkra például elég kicsi az esélye, hogy a közeljövőben lássuk a készletét, mivel nagyon kiesik az Örs Vezér tér. New Yorkert bárhol találunk közelebb is, Telenort, Vodafone-t, Spart szintén. A Van Graaf most nagyon meglepett bennünket, szerettük is, de nyilván az Allée-ban lévő boltjukban is hasonló lesz a választék, szóval mi inkább maradunk Budapest ezen oldalán.

Mindent összevetve, semmi értelme nincs ide elkocsikázni a város másik végéből, hacsak nincs rettentő sok ideje, Ha viszont az Örs közelében lakik, azért nézzen be!

Van Graaf az Árkád 2-ben

Egy nappal a hivatalos megnyitó előtt megnézhettük a Van Graaf legújabb kínálatát. Óriási meglepetés volt a látvány már a folyosóról, főleg azért, mert legutolsó mustránkon még némi csalódást okozott a felhozatallal.

Most viszont épp az ellenkezője fogadott bennünket: a bolt szinte kivirult, és simán bekerült a "tuti, hogy itt veszek valamit" helyek közé. Nagyon tetszett a Marie Lund kollekció, ami a Van Graaf saját márkája: teljesen hordható darabok, jók a színek és nem utolsó sorban az árai is nagyon ott vannak. Jól kombinálhatóak egymással és az üzletben található többi márkával is.

Az új üzletben leginkább a neonoké a főszerep, de van pár nagyon szép pasztell, és a már megszokott „tengerész” színek. Klassz, hogy úgy alakították ki az üzletet, hogy az egyik oldalon csak a minden nap hordható göncök vannak, a másik oldalon meg a visszafogott konfekcióruhák. Teljesen átlátható minden, és a nyitás miatt most sok mindent meg lehet venni 10-20 százalékkal olcsóbban az eredeti árnál.

A bolt 3500 négyzetméter, a többszöri körbejárás után kicsit olyan érzésem volt, mintha szigetköröket futnék. 150 márka képviselteti magát itt magát, mindenképpes érdemes eljönni és megnézni.

Ön elmegy megnézni az Árkád kettőt? Írja meg nekünk a Shopaholic Facebook oldalán!

Oszd meg másokkal is!
Mustra