Idén is flip-flopban töltjük a nyarat

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hiperekben 890 forintért ugyanazt a papucsot árulják mint a dizájner boltokban tízezerért, csak éppen a logó más rajtuk.

Mint minden évben, idén is elindultam, hogy megvegyem a jó idő egyik legfontosabb kellékét, a vietnámi papucsot, vagy más néven flip-flopot.

Galéria ikon

42

Galéria: Flip-flop papucsok a boltokban
Fotó: Dívány

Évről-évre egyre nagyobb a felhozatal a lábujjközti papucsokból és idén is reményekkel telve indultam útnak, hogy beszerezzem az egyik legolcsóbb, de mégis legmutatósabb nyári kiegészítőt.

Ezek közül a tangapapucsok közül a gumipántos az igazi klasszikus, ezt a verziót már 599 forinttól be lehet szerezni, de akinek fontos márka, akár 14990 forintot is fizethet egy párért. Elég nagy az árkülönbség, de hát mint tudjuk, nem mindegy, hogy F&F, Armani vagy CK díszeleg-e az árcédulán – esetleg a papucs vékony pántján. Mellékesen jegyzem meg, hogy Kínában készül a rendkívül gagyinak tűnő Armani is, amit simán lekőröznek a hiperek márkátlan flip-flopjai. Egyébként arra kíváncsi lennék, hogy hogyan kerül az Office Shoes boltjába egyetlen egy fajta Giorgia Armani gumipapucs...?!

Esőhöz a legjobb választás

A flip-flop nem csak azért jó, mert kényelmes és még csinos is tud lenni, hanem azért, mert tökéletes kelléke a zivataros nyári napoknak, ugyanis gumi változatban is elképesztően jól néz ki, és nem árt neki a víz. Egy meleg esőben a mi lábunknak se tesz be egy zápor, szóval nem árt az autóban vagy a táskában tartani egy olcsóbb flip-flopot: így, ha hirtelen szakadni kezd az eső, nem kell a legjobb nyári szandálunkat szétáztatni. Az is remek, hogy az olcsóbb fajta műanyag papucsnak egyáltalán nincsen súlya, így tökéletes lehet csere-papucsként.

Hiper választék

Az elmúlt években a Tesco annyira menő flip-flopokat forgalmazott pár ezresért, hogy az első utam oda vezetett, és már láttam is lelki szemeim előtt a sorakozó kínálatot. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy nagyobb hangsúlyt fektettek a gumi típusra és a csinos, azaz köves, csillogó, színes darabok eltűntek. Nyögtem egyet, és félrehúztam a számat, nem baj! Legalább most tudok venni pár olcsó vendég- vagy a Balcsira való papucsot – gondoltam.

Sajnos a másik hiperben, az Auchanban sem valami fényes a felhozatal, de legalább van egy-két munkába is nyugodtan hordható fazon négyezer forint körül, a gumipacskereknek meg jó színük van, 599 forinttól vihetőek.

Flip-flop

A flipflop név Amerikában alakult ki a használatakor hallható jellegzetes „sluttyogó” hangot utánzó szóként. Emellett mind Amerikában, mind Ausztráliában használatos a thong (tanga) megnevezés, mely a magyar nyelvbe tangapapucsként került be. Azt, hogy a magyar elnevezés korántsem egységes, az is mutatja, hogy a vietnámi papucs kifejezést e lábbelire is szokták használni. Forrás: wikipedia.org

Unalmas a plázák kínálata

A helyzet az, hogy annyira gyér a felhozatal lábujjközös papucsok terén, hogy elképzelhető, előbb-utóbb rá fognak unni az emberek. Pedig milyen kényelmes és praktikus viselet…

A legtöbb boltban sajnos ugyanazok a papucsok kaphatóak: tényleg szépek a Tommy Hilfiger papucsok, de minimum három üzletben jártam, ahol ilyeneket lehetett kapni és ha minden csaj lábán ez díszeleg majd nyáron, már nem is lesz annyira menő. Szerintem… Az ára sem nyerő, mert minek adjon ki az ember egy gumipapucsra tízezer forintot? Egyébként a Humanicban kapható Esprit papucsok is jobban néznek ki (végre, az elmúlt években annyira botrányos volt a választékuk!) és jóval olcsóbbak, 7490 forint az áruk.

Tizenhét üzlet több mint egy nap alatt

A hiperekkel együtt 17(!) üzlet kínálatát néztem meg. Mivel az angol Debenhams régóta kedvelt boltom (Londonban egy egész épületet elfoglal), az első hely, ahová betértem, az övék volt. Azt tudom, hogy a ködös Albionhoz képest itthon sokkal kisebb a felhozatal mind ruha, mind cipő terén, de azért azt nem gondoltam volna, hogy ennyire gyér és drága. Alig volt pár tangapapucs, és azok is hatezernél indultak. Sajnos ez így elég felejthető. Véletlenül tévedtem be a portugál, Parfois névre keresztelt, kiegészítőket áruló üzletbe, ahol igaz, hogy csak két-három lábujjbedugós lábbeli volt, de nagyon extrán, csajosan néztek ki, így megérik a 6795 forintos árat, ráadásul szépen és igényesen vannak elkészítve! 3495 forintért pedig teljesen egyszerű "spagettipántos" papucs is van, rikító színekben.

Kicsivel arrébb, a Claire's-ben is vannak jópofa papucsok, 1890-5390 forintig, bár nekem kicsit snassznak tűntek. A C&A egyáltalán nem tudott elkápráztatni, 990-ért adja a klasszikus gumipapucsokat. Ezeken kívül még van pár silány, köves változat, de inkább a soha-nem-venném-fel kategóriába sorolnám őket.

Galéria ikon

42

A híres Ipanema papucsok az Office Shoes kirakatában. Ezeket csak strandon érdemes viselni, mert nem kifejezetten szépek viszont praktikusak.
Galéria: Flip-flop papucsok a boltokban
Fotó: Dívány

A New Yorker-ben sincs hatalmas választék, de 1890 forintért bárki vehet "egyalkalmas", szalmatalpú flip-flopot. Az Office Shoes kirakatában egészen megdöbbentő árut láttam: a 7990 forintért kapható, gumivirágokkal díszített papucs elég bizarr látvány. A reklámjuk szerint a gyönyörű brazil modell, Gisele Bündchen is imádja a tulajdonképp elég ronda Ipanema-lábbeliket, de valószínű, hogy a kampányért felvett pénzt még jobban... A prímet viszont a vastagtalpú Tommy Hilfigerek viszik; ezeknél szörnyűbbet ritkán látni.

Az meg egyenesen felháborító, hogy egy sima műanyag vacakért 8990 forintot kelljen fizetni - csak mert ott virít rajta a kis zászlócska! Ledöbbentem még a Lacoste 11990 forintos, tök egyszerű flip-flopján is. A Salamanderben inkább kényelmesnek, mint szépnek tűnnek a "topánkák", és vannak simán közönségesek is - horribilis, 14990 forintos árakon. A Buffalo termékei között már van olyan, amelyik hordhatónak néz ki, viszont kicsi a méretkínálat, és valamennyi borzasztó drága! Hiába a duma: na jó, de ez bőr. Kit érdekel? A bőr sem bír ki többet egy nyárnál (esetleg kettőnél)!

Tárgyalásra nem, utcára/buliba tökéletes választás

A lábujjközti papucs kényelmes (bár nem kifejezetten egészséges viselet), vagány és csinos is tud lenni, de munkába vagy egy komolyabb rendezvényre azért nem helyénvaló viselet.

A Players Room-ban a Hilfigerek mellet Ralph Lauren- és Armani-csodák is felsorakoztak: drágák, bénák, de így is eladhatóak, csak mert világmárkák. Meglepő és kellemes meglepetést a Björn Borg-papucsok jelentettek; színesek, jól dizájnoltak, és bár nem az olcsó kategóriába sorolnám őket, mégsem pofátlanul drágák. A Humanicban az Esprit termékei 7490 forintba kerülnek, pont feleannyiba, mint a Hilfigerek és legalább annyira jól néznek ki! A Marks and Spencerben szintén felejthető a készlet, a Woman's Secretben viszont van egy nagyon helyes bőrtalpú - ötezer forint körül.

Azt azért nem árt még hozzátenni, hogy ezek a pacskerek egy szezonnál többet nem nagyon bírnak ki, és el kell gondolkozni azon, hogy egy nyár megér-e több tízezer forintot! Mert természetesen egy pár papucs - nem papucs.

A Branch cipőboltban burzsuj pénztárcához igazodnak az árak, cserébe viszont nagyon szépek a papucsok. Kedvencem a Michael Kors 14990 forintért, de zárójelben jegyzem meg, ha nem Kors lenne, akkor is nagyon bejönne! A Ck papucsa kísértetiesen hasonlít az Korséra. Vagy fordítva? És 32990 forintért már egy jópofa Guess-hez is hozzá lehet jutni...

Ezeket venném meg

Rengeteg boltban jártam, de csak pár üzlet kínálata nyerte el a tetszésemet: Björn Borg, Branch Shoes, Humanic. A Björn Borg gumipapucsai tökéletesek vízparton vagy csak egy laza nyári sétához, a bőrpacskerei (ahogyan az Esprit-é is) pedig munkába is simán hordhatóak. A Branch cipők nyári, fülledt esték tartozékai, csak ne lennének annyira drágák...

A képgalériában rengeteg fotó van a flip-flopokról - árakkal!

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.