Nem létezik egyszerre jó és olcsó szemfestéklemosó

Olvasási idő kb. 8 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hatfélét teszteltünk, és sajna itt a legdrágább lett a legjobb. Bónusz: összetevők alapján is elemeztük a termékeket.

Mindig nagy dilemma, hogy melyik szemfestéklemosót vegyem: nyilván elsődleges szempont, hogy jó minőségű és hatékony legyen, de az is nagyon fontos, hogy mennyibe kerül. Most ráadásul nyár is van, akár a strandolás, akár az izzadás miatt csak a vízálló smink jöhet szóba, ezért a cél az volt, hogy olyan jó lemosót találjak, amelyik mind a hagyományos, mind a vízálló szempillafestéket is eltávolítja. Négy bolt kínálatában összesen hat szemfestéklemosót találtunk, mindet megvettük és leteszteltük vízálló és sima szempillaspirállal egyaránt.

Galéria ikon

7

Galéria: Nem létezik jó és olcsó szemfestéklemosó!
Fotó: Dívány

Festésre a Max Factor 2000 Calorie szempillaspirál vízálló és a nem vízálló verzióját használtam: mindkét esetben két rétegben kentem fel, és megvártam, míg rendesen megszárad. Ezután az egyes lemosókból hasonló mennyiséget oszlattam el a vattán, és különböző technikákkal próbáltam levarázsolni a festéket a szempilláimról. Az eredmény egészen meglepő lett.

L’Oréal kímélő szemfestéklemosó

A L’Oréal termékének illata nagyon kellemes, az állaga folyékony és egyáltalán nem olajos. Az ára is barátságos, 1399 forint/125 ml, ezzel közepes árfekvésű termék.

Vízálló spirált használva

A sminklemosó kontra spirál összecsapás nyertese sajnos az utóbbi lett: hiába tunkoltam a lemosós vattával a szemem, hiába dörzsöltem, azon kívül, hogy csípett, semmi nem történt.

Nem vízálló spirált használva

Már az első nekifutásra szuper módon eltávolított minden festéket a szempilláimról, viszont egyből el is kezdett egészen enyhén égni a szemem. A festék nem maszatolódott el a letörlése közben és nem is maradt a szememben sem apró fekete pötty/festék.

Összetevők

Water / Aqua, Hexylene Glycol, Disodium Cocoamphodiacetate, Panthenol, Sodium Laureth-8 Sulfate, Sodium Laureth Sulfate, Triethanolamine, Allantoin, Sodium Oleth Sulfate, Magnesium Laureth Sulfate, Magnesium Laureth-8 Sulfate, Magnesium Oleth Sulfate, Methylparaben, Sodium Benzoate, Chlorhexidine Dihydrochlorid, Disodium EDTA, Quaternium-15, Parfum / Fragrance

A szakértő véleménye

Ez a kence nem tartalmaz természetes anyagot az allantoinon és a panthenolon kívül, amik természetes gyulladáscsökkentők. A lemosáshoz elég agresszív tenzideket használ. Ugyan az SLS nem az összetevőlista elején van, azért mégis van a termékben jócskán. A tartósítószerek sem éppen bőrbarátak. Az összeállítás talán igényes, láthatóan nem fukarkodtak a viszonylag drágább komponensekkel az összeállítók, de a természetesség és a bőrünk kémiája nem volt elsőrendű szempont a termék keverésekor - elemezte dr. Torma Viktória vegyész, házikozmetikus ezt a szemfestéklemosót.

Corine de Farme szemfesték-eltávolító gél

Állítólag ez a termék kilencvenkilenc százalékban természetes összetevőket tartalmaz, ezért különösen kíváncsi voltam, hogy hogyan teljesít a teszten. Az állaga nagyon könnyű és vizes, egyből beszívódik a bőrbe, selymessé és mattá téve azt. Ellene szól az erőteljes édeskés illata – ami egyébként mellékes lenne –, valamint, hogy ez már a drága árfekvésbe esik: 1499 forint/125 ml.

Vízálló spirált használva

Meglepő módon elsőre majdnem az összes festéket leszedte a szempilláimról, második áttörlésre pedig valóban maradéktalanul eltávolította! Ha a szakértő szerint is annyira természetes alapú, mint ahogyan hirdeti magát, akkor ez egy szuper választás - reménykedtem.

Nem vízálló spirált használva

Bár a fentiek után azt gondoltam, a kevésbé ragaszkodó sminket biztos egyetlen törléssel le fogja hozni, hasonló módon tüntette el, mint a vízálló sminket: többször kellett átmenni a felületen, mire leszedte a festéket. Más hibája azonban nincs.

Összetevők

Water / Aqua, Isopropyl Palmitate, Dicaprylyl Carbonate, Sodium Polyacrylate, Parfum / Fragrance, Disodium EDTA, Sodium Hydroxide, Methylisothiazolinon, Polyaminopropyl Biguanide, Tocopherol

A szakértő véleménye

Ez egy rövid összetevő-listával rendelkező gél, SLS és parabénmentes! Noha a fő tartósítószer (Methylisothiazolinon) nem épp bőrbarát választás, abból a szempontból szuper, hogy ezt viszonylag ritkán használják más kencékben, így a felhalmozódás veszélye kicsit kisebb, mint a parabének esetében.

Galéria ikon

7

Galéria: Nem létezik jó és olcsó szemfestéklemosó!
Fotó: Dívány

Helia-D hidratáló szemsminklemosó gél

Csak pár hónapja fedeztem fel, hogy újra piacon a Helia-D család, és most azonnal kaján vigyor ült ki az arcomra,  amikor megláttam, hogy van szemfestéklemosója (vagy szemsminklemosója, ahogyan a cég nevezi). Tökéletes próbatétel lesz ez – gondoltam –, és már landolt is a kosárban a hajzselére emlékeztető külsejű áru. Az illata talán ennek a legjobb, olyan mint a frissen mosott hajé.

Vízálló spirált használva

Bár a flakonjára írt ígéret szerint ez egy vízálló sminket kíméletesen eltávolító gél, sminkeltávolításra sajnos semmit nem ér. Nemhogy nem szedi le a festéket, de még a gél állag is elég ragacsos, amitől összeragadnak a szempillák. Semmi esetre se adjon ki 1099 forintot a lemosóért, vagy ha már megvette, kenje a hajára, ott biztosan jobban bizonyít!

Nem vízálló spirált használva

Ez a gél nemcsak a vízálló sminkkel nem boldogul, a hagyományos szemspirál is kifog rajta: elképesztő módon maszatol, igazi pandamaci tekintetet lehet vele elérni. Többször kellett vele áttörölni a szememet, ami azért is volt kellemetlen, mert közben csípett is. Legfeljebb farsangkor lehet érdemes használni, ha emósnak, pandamacinak vagy Drakulánénak öltözik.

Összetevők

Water / Aqua, Glycerin, Propylene Glycol, Butylene Glycol, Carbomer, Panthenol, Sodium Hydroxide, Tocopheryl Acetate, Parfum / Fragrance, Sodium Methylparabent, Disodium EDTA, Allantoin, Benzophenone-4, Helianthus Annuus Seed Oil, 2-Bromo-2-Nitropropane-1,3-Diol, Yellow 5 / CI 19140, Blue 1 / CI 42090

A szakértő véleménye

Ez egy egyszerű, kevés komponenst tartalmazó kence. Nincs benne túl sok természetes anyag, de legalább SLS mentes. A tartósítószerek kombinációja sem túl szerencsés: ha ezt a kencét használjuk, figyeljünk arra, hogy a többi kozmetikum mellette lehetőleg parabénmentes legyen...

NIVEA Visage szemfestéklemosó

Nem volt jó a tapasztalatom a Nivea lemosójával sem, mert ugyan klassz, semleges illata van, de nem kifejezetten alkalmas vízálló szemfesték lemosására. De, hogy valami jót is mondjunk róla: valamivel olcsóbb a társainál, csak 1199 forint/125 ml.

Vízálló spirált használva

Első nekifutásra semmilyen fekete folt sem került a fehér vattára, a másodikra is csak elég csekélyke, ráadásul használat közben még csípte is a szememet (azt nem tudtam egyértelműen megállapítani, hogy ez a lemosó volt-e, vagy az, hogy az erős dörzsöléstől festék került a szemembe). Nem is akartam kideríteni a kellemetlenség okát, inkább hagytam az egészet…

Nem vízálló spirált használva

Elsőre leszedett minden sminket, de sajnos is enyhén csípte szememet. Nem tudom, hogy ez a lemosó hibája-e de a szememben maradtak apró festékszemcsék, ami nemcsak nem túl guszta látvány, de nem is jó érzés...

Összetevők

Water / Aqua, Isohexadecane, PEG-8, Glycerin, Poloxamer 124, Paraffinum Liquidum / Mineral Oil, Panthenol, Tocopheryl Acetate, Chamomilla Recutita Flower Extract, Bisabolol, Steareth-20, Ceteth-20, Sodium Acrylates / C10-30 Alkyl Acrylate Crosspolymer, Glycine Soja (Soybean) Oil, Cetrimonium Chloride, Trisodium EDTA, Phenoxyethanol, Methylparaben

A szakértő véleménye

Ez a lemosó tartalmaz természetes anyagokat, de még mindig nem az igazi: vitaminok,kamilla-kivonat és szójaolaj, viszont előnyére szól, hogy ez is SLS-mentes! Azért, hogy ne örüljünk túlzottan, vannak benne ásványi olajok, és akrilátok is (emiatt nem folyik szét, mint a víz). A fő komponensek azért a bőr számára nem túlságosan ismerős anyagok.

Balea olajmentes szemfestéklemosó

Ennek a lemosónak nagyon erős, de friss illata van, ám inkább hasonlít egy arctonikra, mint egy lemosóra. A tesztben enyhe hendikeppel indult, mivel a flakonján fel is van tüntetve, hogy ezt a terméket a vízzel oldható smink lemosására tervezték, de sajnos olyat nem találtunk, amelyik vízálló smink eltávolítását ígérte volna. Az egyik legolcsóbb sminkeltávolító a teszten: 699 forint/100 ml.

Vízálló spirált használva

A dm saját márkás terméke sajnos csúnyán elbukott a vizsgán: bár első mozdulatra olyan érzésem volt, mintha szuperül leszedte volna a szemfestéket, de azt tapasztaltam, hogy valójában szemkörnyéki alapozón kívül semmit nem távolított el. Hiába öntöttem még több lemosót a vattára, hiába dörzsöltem a szememet, a festék meg sem mozdult, és igen, bár ez a termék valóban nem vízálló sminkhez van kitalálva, azért legalább egy kicsit moccanhatott volna a festék... Hosszas próbálkozás után feladtam; egyértelművé vált, hogy ettől a smink még ott fog virítani a pilláimon még reggel is. Viszont talán ebből is látszik, hogy a Max Factor vízálló szempillaspirál mennyire tartós!

Nem vízálló spirált használva

Már elsőre minden sminket szuperul leszedett, de sajnos kicsit csípte a szememet. Azt vettem észre, hogy a folyékony állagú lemosók sokkal kíméletesebbek, és nem is maszatolják el a festéket, mint krémes társaik.

Összetevők

Water / Aqua, Methyl Gluceth-20, Polysorbate 20, Aloe Barbadensis Leaf Juice, Sodium Benzoate, Sodium Cocoamphoacetate, Lactic Acid, Parfum / Fragrance, Sodium Chloride, Butylphenyl Methylpropional, Alpha-Isomethyl Ionone, Limonene, Linalool

A szakértő véleménye

A Balea megint egész jó. Azért nem annyira, mint szokott, de ebben a társaságban megint a legjobb: SLS és parabénmentes. A tartósítószer nátrium benzoát. A tenzidek elég bőrbarátak, noha persze nem természetesek. Baj talán egyedül a rengeteg illatkomponenssel lehet, amik ugyan valahányan természetes illóolajoknak is alkotói, de így, illóolajon kívül soknak kimutatták már az allergén hatását.

Galéria ikon

7

Galéria: Nem létezik jó és olcsó szemfestéklemosó!
Fotó: Dívány

Olay Essentials, vízálló szemfestéklemosó

Kicsit bizalmatlan voltam ezzel a termékkel, mert tizenhárom-tizenöt évvel ezelőtt, amikor felfedeztem ezt a márkát, még nem volt igazán meggyőző. Igaz, jónak és exkluzívnak számított, de ez csak azért lehetett így, mert akkor még alig volt hasonló árkategóriájú kence. Így aztán még mostanában is, ha  megláttam az újabb, jobban marketingelt és csomagolt többi árucikk között, továbbra is vigyáztam  arra, hogy nehogy véletlenül ezt a márkájút emeljem le a polcról. Mint most kiderült, ez óriási hiba volt. Az állaga elég vizes és könnyű, semmilyen illata nincsen, és a bőr is selymes lesz a használata után. Úgy tűnik, sikerült megváltoznia a brandnek, olyannyira, hogy úgy döntöttem, a többi készítményüket is ki fogom próbálni! A lemosójuk mindenesetre remek produktum, bár az árából lefaraghatnának: 1499 forint/100 ml.

Vízálló spirált használva

Ez volt az egyetlen olyan szemfestéklemosó, amelyik maradéktalanul, első mozdulatra leszedte a festéket, ráadásul nagyon kíméletesen, minden dörzsölés nélkül!

Nem vízálló spirált használva

Gyorsan és egyszerűen távolította el a szemfestéket.

Összetevők

Aqua, Decyl Oleate, Isopropyl Palmitate, PG, Glyceryl Stearate, PEG-4, Glycerin, Palmitic acid, Stearic acid, Laureth-23, Triethanolamine, Diethanolamine, Carbomer, Imidazolidinyl Urea,  Methylparaben, Propylparaben, EDTA

A szakértő véleménye

Ez egy elég vegyes összetételű sminklemosó. A lista elején olvasható anyagok nagyrészt természetes viaszok, tenzidek, glicerin és zsírsavak. De a tartósítószerek parabének, és a lista elején is van néhány etilénglikol-polimer, amiket ugyan általában nem tartanak nagyon irritatívnak (sőt!), de a bőr nem nagyon ismeri őket, inkább csak jól viseli a jelenlétüket. A lista végén mesterséges gélesítő, és persze a tartósítószerek.

Szemfestéklemosó ml Flakon ár/forint Fajlagos ár/forint/100 ml Minőség 1-5
Olay Essentials vízálló szemfestéklemosó 100 1499 1499 4,5 és azért nem 5, mert ez a legdrágább
Corine de Farme szemfestékeltávolító gél 125 1499 1199 4, mert nem elsőre hozta le a festéket és szintén drága
L'OREAL kímélő szemfestéklemosó 125 1399 1119 2, a vízállósmink lemosására alkalmatlan, az illata viszont jó.
NIVEA Visage, szemfestéklemosó 125 1199 959 1, megtévesztő a felirat: vízálló szemfesték lemosó, ugyanis nem távolította el a szempillákról a festéket
Helia-D hidratáló szemsminklemosó gél 125 1099 879 2, hajzselének kiváló.
Balea olajmentes szemfestéklemosó 100 699 699 2, mert olcsó, de a vízálló sminkre nem hatékony.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon !

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.