Így spóroljon mobilszámláján

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több tízezer forintot is spórolhat havonta, ha a mobilszolgáltatók nulla forintos díjcsomagjait dual SIM telefonokkal kombinálja.

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, ha valaki kettő, esetleg három mobiltelefont hordott magánál, az vagy elviselhetetlenül nagyképű, fontosnak mutatkozó ember volt, vagy az oltári gazdagságával dicsekedett. Ma, ha valakinek több mobil lapul a retiküljében/zsebeiben, épp az ellenkezője mondható el: simán lehet, hogy  egyszerűen csak gazdasági megfontolásból döntött úgy, hogy minden szolgáltatónál fenntart egy-egy számot, és azt használja, amelyik épp a legjobban megéri.

Judit akkor döntött úgy, hogy több szolgáltatónál is lesz SIM-kártyája, amikor január környékén kapott egy harminchatezres mobilszámlát. Mivel telefonfüggő, azt nem akarta feladni, hogy továbbra is bármikor beszélgethessen bárkivel, de csökkenteni szerette volna a számla összegét. Beszélt erről az egyik ismerősével, aki az egyik mobilszolgáltatónál dolgozik, aki azt ajánlotta, váltson díjcsomagot. Igen ám, de attól, hogy díjcsomagot vált, az előfizetésének a díja is feljebb kúszik, és lehet, hogy ugyan alacsonyabb a tarifa, de magában ettől nem csökken jelentősen a számlája. Judit nem adta fel, mást is megkérdezett, aki azonnal rávágta: válts szolgáltatót, és akkor tudunk ingyen beszélni! Itt kezdődött minden. Volt egy céges telefonja, azon felül meg lett még kettő. Minthogy a baráti társasága tagjai különböző szolgáltatóknak voltak elkötelezve, mindhárom mobilszolgáltatótól vett feltöltőkártyát, és azokkal, akikkel rendszeresen szokott beszélni, előfizettek egy-egy úgynevezett 0-forintos díjcsomagra.

„Megérte befektetni három feltöltőkártyára, mert a számlám összege a harmadára csökkent! Harminchatról gyorsan visszaesett tizenkétezerre. Mikor az első számlámat megláttam, kiugrottam a bőrömből örömömben, és azonnal hívtam a barátnőimet, hogy ezt elújságoljam nekik. Igaz, hogy a díjcsomagokra havonta körülbelül háromezer elmegy, de az semmi a harminchoz képest!”

András a családját vette szárnyai alá. Miután meggyőződött arról, hogy ezzel csökkentheti havi kiadásait, megállapodott a szolgáltatójával egy családi díjcsomagban, vett a lányainak egy-egy feltöltőkártyát, és azóta nemcsak többet beszélnek, de a számlájuk is csökkent.

„A nagyobbik lányom panaszkodott, hogy utálja, hogy két telefonnal kell rohangálnia, és neki inkább nem is kell ez az »ingyenhívósdi«. Mit volt mit tennem, beszereztem neki egy dual SIM-es készüléket, aminek az az előnye, hogy két kártyát is bele lehet tenni – így váltogatva a telefonszolgáltatót.”

Kriszta egyáltalán nem keres rosszul, mégis több telefonnal mászkál, mert mint mondja, sajnálja azt a rengeteg pénzt, amit eddig a telefonálásra költött, így viszont legalább több cuccot tud magának venni a megspórolt pénzen. Például telefonokat. „Havonta minimum húszezer forintot tudok megtakarítani, bár néha a kis táskám leszakad a telefonok súlyától, mert hát van egy fehér iPhone-om, egy szintén fehér Nokiám és egy cuki Pradám. Sajnos utóbbiból nincsen fehér…”

Melyek ezek a csomagok és hogyan működnek?

Az, hogy valaki vesz egy feltöltőkártyát, még nem jelenti, hogy csatlakozhat is ezekhez a díjcsomagokhoz: ezekhez kell egy olyan barát/családtag, akinek van előfizetése. Mindössze annyit kell tenni, hogy az illető megrendeli a kért szolgáltatást (akár csak telefonon), és már élvezhetik is az előnyeit. Hátrányt jelenthet, hogy emiatt több készüléket kell magánál hordania, de sokat takaríthat meg ezek használatával. Ráadásul, ahogy Andrásnál is, a dual-SIM mobilok megoldhatják ezt a problémát is.

Mi is kipróbáltuk

Felhívtuk telefonon a T-Mobile-t, és megpróbáltuk előfizetni telefonon keresztül a Családbarát csomagot. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire egyszerűen és zökkenőmentesen fog menni a dolog, és meg is lepődtünk, hogy szinte pár perc alatt sikerült is megrendelnünk. Persze azért kiderült a végén, hogy túl szép lenne, ha csak ennyi volna az egész: bár a 0 forintos csomag azonnal aktiválódik, ahhoz, hogy ez így is maradjon, a szolgáltató által levélben postázott kódot SMS-ben meghatározott időn belül vissza kell küldenünk. Ami még pozitívum, hogy az előfizetéses számlához csapják a „kashoz” csatlakozás díját, nem kell tehát folyamatosan töltögetni a Domino kártyát. (Ez a Domino-kártyásnak főként olyankor érheti meg különösen, ha például fizetéskor „elfelejti” átadni a havidíjat az előfizetőnek.)

A Telenornál a Családi Csomag hasonlóan működik, de itt sajnos nem aktiválódik azonnal a díjcsomag, meg kell várni, míg megérkezik a levélben küldött kód, és csak annak beküldése után lehet igénybe venni a szolgáltatást. Itt ráadásul nem is érvényes az összes hívóra a kedvezményes tarifa: csak az előfizetéses szám tud a felvett tagokkal csillag alakban, „ingyen” kommunikálni, az összes többinek normál tarifadíjba kerül, ha nem a „királynőt” hívja. Aki belép ebbe a csomagba, fizetnie kell. Nyilván ez egyértelmű, de nem csak az egyik félnek, hanem mind a két félnek perkálni kell. Azaz, ha van három kártya, amit hozzárendelnek az előfizetéshez, akkor a kártyáknak külön-külön havi x forintjába kerül, míg a fix kártyának annyiszor x forint, ahányan csatlakoztak hozzá. A korlátlan lebeszélhető idő valóban csábító, de már az a 100 óra is rengeteg, amit a T-Mobile kínál, még azt is igen nehéz felélni. Itt egyedül a csomag díja az, amiért nem ezt választanánk, na meg az, hogy 949 forinttal nem lehet feltölteni a Praktikum kártyát, csak 990, 1700, 3300, 5500, 10000 és 15000 forinttal. Ami egy kicsit lehúzás, mert a maradék összeget mindig le kell telefonálni, ha nem akarja, hogy a cég lenyelje a pénzét…

A Vodafone-nál a Családi Opció a legáttekinthetetlenebb a három közül: erősen megkavarja a dolgokat az előfizetéstől függő Családi Kedvezmény. Ugyan havi 77 forinttal olcsóbb,  mint a T, de csak a hatodát telefonálhatja le cserébe.

Mindegyik csomag használata során fontos szempont a számlázási ciklus. Figyeljenek oda, hogy akkor rendeljék meg a szolgáltatást, amikor a főkártya éppen új hónapja indul, így, ha lemondásra kerül sor, senki sem jár rosszul!

Szolgáltató Csomag megnevezése Szerződő Lebeszélhető idő/hó Hívócsoport Díj (Ft/hó)
           
T-Mobile Családbarát kedvezmény   100 óra min. 1 előfizető + max. 4 fő 1066,8
Telenor Családi Csomag számlásoknak előfizető korlátlan min. 1 előfizető + max. 3 fő 1099
  Kártyás Családi Csomag kártyás korlátlan   949
  Kártyás Családi Csomag Mini kártyás 100 perc   399
Vodafone Családi Opció   1000 perc (16,7 óra) min. 1 előfizető + max. 5 belső tag + max. 2 külső tag 990

Dual-SIM telefonok már 6990 forintért kaphatóak, a valamivel okosabb változat, amelyikkel internetezni is lehet, 21 900 forinttól vihető.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.