Szamártejből készül a világ legdrágább sajtja

Olvasási idő kb. 2 perc

Amikor különleges sajtokról beszélünk, általában mindenkinek Franciaország és Svájc ugrik be. Érdekes, hogy a világ legdrágább sajtjai között egyik ország terméke sem kapott helyet.

Közel van, mégis elérhetetlen

A Pule füstölt sajtot a szomszédunkban, Szerbiában készítik, és egy kiló ára egészen elképesztő módon 320 000 forint. Azért ilyen drága, mert szamártejből készül, és egy szamár egész évben összesen ad annyi tejet, mint egy tehén egy nap alatt.  Egy kiló ilyen sajt elkészítéséhez pedig huszonöt liter szamártejre van szükség.

Ló sajt, nem lótejből

A Dél-Olaszországban nagyon népszerű és széles körben elterjedt sajt, a Caciocavallo Podolico szintén nagyon drága, kilója 300 000 forint. Jellegzetes körte alakja van, a héja fényes, az állaga nagyon krémes, a nevét (magyarul "Ló Sajt") pedig onnan kapta, hogy a Podolica (ritka olasz tehénfajta) tejét ló hátára akasztották egy zsákban, és addig szállították, amíg az meg nem aludt. A sajt gyártása ráadásul csak idényszerű, mert a Podolica kizárólag májusban és júniusban ad tejet.

Jó a sajt hideg ellen?

Egy ötvenkilenc hektáros jávorszarvas tejüzemben Bjursholmban, Észak-Svédországban készül a világ harmadik legdrágább sajtja, kilónként 250 000 forintot kell perkálni érte. A sajtot háromféle jávorszarvas tejéből készítik: Gullan, Haelga, és Juna fajtákéból. Ez a sajt szintén nem volna alkalmas nagyipari gyártásra: körülbelül másfél órát vesz igénybe egy jávorszarvastehenet megfejni, és naponta maximum csak egy gallon (3,8 liter) tejet tud leadni, de azt is csak május, és szeptember között.

Tehén kecskével

Az olasz Lombardia egyik jelképe a Bitto sajt, ami a Val Gerola és a Val di Albaredo két völgyéből származik. Alpesi magasságokban legeltetett tehenek tejéből készítik, tíz-húsz százalék kecsketej hozzáadásával. A sajt közepes vagy hosszú érlelésű, homorú henger alakú, és eléggé lapos. Egy kilogramm ára, körülbelül 28 000 forint.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.