Így nem lesz izzadságszaga

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A testszagnak betegség, lelkiállapot, hormonváltozás is állhat a hátterében. Ha ezek nincsenek, itt van 16 tipp az izzadás elkerülésére.

A kellemetlen testszag kialakulását nem csak az időjárás befolyásolja: nagy szerepet játszik lelkiállapotunk, hormonjaink viselkedése, de lehet alkati sajátosság is. Ráadásul, nem elég, hogy a trikó hónaljánál folt terjeng, van, akinek a melle alatt, a tenyere és a lába is izzad, és ez utóbbi ráadásul különösen büdös tud lenni. Ha nem áll semmilyen betegség a túlzott izzadás hátterében, mégis kórosan verejtékezik, nem árt felkeresni egy szakembert.

Itt a jó idő és már nem csak azok rettegnek a hónaljfoltoktól, akik hajlamosak az izzadásra. Ilyenkor tavasszal a reggel még hűvös, de napközben a kevésbé szerencsésekről már szakad a víz. Nagyon bosszantó tud lenni, ha ez meg is látszik, még cikibb, ha már messziről kiszagolható.

Vannak ugyan trükkök, amikkel ideig-óráig ki lehet iktatni a rossz szagokat, de a túl illatos dezodor az izzadságszaggal kombinálva a leggusztustalanabb. A dm-ben kapható például a kicsit bizarr hónaljbetét, ami épp úgy néz ki, mint egy tisztasági betét, szintén egyszer használatos, de elég borsos az ára: 5 pár 1300 forint körül van. Van, aki inkább a hintőporra esküszik, van, aki a házi deókra. Persze az sem a legjobb, ha teljesen eltömítjük a hónalj pórusait, hiszen a verejtékezés természetes és hasznos folyamat, a testhőmérséklet szabályozására szolgál. Úgy hűti a testet, hogy a párolgása hőt ad le, ráadásul izzadáskor a szervezet tisztul, azaz méreganyagok távoznak a szervezetből.



A bőrben kétféle verejtékmirigy van: az apokrin és az ekkrin mirigy. Előbbiek a hónaljban, mellek és nemi szervek környékén helyezkednek el, utóbbiak az irharétegben találhatóak. Számuk testtájanként változó, a legtöbb a tenyéren és a talpon van; az egész testet tekintve körülbelül kétmillió. Segítségükkel a szervezet normális esetben naponta minimum fél liter folyadékot párologtat el anélkül, hogy észrevennénk. Aki ennél többet – fokozottan – izzad, nem árt, ha elmegy szakemberhez, mert betegségek is meghúzódhatnak a háttérben.

A nagymértékű verejtékezés utalhat gombás fertőzésre, vírusos szemölcsre, ekcémára, túlsúlyra, lelkiállapotra, pajzsmirigy-túlműködésre és genetikai adottságokra is. Szerencsére ezek közül könnyen kiszűrhető, hogy kinek éppen mi okozza ezt a tünetet, és jobb esetben az izzadás kikezelhető. Aki viszont genetikai okok miatt verejtékezik túlzottan, az sajnos hiába küzd, teljesen sosem fog megszabadulni tőle.

Innen ismerhető fel a gombás fertőzés

Sajnos, nem is olyan nehéz beszerezni a lábgombát: műszálas zokni, harisnya, az olcsó minőségü műbőr cipők mind gátolják a láb természetes szellőzését, és mivel a gombák a meleg, sötét és nedves helyeket preferálják táptalajként, így azonnal megjelennek, amint erre lehetőséget biztosítunk nekik. Elsőként a bőr viszketése jelzi a gombát, melyet a későbbiekben bőrpír követ. Ha nem ebben a stádiumban kezdik kezelni, a bőrről idővel tovább terjedhet akár a láb körmeire is.

Szemölcsök vagy lógó fibrómák

A vírusos szemölcs a bőr vírusos eredetű fertőző betegsége. Kórokozói a HPV-családba tartozó vírusok. A betegség kialakulására többek között a fokozott izzadás is hajlamosít. Ezek a kinövések gyorsan terjednek, viszont egyszerűen ki lehet iktatni őket. Sárának nagy mellei vannak, melyek melegebb időben nagy hátrányt jelentenek számára. „Imádom a melleimet, de minek is szépítsem, így 30 felett megereszkedtek, és emiatt nyáron állandóan beizzad alattuk a bőröm. Hiába veszek fel melltartót, nem segít, mert akkor a melltartó alól kezd folyni az izzadság, és két helyes kis foltocska jelzi a pólómon, hogy »Igen, köszönöm, nem szilikon«, viszont lóg. Annyi mindennel próbálkoztam: izzadásgátlót kentem a melleim alá, ami nem segített semmit, majd papír zsebkendőt/vékony textilt helyeztem alájuk, hogy felszívja a nedvességet: a zsepi szétmállott, a textil meg rohadtul dörzsölte a bőrömet. Az egészben a legszebb, hogy mind a két mellem alatt apró, szemmel alig látható, teljesen bőrszínű szemölcsök alakultak ki. A bőrgyógyászom szerint nem érdemes leszedni őket ha nem nőnek, mert előbb-utóbb úgyis újra kialakulnak. Ez ellen nincs varázsszer…”

Az egyik legelviselhetetlenebb: az ekcéma

Viszket, ég, fáj és gyorsan terjed. Az izzadás fokozza a fémionok bejutását a bőrön keresztül a szervezetbe, ezért előfordulhat, hogy az egész testfelületre kiterjed az allergiás reakció. Szilvi gyerekkora óta szenved ettől a betegségtől „A kézfejemtől a lábujjamig az egész testem sebes, és állandóan viszket. Különböző hormongyógyszerekkel próbáltak helyrehozni kis koromban, aminek az lett a vége, hogy az ekcéma nem múlt el, viszont teljesen felborult a hormonháztartásom. Össze-vissza menstruáltam, a tömegközlekedésen elhúzódtak mellőlem, mint egy rühestől, és ez a helyzet kiborított. Lelkileg annyira a padlóra kerültem, hogy nem mentem sehova, nem barátkoztam, depressziós lettem. Ettől természetesen még rondább lett a bőröm. Aztán jöttek a természetgyógyászok, kuruzslók és homeopátiás szerek és a tenger. Semmi nem segített, és elviselhetetlen szagom volt, annyira izzadtam. Naponta minimum kétszer kellett felsőt cserélnem, mert nagyon szégyelltem a bűzt, amit magam után húztam. Aztán egy közeli barátom elcipelt egy pszichológushoz, aki természetgyógyász is. Több éves kezelés eredménye, hogy meggyógyultam. Persze nem mondom, hogy bársonyos bőrű Heidi Klum lettem, de ha nem stresszelek és egészségesen táplálkozom, nem viszket a bőröm, és csak nagyon kis helyen sebesedik.”

Sajnálatos módon úgy is izzadhat valaki kórosan, ha nem szenved a fenti betegségek közül egyikben sem. Ritát vizsgálatról vizsgálatra küldték és a több hetes procedúra végén nagy okosan kiderítették, hogy semmi baja nincsen és kicsattan az egészségtől. Azt sem lehet mondani, hogy hormonális zavar vagy a stresszes életvitele miatt van, mert fiatal lánykora óta sújtja ez a probléma.

„Vizsgáltak már mindenféle szempontból: endokrinológus a pajzsmirigy-működést és neurológus az idegeimet. Elvileg semmilyen szervi elváltozásom nincs, egyszerűen genetikai örökség a hiperhidrózisom. Az izzadásgátlókkal maximum a szagomat lehet elnyomni, de az izzadás mindig, minden körülmények között megmarad. Ráadásul melegben, fizikai megterhelés hatására, illetve stresszhelyzetben ez még csak fokozódik. Már rengeteg mindent próbáltam, a gyógyszertári készítményektől az egyszerű deókig, a házi praktikákon és egyéb új találmányokon keresztül, de sajnos semmi nem segített. Egyedül a botox hozta meg a kívánt eredményt: már az alkalmazását követő másnap egy mini foltocska sem volt a pólómon! Ez a felhőtlen boldogság körülbelül öt hónapig tartott, aztán persze megint újra indult minden. Na, nem olyan mennyiségben, de gondolom ez csak idő kérdése.” Az effajta beavatkozás nem jár fájdalommal, inkább csak kellemetlen a 25-30 apró tűszúrás hónaljanként. Egy kezelés ára klinikától függően 75-250 ezer forint, ezért nem árt körülnézni a „piacon”.

Mi a botox?

A botox a botulinum toxin A típusa, amit egy anaerob baktérium, a Clostridium botulinum termel. Gátolja az ingerületátvitelt az idegvégződés és – fokozott izzadás esetén – a verejtékmirigy között, míg a többi esetben az idegvégződés és az azt beidegző izom között. Szemészeti betegségek kezelésében és izomgörcsök oldására használják. Az indikációk között a fokozott izzadás is szerepel, sőt ránctalanítás esetében is nagyon hatékony. Forrás: idealmed.hu

Tippek izzadás ellen

  1. Mosson különös alapossággal lábat reggel és este, majd kenje be rozmaringos vagy mentás krémmel és hagyja felszívódni.
  2. Hintőporozza a cipőit! Ez nem csak a kellemetlen szagokat győzi le, de a verejtéket is jól szívja. Plusz pont, nyáron nem csúszkál a szandálban a lába, ha behintőporozza.
  3. Vegyen gyakran hideg-meleg vizes váltózuhanyt, ezzel megedzheti hőháztartását, így az nem reagál olyan hevesen a szélsőséges hőmérséklet-ingadozásra.
  4. Hetente kétszer vagy háromszor készítsen mesterséges cserzőanyag-tartalmú kéz- vagy lábfürdőt, mert ez elzárja az izzadságcsatornákat.
  5. Vegyen talpbetétet cipőibe, mert sok nedvességet felszívnak, és még kényelmesebbé teszik a cipő viseletét. Bármelyik hipermarketben vagy nagyobb cipőboltban beszerezhetőek, egy pár körülbelül 600-3000 forint.
  6. Igyon egy bögre lúgosító teát minden reggel éhgyomorra, vagy zsályateát napi minimum 7 decilitert. Ezek csökkentik az izzadást.
  7. Otthon járjon mezítláb vagy vékony bambusz-, illetve pamutzokniban. A műszálas anyagok – izzadást okozva – elzárják a nedvességet, nem eresztik át a hőt.
  8. Műanyag és műbőr helyett lehetőleg viseljen bőrcipőt.
  9. Ne egyen fűszeres és kalóriadús ételeket.
  10. Ha túl sokat stresszel, próbáljon meg relaxálni és kikapcsolni. Nagyon jó módszer, ha vesz egy langyos ülőfürdőt, és a vízbe olyan növények olaját csepegteti, melyek összehúzzák a pórusokat. A csüdfű, zsálya, tölgyfakéreg külön-külön is kifejtik hatásukat.
  11. Kávé, energiaital és alkohol helyett inkább igyon vizet.
  12. Szőrtelenítse le magát mindenhol. A szőrszálakon megtapad a verejték, ami a bűz melegágya.
  13. Csak természetes anyagokból készült ruhát és fehérneműt hordjon.
  14. Alkohol- és illatanyagmentes tisztálkodószereket válasszon. Érdekes, hogy az antibakteriális tusfürdő használata sem ajánlott, mert megkülönböztetés nélkül irtja ki a baktériumokat, tehát azokat is amelyek a védekezést szolgálják.
  15. Fokozott izzadás esetén, ha teheti, ne zuhanyozzon napi egynél többször, mert gyengíti a szervezet védekezőrendszerét. Ha nagyon nem bírja ki, mosakodjon, de csak vízzel.
  16. Ha megteheti, vegyen igénybe botox-kezelést, vagy olyan bőrgyógyászati megoldást, amely során kisfeszültséget vezetnek a kéz- vagy lábfejébe. Ez kevéssé fájdalmas, sőt, igazából csak bizsergést lehet érezni. Egy kezelés húsz perces, és heti egy-két alkalommal kell megismételni.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.