Kínaiak egymás ellen: Asia Center vs. China Mart

Olvasási idő kb. 4 perc

Megéri ilyen benzinárak mellett kiautózni az Asia Centerbe, pláne,hogy most nyílt meg a közelében egy hasonló majdnempláza? Kiderül.

Rég kíváncsiak voltunk rá, valóban megéri-e ilyen benzinárak mellett kiautózni az Asia Centerbe, és mivel mostanában nyílt meg a közelében egy új, hasonló profilú bevásárlóközpont, úgy döntöttünk, egyszerre mindkettőt megnézzük. A China Martot eddig csak plakátról ismertük, és mivel csak annyit tudtunk, hogy az Asia Center is valahol a Szentmihályi úton van, alaposan meglepődtünk, mikor kiderült, hogy az új kínai bevásárlóközpont egyenesen a konkurencia szájába nyitotta meg üzleteit.

China Mart

A nem éppen aprócska épület egyelőre pang az ürességtől. Mivel a tömeget nem kifejezetten szeretjük, ezt nem igazán bántuk, de sajnos az első tapasztalatunk a boltokkal már nem volt ennyire kellemes.

Az alagsori részen egy bútorüzlet van, a földszinten egy bababolt, pár cipőbolt, édesség-, ruha- és fehérneműüzlet árulja portékáit. Első ránézésre ez csak annyiban tér el a nagytesótól, hogy az üzletek sokkal szellősebbek, és itt magyarok az eladók (azt nem tudni, hogy az üzleteknek is ők-e a tulajdonosaik). Elsőként egy ruhát és fehérneműt árusító boltba tévedtünk, ahol az eladó segítségét kértük. Ő szívélyesen válaszolt a kérdéseinkre addig, amíg egy idősebb kollégája mellé nem toppant és kijelentette, hogy ez egy önkiszolgáló bolt, és ha érdekel valami, menjünk oda és nézzük meg az árát, tépjük fel a csomagolást, tehát szolgáljuk ki magunkat, mert az eladók nem érnek rá ilyenekkel foglalkozni (???). Ez azért szomorú, mert nem csak az üzletközpont volt tele bérbe adandó üres üzlethelyiséggel, de a már bent lévő boltokban is csak szállingóztak az emberek, akik nem feltétlenül potenciális vásárlók voltak, inkább csak unatkozó vagy nézelődő érdeklődők. Igaz, általában nem szoktuk az eladók segítségét kérni, de annyira kedvesnek tűnt a lány (na, meg a kínai méretezésen nem mindig lehet kiigazodni), hogy nem bántuk volna az útbaigazítást. Ez a ledorongolás azonban annyira meglepett minket, hogy szó nélkül kifordultunk az üzletből. Értjük mi, hogy ez egy olcsó üzlet, de hát nem olyankor kellene megfogni a vevőt, amikor még bevezetés alatt áll a bolt?

Galéria ikon

24

Galéria: Az Asia Center lealázza a hiperek árait
Fotó: Dívány

Ezen kívül még megnéztünk egy cipő-, egy babaruházat- és egy háztartási szereket árusító boltot. Az utóbbiak nem voltak annyira lehangolóak, de azért hiányzott az a kedves dialektus, amiben az ázsiaiak rá akarják tukmálni az emberre a portékájukat. Az igazság az, hogy a China Mart még nagyon csecsemőcipőben jár, ami a boltokat illeti, az árukészlet pedig semmiben sem különbözik a pár méterrel arrébb fekvő Asia Center kínálatától.

Kismamáknak/kispapáknak megéri benézni

Hatalmas választékkal várja a pénzt költeni vágyókat a China Mart földszintjén egy bababolt. Az árak elég kedvezőek, az áru igényesnek tűnik (bár én még nem vagyok tapasztalt ezekben a dolgokban...). A képgalériában rengeteg fotó van a bolt készletéről és árairól!

Asia Center

Talán egy éve voltam utoljára itt, és akkor nem kifejezetten voltam elragadtatva az áraktól. Kíváncsian vártam, hogy a gyenge forintárfolyam milyen hatással van a boltokra, és hogy most megéri-e 28 kilométert kocsikáznom a Szentmihályi útra és vissza, ami körülbelül 1500 forintnyi üzemanyagot jelent.

Tolongás nincs, az árukészlet viszont annál nagyobb

Igaz, hogy hétköznap voltunk, de nem lehetetlen időpontban: délután négy óra körül kellemesen kevesen voltak a komplexumban. Már megérkeztek a nyári lábbelik, ruhák, fürdőruhák és kiegészítők. A balerina cipők és lábujjközt bedugós szandálok elárasztották a boltokat, meglepően jól néznek ki, és 2300 forinttól vihetőek. A fürdőruhák szintén olcsók, viszont nem annyira klasszak. Talán korai lenne nyilatkozni, hátha bővül még a készlet… Vannak színes (de szerencsére egyszínű), nagyon jó anyagú lenvászon nadrágok és lenge pamutruhák. Az áraik sem vágják földhöz a halandót (kis alkudozással) 3000 körül már megvan a ruha, és hasonló áron a nadrág is megszerezhető. A női topok nem a mi világunk: inkább az állatmintás dolgok hódítanak, meg a spagettipántos felsők, ezekből viszont dögivel akad. Fehérnemű is rengeteg van, és nemhogy jól néznek ki, de elképesztően olcsók is: a kölünböző fazonú és színű bugyik négyszáz forintról indulnak, a melltartók pedig már ezer forint körül beszerezhetőek.

Olcsóbb, mint bármelyik hiper- vagy szupermarket, drogéria vagy kisbolt

Olyan árakon kínálják az üzletek a mosószert, illetve a samponokat, dezodorokat, tusfürdőket és tisztítószereket, hogy azzal nem lehet versenyezni: 4,9 literes Ariel folyékony mosószer 1700 forint, ebből kettő flakon már csak 3200 forint(!), az előbb felsorolt termékek pedig jóval a bolti ár alatt kaphatóak, többnyire akár 300-500 forinttal kevesebbért.

Galéria ikon

24

Galéria: Az Asia Center lealázza a hiperek árait
Fotó: Dívány

Nekem nagy kedvencem a Domestos spray, ez a hipermarketekben ezer forint körül van, az Ázsiában viszont 500 forintba kerül! Nem mindegy az árdifferencia, főleg, hogy a legtöbb termékre elmondható hasonló különbség.

Menjen baráttal/barátnővel/szomszéddal

Mivel mindkét plaza a város szélén van, úgy éri meg a legjobban, ha többen mennek egy autóval vásárolni, és elosztják az üzemanyagköltséget. Ennek ráadásul az az előnye is megvan, hogy nem kell egyedül bejárnia a hatalmas hodályt. Akár több ezer forintot is tud spórolni egy ilyen nagybevásárlás alatt, ami nem utolsó szempont a havi rendszeres kiadások mellett.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.