Nem csak a krizantémtól lehet színpompás a kertje ősz végén is

Olvasási idő kb. 4 perc

A lehangoló októberi kertbe többféle virágzó növénnyel is visszahozhatja a színeket, akár egész a fagyok beálltáig.

Az ősz végi kertek nagyon lehangolóak tudnak lenni: ilyenkor már vége a szüretnek, a növények elvirágoztak, legfeljebb a színes lombokban gyönyörködhetünk még, de a barnuló, pöndörödő, lehulló levelek már előrevetítik, hogy nem sok esélyünk maradt a téllel szemben. Ilyenkor már mindenki szívesebben ücsörög benn a lakásban, hogy a szobanövényeivel vigasztalódjon.

Pedig az ősz vége is lehet színes és életteli a kertben is, csak jól kell válogatni a növények között. Az első kézenfekvő választás erre a krizantém, hiszen színes, vidám megjelenésükkel fel tudják dobni a borongós kerteket, ám sokan mégsem kedvelik annyira ezt a növényt, mondván, temetői virág. Ha tehát mást is szeretne virágozni látni a kertben még októberben is, akkor íme néhány ötlet, hogy miket ültessen!

Őszirózsa

Mint a neve is mutatja, ez a növény kifejezetten erre az időszakra lett kitalálva, és talán ez is az, amit a krizantém mellett a legtöbben ismernek. Az őszi kert pirosai, sárgái és a barna árnyalatai mellett az őszirózsa lilája és kékje nagyon is jól mutat majd. Külön szerencse, hogy nem is nagyigényű növény, de a napot és a jó minőségű talajt kedveli.

Attól függően, hogy mekkora kertje van, az őszirózsa különböző fajai közül lehet válogatni: vannak egészen apró, nagyjából 20 centis növekedésű, de nagy, akár 1 méter fölé törő fajtái is. Ha nem szeretne vele folyton vacakolni, és évente ültetgetni az újabb és újabb növényeket, akkor válassza az évelő fajtákat. Ezek már a nyár végén elkezdenek virágozni, és ha jó helyre ültette, és a növény jól érzi magát, akkor az októberi kertet is szépen díszítik.

Sisakvirág

Ha szereti a kék színt – ami azért nem a leggyakoribb a kertben – akkor a sisakvirág is olyan növény, melyet szívesen ültet majd. A félárnyékot, a jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag talajt kedveli, így virágai élénk színűek lesznek. Nevét sisak alakú, fürtökben nyíló virágairól kapta.

Mielőtt azonban rohanna a legközelebbi kertészetbe beszerezni egyet, tudnia kell, hogy az egész növény erősen mérgező. A középkorban a méregkeverők kedvenc virágaként tartották számon, sőt, gondozását is érdemes csak kesztyűben végezni. Így ha kicsi gyerekei vannak, akkor egy időre inkább mondjon le a növény ültetéséről.

Csarab

Egyszerű, szép megjelenésű, harang alakú virágokat nevelő növény, mely hazánkban a nyári forróságban kifejezetten a félárnyékos helyeket szereti, és ha jól érzi magát, akkor akár tél elejéig is virágozhat. Ráadásul nemcsak mályva, vagy a rózsaszín más árnyalataiban virító virágai adják a díszítő képességét, de az is, hogy levelei télen az élénkzöldből piros színűre váltanak.

A csarab a savanyú, kiszáradásra nem hajlamos talajt kedveli, és kizárólag árnyékmentes helyen marad meg. Sajnos nem olyan egyszerű a tartása, így sokan inkább cserépben nevelik, ami azért megkönnyíti a helyzetet.

Varjúháj

Ha igazán mutatós, tökéletesen igénytelen, ráadásul tartós növényt szeretne a kertbe, akkor a varjúháj fajtáit önnek találták ki. Pozsgás növényről van szó, vagyis az extrém szárazságot is nagyon jól viseli, a talajban pedig a laza, jó vízáteresztő képességűt kedveli. Hogy miért éri meg az ültetése? Azon túl, hogy nem igényel gondozást, a virágait akár egész télen át is megtarthatja. Csak tavasszal kell róla levágni, óvatosan, hogy ne sértse meg az új hajtásokat. Nem utolsó sorban pedig a pillangókat is vonzza, így mindenképpen egy kis életet csempész az ilyenkor már jellemzően színtelen, haldokló kertekbe. Virággal a pompás és a bablevelű varjúháj örvendeztet meg minket ilyenkor, a többi varjúháj jellemzően tavasztól nyár közepéig virágzik. Ez egész a fagyok beköszöntéig tarthat, és az elnyílt virágzatok, vagyis a terméságazatok díszíthetik még akár tavaszig is a töveket.

„Az egynyári virágok közül októberben is, pontosabban a fagyokig virágzik a kisvirágú bársonyvirág, másnéven büdöske. Ez a megjelenésében igényes, de bárhol megélő dísznövény sárga, narancs- és barnás színekben kapható és könnyen nevelhetünk magunknak is palántákat a kertbe vetéssel tavasszal belőlük. A kifejezetten alacsony (10-15 cm) változatok mellett az akár fél méteres magasságúakig bármilyen méret közül választhatunk.

Szeptember-októberben virágzik az őszi krókusz, amely a nagyobb virágú tavaszi krókuszokhoz hasonlít megjelenésében. A lila színű, sötét erezetű virágokban világítanak a sötét narancsszínű porzószálak, amelyek a valódi sáfrány színre emlékeztetnek. Tápdús talajt igényel ez a faj, késői virágzású, értékes dísznövény.

Az árvácskák nem csak ősszel, hanem enyhe időjárás esetében télen is virágoznak, egészen május-júniusig. Sokféle színben, virágmérettel kaphatók, igazi vidámságot okoznak a fényben szegény időszakokban is. A kisvirágú árvácskák szőnyegszerűen virágoznak, a leveleket szinte nem is láthatjuk a rengeteg virág alatt. Ma már a nagyvirágúak is sok virágot nevelnek.

A japán dérbabér egy kisebb cserje, amely ősszel kezdi a sötét színű virágzatát nevelni a télizöld lombja felett. A növény a félárnyékos helyeket, nedves és középkötött talajokat szereti. Nagyon szép megjelenésével a mediterrán hangulatú kertek egyik igényes virága” – mondja Kálmán Kata kertészmérnök, a Kertelünk Kft. ügyvezetője.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.