Halál a ronda vezetékekre!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha utálja látni, rejtse el, vagy dekorálja ki!

Az otthoni rendrakás többé-kevésbé napi, de minimum heti feladat, amit mindenki próbál a minimálisra csökkenteni. És sajnos hiába dolgozunk vele, mindig lesznek olyan részletek, amik akkor is a rendetlenség látszatát keltik, ha még a szőnyeg rojtjait is elvágólagosra fésülte. Igen, a kábelekről, a belógó, lelógó, össze-vissza csavarodó és indarengetegként az életünket keserítő kötegekről van szó. 

Ráadásul ezeknek a létezéséről sokan elfelejtkeznek egy lakás kialakításakor: bár szinte minden elektronikai cikk árammal működik, a kábelek elvezetésére sem a kivitelezők nem gondolnak automatikusan, sem a jövendőbeli lakók. Ha pedig a kezdetek kezdetén nem gondoskodtak a megfelelő takarásról, akkor ez utólag már csak barkácsmódszerekkel oldható meg. De az is szembesülhet ezzel a problémával, aki elővigyázatos volt és annak idején így alakította ki a helyiségek kábelezését: mert mi van, ha vásárol egy újabb elektromos eszközt, ugye...

A kézenfekvő

A legegyszerűbb megoldás persze a kábelrendező csatorna, ami bár kiáll a falból és festeni/tapétázni is kell majd, de szépen el lehet vele rejteni mindent, és a későbbiekben azzal sem lesz baj, ha valamit ki szeretnénk szedni belőle, hiszen a csatorna nyitható. Mindemellett még csak azt sem lehet mondani, hogy nagy kiadás, hiszen 2 méternyi nevetséges, 52 forintos árért érhető el.

Persze, ha nagyobb köteget akarunk elrejteni, az többe is kerül. Egy 180x55 milliméteres kábelsínért már akár 17 576 forintot is elkérhetnek, ami azért már egy kissé húzós.

[PINTEREST] 582584b196783

Az ügyes

Az irodai csipesz egy olyan eszköz, ami elképesztően sokféleképpen használható. Bagatell dolog lenne, ha csak papírokat fogna vele össze, hiszen a kábeleket is megtartja, ráadásul – mivel a szára is horgas –, akár a falra is lehet fúrni. A nagyobb csipeszekkel már egész tekintélyes mennyiségű kábelt is összefoghat, és bár ettől még eltűnni nem fognak, de sok lógó-összegabalyodó vezeték helyet így már csak egyetlen, rendezett köteggel kell számolni. És festeni ugye ezt is lehet.

Jó magyar szokás szerint a szigetelőszalag is rendezi a kábeleket, ráadásul különböző színekben kapható. Sőt, akár teljes hosszában is betekerheti vele a kábelkötegét, bár ilyenkor azzal mindenképpen számolnia kell, hogy ha egy újabb vezetéket szeretne hozzadni, akkor az egész műveletet elölről kell kezdenie.

A vezetékek rendszerezhetőek akkor is, ha egy huszáros vágással "megrövidíti" őket. Ehhez azonban nem kell villanyszerelési szakismeret, elég hozzá egy cipősdoboz, amit bevon bármilyen anyaggal vagy papírral, ami illik a lakáshoz. A két végére vágjon egy-egy függőleges nyílást, de ne egész az aljáig, majd tegyen bele egy hosszabbítót, aminek a vezetékét az egyik lukon vezesse ki. A másik lyukon vezesse be a kötegelt kábeleket, tekerje fel a felesleget, majd csatlakoztassa a dugókat a hosszabbítóba, a feltekert kábelköteget pedig rendezze el a dobozban.

Amit nem lehet elrejteni…

Régi mondás, hogy amit nem tudsz elrejteni, azt mutasd meg, és ezt is bevállalhatja, ha más lehetőség nem nagyon marad. A lelógó vezetékeket itt is érdemes kötegelni, mondjuk szőlőkötözővel, majd kisebb szögek vagy csavarok segítségével indaként hullámalakra hajlítani. Ezután már csak kis levelek kellenek, meg néhány kacsszerűen tekeredő kisebb inda – amiket papírból is ki lehet vágni -, és már készen is van egy valódi inda. A színe persze tetszés szerint változtatható némi festékkel.

Persze, ha már úgy dönt, a vezeték akár lakásdísz is lehet, erre is van gyári megoldás. A textil bevonatú kábeleknek létezik magyar gyártója is, és bár ez nem a legolcsóbb megoldás, de így akár a szivárvány minden árnyalatát is felhasználhatja, ami azért nem mutat rosszul, ráadásul a vezetékek is kevésbé lesznek sérülékenyek.

A végére pedig egy humoros megoldás gyerekszobába (de legalábbis Jack Sparrow rajongóknak): 

[PINTEREST] 58258488e7bba
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ

Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint 20 ezer négyzetkilométeres államban néhány órás autóúton belül találkozhatunk alpesi csúcsokkal, smaragdzöld folyókkal, mesebeli tavakkal, barlangrendszerekkel és mediterrán tengerparttal is. Utóbbi ugyan mindössze 46 kilométer hosszú, ám annál változatosabb és hangulatosabb, miután történelmi kisvárosok, elegáns üdülővárosok, sólepárlók és festői öblök váltják egymást. Ennek az Adria mentén húzódó partszakasznak az egyik legismertebb gyöngyszeme Portorož is.

Édes otthon

Milliókat bukhat, aki így hirdeti meg az ingatlanát – figyelmeztet az ingatlanszakértő

Az ingatlaneladás egyszerű – gondolják sokan. Felkerül néhány fotó a hirdetési oldalra, megjelennek az érdeklődők, majd jön a tökéletes vevő. A valóságban azonban rengeteg apróságon elcsúszhat az üzlet. Elég egy rosszul belőtt ár, egy gyenge hirdetés, egy későn kiderülő rejtett hiba, de az is előfordulhat, hogy maga a tulajdonos mutatja be rosszul a saját otthonát.

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.