Nézzen be Donald Trump gyerekkori házába!

Olvasási idő kb. 1 perc

493 millió forintért árulják az új, republikánus elnök egykori, Tudor-stílusú otthonát. Még az apja építette.

Ma, azaz 2017. január 20-án iktatják be az Amerikai Egyesült Államok Barack Obamát váltó új elnökét, Donald J. Trumpot. Ezzel történelmi helyszínné válhat az a queensi Jamaica Estatesben található hat hálószobás, négy és fél fürdőszobás családi ház, amiért most mindössze 1.650.000 dollárt (kicsit kevesebb mint ötszázmillió forintot) kérnek az ingatlanpiacon. Ez volt ugyanis az új amerikai elnök gyerekkori otthona – hívja fel a figyelmet az ElleDecor.com.

Itt élt Donald Trump gyerekkorában.
Fotó: facebook.com/LaffeyRealEstate

A családi otthont Trump apja, Fred Trump építette, akinek saját építőipari vállalkozása volt, és Tudor, Viktoriánus illetve koloniális gyarmati stílusú házakat épített a felső középosztály számára. A republikánus elnök egyébként négy éves koráig élt ebben az 1940-ben épült, 185 négyzetméteres épületben, majd apja épített egy nagyobbat, ahová a család 1950-ben átköltözött.

“Az épület jelenleg egy New York-i vendéglős tulajdonában van” – mondta a Laffey Real Estate ingatlanügynöke, Howard Kaminowitz, aki szintén nem mindennapi figura, korábban sikerült eladnia már nyolc szent helyet, és a híres sorozatgyilkos, Joel Rifkin házát egyaránt. Az ingatlanos szerint nem egyértelmű, hogy automatikusan történelmi helyszín lesz-e Trump egykori otthonából, mivel jelenleg több elnöki szülőhely is magántulajdonban van.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.