Nyerjen teret a konyhapulton!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Önnél is folyton tele van cuccal a konyhapult? Adunk egy - két tippet, hogy ez változzon.

Mindenki szereti a rendezett, tiszta konyhát. Rendszerint arra törekszünk, hogy lehetőségeinkhez mérten mindent elpakoljunk a konyhapultról, hiszen akkor lesz rend. Így az evőeszközök, fakanalak, edények, fűszerek mennek a szekrényekbe és fiókokba, szépen rendszerezve. Ezzel csak az a baj, hogy amint belépünk a konyhába, hogy csináljunk valamit, rögtön kell hozzá egy kés. Vagy egy fakanál. Meg a fazék a szekrény mélyéről, meg fűszerek. És a fene vigye el, nem is csak naponta egyszer eszünk.

Ráadásul a főzés utáni rendrakásnál is melós folyton mindent a fiókokba meg szekrényekbe elpakolni, főleg, ha a kisördög is ott ugrabugrál az ember vállán: „Húsz perc múlva úgyis elő kell venni, mert a gyerek éhes lesz/szeretnél nassolni/ebédet csinálsz holnapra: minek vesződnél az elpakolással?!”

Arról a helyzetről pedig még nem is beszéltünk, amikor a konyhapult kényszerből lett rakodófelület. Igaz, eredetileg a KÉNYELMES konyhai előkészítő munkák helye volna, de a sok kipakolt, máshova már be nem férő holmitól lassan már egy vajas kenyeret is csak bajosan lehet megkenni. Pedig ez a gond is egyszerűen megoldható.

Rendszerezni kell a pultot

Ezt ráadásul csak egyszer kell megtenni, mivel később - ennek eredményeként - minden kéznél lesz, és nem lesz többé olyan melós az elpakolás sem!

[PINTEREST] 588f5f057610a

A rendszerezésben hatalmas segítség lehet az IKEA, hiszen tényleg jó ötleteik vannak. Sokan alkalmazzák azt a megoldást, hogy a merőkanalakat, húscsipeszeket, tésztakiszedőket egy sínre lógatják a pult feletti falon. Nos, ezt ki lehet maxolni úgy, ha nemcsak az eszközöket, hanem egy komplett polcot lógat a sínre: Így marad hely a merőkanalaknak is, de rögtön kettőzött tárolóterületet nyer (a polcot és az alatta lévő területet). A polcok több méretben is kaphatóak, így a fűszerektől a vágódeszkákon át akár a tányérokig szinte mindent tarthat rajtuk, és az áruk sem vészes. Plusz jó pont, hogy akár kis kaspókat is fellógathat, amiben tárolhatja az említett fakanalakat, tésztakiszedőket, miegymást, így kevesebb helyet foglalnak.

Kis polcok, lábakon

A pulton akkor tud jól helyet nyerni, ha vertikálisan gondolkozik. Hiszen a munkához jó 50-60 centi szabad hely mindenképpen kell, a konyhaeszközök többsége pedig ennek a felét sem éri el magasságban. A pultra így kerülhetnek olyan kis polcok, melyek osztják a vertikális teret, így rengeteg plusz pakolófelületet adnak. A különböző méreteknek köszönhetően akár a mosogató csapja mögé is pakolhat, de létezik sarokkivitel is belőlük, így kedvére válogathat.

Lógatva

A vertikális teret akkor is ki lehet használni, ha a pult feletti szekrények alja a rögzítési pont. Innen pedig akár makramé technikával elkészített kis tárolólat is le lehet lógatni, amibe a gyümölcsök, de a fűszerek vagy a fűszernövények is kerülhetnek. Ha pedig nem szereti, hogy lifegnek, akkor egy csavarral az alsópontjukon a pulthoz vagy a falhoz is rögzítheti őket.

[PINTEREST] 588f5ede43ca7

Gyorsan és olcsón

Ha nincs ideje a megrendelt dolgokra várni, és/vagy kézimunkával tárolót készíteni, akkor egy tortatartó vagy forgótálca is tökéletes megoldás lehet. Előbbi polc gyanánt használható, hiszen rajta, és alatta is tárolhat;, utóbbi forgatható volta miatt hasznos: Bár nem igazán spórol vele teret, de átláthatóvá és hozzáférhetővé tesz az egymás mögötti dolgokat is, ami nagyon hasznossá teheti például a sarkok kihasználásában.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.