Létezik jó és olcsó papírzsebkendő?

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hihetetlen, de tesztünket a két legolcsóbb zsebkendő nyerte. Hiába a marketing és a szép csomagolás, ha a termék használhatatlan.

Sokan választanak úgy papírzsebkendőt, hogy a doboza egyfajta dísze legyen a szobának. Emiatt nem mindegy az sem, hogy milyen a csomagolása, de azért a legfontosabb szempont persze az volt, hogy milyen használni Ennek objektív felmérésére saját könnycsatornáinkat áldoztuk be: a  teszteléshez 1 kiló vöröshagymát szeleteltünk fel. A teszthez közismert, többségében illatmentes és háromrétegű zsebkendőket válogattunk össze (olyanokat, amik bármelyik hiperben is kaphatók).

Forest Ecoring, minőségi selfness termék, 100 db; 195 forint (magyar termék)

A legnagyobb baj a százas pézsék csomagolásával, hogy egyszerűen nem lehet őket ésszerűen kinyitni. Vagy a végét tépi szét az ember, vagy középen vág rajta egy rést, de igazából egyik sem tökéletes megoldás. Jó lenne, ha a gyártók végre kitalálnának valami jó módszert a nagy kiszerelésű papírzsepik kezelhető csomagolására.

Ennek a terméknek is a szokásos nejlonborítása van, szépnek egyáltalán nem mondható. Amiért mégis bónusz pont jár neki, hogy – nem apró betűkkel, jól látható helyen – fel van tüntetve rajta a zsebkendők mérete, darabszáma, és hogy hány rétegű, na meg, hogy I. osztályú cellulózból készült. Ami valószínűleg fontos, és így is van, csak hát, maga a zsebkendő nem éppen elégíti ki a funkcionális követelményeket: könnyen szakad; egy nagyobb fújást már nem bír ki, esetleg csak összehajtva, és sokat sem lehet belőle használni, mert a papír kemény (na, persze nem durva), de mégis selymes (csúszós) a felülete, ezzel tutira kipirosítva az orrot, és egy idő után kidörzsöli az orr alatti részt is. Nem rossz, de a jó sajna nem ilyen…

21,5x18 cm, 1,95 forintba kerül egy zsebkendő.

Galéria ikon

11

Galéria: Melyik a jó, de olcsó papírzsebkendő?
Fotó: Dívány

NATURA plusz, 100 db; 109 forint (magyar termék)

100%-ban magyar és környezetbarát papír, ami jó. Ami rossz, hogy nagyon büdös zsebkendő, a három réteg azonnal szétválik, így nagyon egyszerűen és gazdaságosan lehet használni, a kérdés csak az, hogy mire?! Leginkább természetes vizek, lápok, nádasok mellé javasoljuk, a szembe került muslicák (óvatos!) eltávolítására. A csomagolása a mai divatnak megfelelően bizarr színösszeállítású: sötét rózsaszín alapon narancssárga és piros kalocsai(?) minta. A zsebkendő – már’ ha egyben maradnak a rétegei – nem vékony, ellenben kemény, ropogós. Egy kisebb orrfújásnál azonnal kiszakadt, a könnycseppek felitatására viszont ideális – egyszer hajtva. Drámai hatás alig érhető el vele, mert könnyen morzsálódik. Szóval, inkább vicces, mintsem sajnálni való, ha hüppögés közben a szempillájára ragad egy-két papírgalacsinka. Egyetlen előnye azért van: elég olcsó, tehát ha használhatatlan zsebkendőre vágyik, ez lesz az ön ideális ár/érték arányú terméke.

20x17 cm, 1,09 forintba kerül egy zsebkendő.

Forest, Bianka Classic forest, 100 db; 149 forint

A csomagolásáról döntse el ön, hogy trendi-e vagy ciki. Ezen is jól láthatóan feltüntetik a zsebkendő méretét, darab- és rétegek számát, továbbá hogy I. osztály cellulóz. Nyilván nem véletlen, hiszen ez is a Forest terméke. Szép kiegészítője lehet egy vidéki, magyarosan berendezett kúriának, vagy a telefonasztalkán a horgolt terítőn. Csak hát itt is szintén esélytelen, hogy ne tegye tönkre ezt a gondosan komponált kültakarót, amikor kibontja. A papírzsebkendő szép fehér, ami nekünk, tesztelőknek nagyon bejön. Az anyaga sem szakadós, vastag, és elég puha is a papír. Jó termék, és nem is egetverően drága. Na, meg hát magyar is…

19x21,5 cm, 1,49 forintba kerül egy zsebkendő.

Ooops! Sensitive, 100 db; 161 forint (magyar termék)

Ennek a zsebkendőnek a csomagolása mindenki tetszését elnyerte. Ízléses, de mégis egyszerű. Leginkább fehér fürdőszobában, vagy egy kisgyerek szobájában tudjuk elképzelni. Természetesen, amellett, hogy szép, szintén a kinyithatatlan kategória, ráadásul a többivel ellentétben könnyedén még csak fel sem lehet tépni, mert nyúlik a nejlon. Kicsit becsapós, mert a zsepi illatos, ami nincsen sehol feltüntetve a csomagoláson. Egyébként egyáltalán nem erős és elviselhetetlen a szaga, inkább kellemes, babapopsitörlő illata van, ami gyorsan el is illan. A papír szakadós, egy nagyobb rántástól azonnal kettévált, és csak félbehajtva használható nátha esetén. Viszont tökéletes a könnyek felitatására, mert guszta is, illatos is, szóval mindent tud, ami mondjuk egy Igazából Szerelem megnézéséhez elengedhetetlen...

20,3x17 cm, 1,61 forintba kerül egy zsebkendő.

Auchan papírzsebkendő kamilla illattal, 100 db; 105 forint (magyar termék)

(Az igazság az, hogy azért vettük bele a tesztbe ezt a zsebkendőt, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy az Auchan saját márkás terméke hogy bizonyít. És igen, tudjuk, hogy illatosított, de nem találtunk olyat, ami illatmentes lett volna.) Ahhoz képest, hogy saját márkás termék, egészen csinos a csomagolása, persze azért a piros madárka ott figyel a sarokban. Sajna a csomagolás anyaga viszont szintén a nyúlósan felbonthatatlan tábort gyarapítja. A zsebkendők kamillaszerű illata már kibontás előtt is megcsapta az orrunkat, így sajnos egy kicsit émelyítő. Kellemes meglepetés volt azonban, hogy felvágva egészen jó az illata, más, mint csomagolt állapotában. Óriási meglepetést az okozott, hogy ezek a pézsék meglehetősen nagy méretű zsebkendők (annyira, hogy mérés nélkül is szembetűnő a különbség), ráadásul még puha és vastag is. Nagyon jó nedvszívó(!!), nem lyukad ki és nem mállik szét, csak arra kell vigyázni, hogy a közepébe menjen a cucc, mert a széleinél, ahol a dombornyomat (?!) van, elszakadhat. Félbehajtva még papírtörlőként is használhatja, tényleg jó minőségű! Kíváncsiak lettünk, hogy ki gyártja ez a zsepit, de sajnos a csomagoláson csak annyit találtunk: Magyarország. Nyugodt szívvel ajánljuk ezt a terméket!

20,3x20,2 cm, 1,05 forintba kerül egy zsebkendő.

Joker papírzsebkendő, 100 db; 121 forint (ez is magyar termék)

Ennek már a csomagolása is elképesztően gagyi, a nevéhez hűen egy teli mosolyú, vigyorgó dzsóker virít a borításon. A zsebkendő borzasztóan vékony, kemény és igen kicsike. Egyből elszakadt amint belefújtuk az orrunkat, és sajnos ez is szétmállik.

18,5x16,5 cm, 1,21 forintba kerül egy zsebkendő.

Zewa Deluxe, 90(!) db; 248 forint

Kulturáltan kibontható az oldalánál, viszont a zsepiknél meglepődtünk: szétváltak a rétegei, és az egyik rétege lyukas volt! Gyorsan kivettünk még egyet, az is szétvált, de legalább nem volt lukas… Elképzelhető, hogy egy rossz szériát fogtunk ki?!
Jó hír viszont, hogy nagyon jól szívja a nedvességet (legalábbis, ha egyben marad a három réteg), és jó puha is. A zsebkendő legalább olyan nagy mint az Auchanos, és minőségben is hasonlóak. Mi mégis maradnánk az Auchan saját termékénél.

20,9x19,7 cm, 2,75 forintba kerül egy zsebkendő.

Lilla trio, 100 db; 85 forint! (magyar termék)

A legolcsóbb zsepi a teszten. Érdeklődve vártuk, mit nyújt ezért az árért. Annyira meg van tömve a csomagolás (illetve annyira kicsi a csomagolóanyag), hogy inkább ajánljuk a közepén bemetszeni, minthogy a végeit kezdje tépkedni, ugyanis olyankor esélyes, hogy sérül a zsebkendő is. Igaz, még így is nehéz kiszedni a zsepiket anélkül, hogy ne szakadnának el, gyűrődni legalábbis mindenképpen gyűrődik. Elvileg ez is illatmentes változat, mi mégis felfedeztünk valami szagot, ami leginkább az olcsó szappanéra hasonlít. Jól állja viszont a nedvességet, és nem szakadós. A szagán kívül egyéb rosszat nem lehet róla mondani, de jót sem… még mindig az Auchan a menő.

20,3x17,4 cm, 0,85 forintba kerül egy zsebkendő!
Galéria ikon

11

Borzasztó erős volt a hagyma: szipogtunk, szipogtunk, szipogtunk és szipogtunk is!
Galéria: Melyik a jó, de olcsó papírzsebkendő?
Fotó: Dívány

Forest, Vera papírzsebkendő, 100 db; 135 forint

Úgy tűnik, a Forest uralja a zsebkendőbizniszt hazánkban. A Lillához hasonlóan ebbe a zacskóba is túlzsúfolták a zsebkendőket, ezért célszerű középen bevágni. A többi Foresttel szemben a csomagoláson nincs feltüntetve a darabszám és a méret sem. A zsebkendő széthajtogatásakor azonnal kettévált, de a vastagabbik fele még így is használható, mondjuk, benyálazva a gyerek arcát megtörülgetni. Később a maradék is szétvált, szóval, ez típushibának tűnik. Elég könnyen szakad, viszont szép fehér. A csomagolásán aranyos virágminták vannak, de a zsepi felejthető. Kemény is, szakad is és még keskeny is…

20x17 cm, 1,35 forintba kerül egy zsebkendő.

Kis kokas zsebkendő gyerekeknek – rágógumi illattal, 90 db; 136 forint


Ügyes, mert teljesíti az előbbi kívánságunkat: közepén perforáció segíti a csomag feltépését! Ez nagyon klassz, de ebben ki is merült minden pozitívuma. Sajnos, a gyerekek nagy csalódottságára a papírzsebkendő teljesen fehér; a helyes kis figurák, amiket a csomagolás sugall, hiányoznak a papírról. Meglehetősen finom, rágógumi illatú, viszont nagyon kemény. További hibája, hogy nagyon könnyen szakad, ezért minimum egyszer össze kell hajtani használatakor. Kicsi és morzsálódik is.

Érdekes, hogy a csomagoláson a papírzsebkendőt két szóban, papír zsebkendőnek írták, nem tudni, hogy ez valami marketingfogás vagy csak egy „kis baki”. És ezt a kis kokast sem értjük...

A csomagolására az van írva, hogy 18x17 cm. Szerintünk meg legyen 18,1x16,5 cm. 1,51 forintba kerül egy zsebkendő.

Zsebkendő Darab/csomag Méret/cm Ár/csomag Fajlagos ár Minőség 1-5
           
Zewa Deluxe 90 20,9x19,7  248 2,75 3
Ecoring 100 21,5x18  195 1,95 1,5
Ooops! Sensitive 100 20,3x17 161 1,61 1,5 pont. Sírós, mozizós este elengedhetetlen kelléke.
kis kokas 90 18,1x16,5 136 1,51 1,5
Bianka Classic 100 19x21,5 149 1,49 3,5 (mert lehetne olsóbb is)
Vera  100 20x17  135 1,35 1,5
Joker 100 18,5x16,5 121 1,21 1
Natura plusz 100 20x17 109 1,09 1
Auchan 100 20,3x20,2 105 1,05 5
Lilla trio 100 20,3x17,4  85 0,85 4

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.