Jó, itt a tél, de attól még tarthat kerti partit!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Végül is csak azt kell megoldania, hogy ne fázzanak a vendégek, arra meg mutatunk egy rakás megoldást!

A kerti szezonnak legtöbben az első csípősebb esték beköszöntével búcsút intenek, ami teljesen logikus, hiszen se beszélgetni, se iszogatni, se táncolni nem nagyon lehet úgy, ha az embernek közben hangosan csattognak a fogai. De hideg ide vagy oda, azért ha szépen süt a nap, sokakban feltámad a késztetés, milyen jó volna még egy kicsit kitolni a kerti partik időszakát! Nem véletlen, hogy erre a megfelelő gyártók boldogan szállítják is a megoldásokat.

A bevált

Szinte nincs is, aki ne találkozott volna már hőgombával egy-egy hűvösebb napon, egy kávézó vagy étterem teraszán. Szerencsére ez az eszköz nem csak a vendéglátósok kiváltsága, bárki beszerezheti. Ha a klasszikus, gázüzemű verzióra vágyna, akkor kicsit több mint50 000 forintjába kerül majd a döntés. Ha nem ragaszkodik a gázüzemeltetéshez, akkor vehet elektromosat is belőle, ami nemcsak azért klassz, mert sokkal elegánsabb, légiesebb megjelenésű, de ráadásul még olcsóbb is, hiszen csak 37 990 forintot kell érte fizetni. Ha még olcsóbb megoldásra vágyna, létezik a pergola vagy sátor mennyezetéről belógatható, kisebb elektromos hősugárzó is: ez 20 000 forint körüli áron már elérhető, és még csak a gombát sem kell kerülgetnie.

Léteznek persze ennél is kifinomultabb megoldások, de ezekre persze áldozni is kell. Ha hajlandó rá, akkor választhat olyan hősugárzót is, ami eleve be van építve az asztalba, így a látványt sem rontja majd. Némileg lehűtheti a lelkesedését azért, hogy az ára közel 100 000 forint.

Kép: famtastic.hu

A hangulatos

Ha önt inkább a tábortűz hangulata vonzza, akkor persze egészen más irányba kell elindulni. A bográcsozó tűzrakója jó megoldás lehet, de persze csak száraz időben, ha nem tiszta víz minden, és sem a bútorok, sem a vendégek nem süllyednek el a sárban. Rakhat viszont tüzet akár a teraszon is, és ezzel nem fog tönkretenni semmit: egy olcsó, de mégis mutatós megoldás erre a tűzkosár, amiből a kovácsoltvas kivitelt már 14 000 forintért is beszerezheti.

Ennél egy fokkal elegánsabb, ha egy hatalmas lámpást idéző kerti tűzhellyel fűti fel a hangulatot, igaz, ezért már több, mint 78 000 forintot kell leszámolnia.

A legmutatósabb és leghangulatosabb megoldás persze az, ha kerti kandallót építtet, ez viszont már horror összeg, és viszonylag ritkán lehet használni, szóval nem sokaknak éri meg. De ha vonzza ez az ötlet, jó alternatíva lehet helyette a kályha, amiből a kecses ívű vas kivitel – amiben még a lángok is jól látszanak! – 85 000 forint körüli áron érhető el. Ha ezt sokallja, akkor vásárolhat kerti cserépkályhát, ahol ugyan nem fog a lángnyelvekben gyönyörködni, de ezt a fájdalmát jól enyhítheti a 21 000 forint körüli ár.

Kép: lameridiana.hu

Felső határ a csillagos ég

Mint mindenben, kerti fűtőeszközökben is létezik luxusszekció, ebben a kategóriában egy igazán elegáns darabot például már nem is nevezhetnek másként, mint "látványtűzrakó". Ez ráadásul ráccsal védett, grillezni is lehet rajta, és tényleg jól néz ki, ráadásul jóval kisebb is az eddigieknél, szóval elpakolni is könnyebb. Ehhez képest a 347 850 forintos árával szinte olcsónak mondható. Vagy legalább ufónak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ

Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint 20 ezer négyzetkilométeres államban néhány órás autóúton belül találkozhatunk alpesi csúcsokkal, smaragdzöld folyókkal, mesebeli tavakkal, barlangrendszerekkel és mediterrán tengerparttal is. Utóbbi ugyan mindössze 46 kilométer hosszú, ám annál változatosabb és hangulatosabb, miután történelmi kisvárosok, elegáns üdülővárosok, sólepárlók és festői öblök váltják egymást. Ennek az Adria mentén húzódó partszakasznak az egyik legismertebb gyöngyszeme Portorož is.

Édes otthon

Milliókat bukhat, aki így hirdeti meg az ingatlanát – figyelmeztet az ingatlanszakértő

Az ingatlaneladás egyszerű – gondolják sokan. Felkerül néhány fotó a hirdetési oldalra, megjelennek az érdeklődők, majd jön a tökéletes vevő. A valóságban azonban rengeteg apróságon elcsúszhat az üzlet. Elég egy rosszul belőtt ár, egy gyenge hirdetés, egy későn kiderülő rejtett hiba, de az is előfordulhat, hogy maga a tulajdonos mutatja be rosszul a saját otthonát.

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.