RAKTÁR

Közel négymillióért kiveheti Trump lányának lakását

2017. március 7., kedd 11:17

Ivanka Trump nemrég a divatmárkájáról is hajlandó volt lemondani azért, hogy három gyermekével és férjével Washingtonba költözzön és apja szárnysegédje, valamint mostohaanyja helyett tulajdonképp a First Lady legyen (Melania Trump a legfiatalabb Trump-gyerek, a tízéves Barron iskoláztatására hivatkozva nem szeretne mozdulni Manhattanből). A változások miatt úgy döntöttek, hogy nincs szükségük, csak egy New York-i lakásra, így a másiktól 4.1 millió dollárért (nagyjából 1.1 milliárd forintért) megszabadulnának, vagy havi 15 ezer dollárért (ez kb 4.3 millió forint) kiadnák azt.

Komoly jelentkező híján azonban kénytelenek voltak engedni a bérleti díjból, így már csak havi 13 ezer dollárba kerülne (kb. 3.7 millió forintba) a luxus penthouse, amit Ivanka Trump még 2004-ben egymillió dollárért (kb. 292 millió forintért) vásárolt – írja a Daily Mail, Ha ez az ár kicsit alacsonynak tűnik, az azért lehetséges, mert az apja 2001-ben 115 millió dollárért az egész épületet megvette.

Ivanka Trump 139 négyzetméteres Upper East Side-i lakása a manhattani Trump-rezidenciához képest szinte minimalistán visszafogottnak mondható, bár a képek alapján minden túlméretezett benne. Van két hálószobája, két fürdőszobája (természetesen márvány), egy nappali-étkező, méregdrága bútorok, tölgyfa padló, de az épület biztosít napi takarítást és szobaszervizt, és természetesen fitneszteremmel és mosodával is felszerelt. Kattintson a galériára és nézze meg, hogy milyen lakásban élt a jövendőbeli beugrós First Lady Manhattanben!

Blogok, amiket olvasunk

FAPADOS Új menetrend és a legjobb jegyek

Tippek a jó előre tervezőknek, mi az, amire most kell lecsapni, és mi az, amit egyelőre bottal sem piszkálunk, mert annyira drága még. Fapados tippek a profiktól.

FILMVILÁG Csapatjátékos, Robinson, filmes hős

"Most már megpihenhetsz, hiszen filmértékek sokaságát hagytad magad után." A népszerű-tudományos dokumentumfilmek csodálatos egyéniségétől búcsúzunk.

KETTŐS MÉRCE Gyerekek a rácsok mögött a határon

A menedékjogi törvény módosítása embertelen. Európa álszent, helyettük végeztük el a piszkos munkát. Bonyolult kérdés, sok erkölcsi buktatóval.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés