Nem csak raklapból készülhet kanapé

Olvasási idő kb. 5 perc

Ha nem pénzt szánna egy új kanapéra, hanem inkább időt, némi kézügyességgel el is készítheti magának!

Kanapét venni nem éppen olcsó mulatság:  vagy vesz egy nagy levegőt és elkezd keresgélni a használt darabok között, aztán ha mázlija van, belenyúl a jóba; vagy gyűjtöget. Ha azonban nem szeretne hónapokig spórolgatni, viszont van egy kis kézügyessége, akkor a bolti, vagy akár a használt ár töredékéért is készíthet magának kanapét. És még jól is fog kinézni.

A minimalista

A legkönnyebb út sokszor a legjobb is. Egy minimalista bútorral nem igazán lehet mellényúlni, hiszen a kiegészítőkkel – jelen esetben díszpárnákkal, de akár egy kárpittal is – annyira jól fel lehet dobni, hogy bármelyik lakáshoz tökéletesen illeszkedik. A minimalizmushoz pedig kelleni fog két farostlemez és négy láb (vagy kerék, kinek melyik tetszik jobban). A lemezeket csavarozza össze, így erősebbek lesznek, és vágjon le belőlük akkora darabot, amekkorának az ülőfelületet szeretné.

[PINTEREST] 57ff978e9d47d

Vásároljon bútorszivacsot (például innen), akkora darabra lesz szüksége, amivel le tudja fedni a felületet. Ha kifejezetten süppedős kanapéra vágyik, akkor természetesen vastagabb darabot rendeljen, de ha nem talál, akkor működhet az is, hogy két átlagos vastagságú szivacsot erősen összeragaszt. Válasszon hozzá olyan kárpitot, amilyet csak jónak lát, és gondolja át, mosható vagy fixen rögzített huzatot szeretne-e: utóbbi esetben nincs más dolga, mint felszögelni, előbbi esetben azonban inkább tépőzáras rögzítéssel varrja meg, a tépőzár másik felét pedig ragassza a farost lemezhez (így nem fog elmozdulni a felület).

Ha nem akar külön háttámlát, csak simán a falhoz tolja, akkor ezzel már készen is van, már csak a díszpárnák kellenek. Ha háttámlát is szeretne, akkor a farostlemezek aljára rögzítsen hosszabb oldalanként legalább 3-3 nagyobb fakockát: ezekre szerelheti a lábat, a hátsó résznél pedig ezekhez igazítva alakíthatja ki a támlát. Szélesebb léceket csavarozzon a lábakhoz, majd a megfelelő magasságban keskenyebb lécekkel kösse össze őket: kész is a háttámla váza, amire természetesen még a fenti eljárással szintén érdemes szivacspárnát készíteni.

Ennél talán csak az az egyszerűbb, ha a földre kerül a szivacs, és arra a párnák, ám ez tényleg csak egy fiatalos, vagy erősen keleties beütésű lakásban mutat, és a kényelme is kérdéses.

A raklapos

A raklap kanapék napjainkban nemcsak praktikusak, hanem nagyon divatosak is. Elkészítésük sem sokban tér el a minimalista darabokétól, csupán raklapokat kell hozzá beszerezni. Ha van ideje és energiája, akkor használt darabokból is alkothat, de ezeknél többnyire kiadós csiszolással-lakkozással kell indítani, ami elég munkás (bár még mindig olcsóbb, mint újat venni). A raklapokat is le lehet festeni, ráadásul a lukacsos szerkezet tárolórekeszek vagy rejtett ledes hangulatvilágítás kialakítására is nagyon jó lehetőségeket teremt.

Újrahasznosítás egyszerűen

Ha van otthon alacsony, széles tévéállványa, amit már nem használ, akkor megint csak szert tett egy tökéletes kanapé-alapanyagra. A túl széles darabokat középen érdemes még extra lábakkal aládúcolgatni, de aztán már csak a szivacsot kell rátenni, és kész!

Nagyon jól mutat az is, ha a szivacs nem ér végig teljes hosszában az aljzaton, így szert tesz egy kis asztalkára is, ráadásul ezzel a kis trükkel még elegánsabbnak is hat az ülőgarnitúrája. Ebben az esetben is a fal adja a háttámlát, a kartámaszokat pedig hengerpárnákkal oldhatja meg, ha szükségét érzi.

Újrahasznosítás bonyolultabban, elszántaknak

Nagyobb meló, de megéri, ha van otthon, a szomszédban, a barátoknál, rokonoknál, ismerősöknél már nem használt lemezkád, mivel ez is tökéletes kanapé-alapanyag. A kád egyik oldalát le kell vágni, majd szépen le kell tisztázni, hogy se sorjás, se éles ne maradjon. Ha ez megvan, akkor fesse le a félig már kész kanapéját: a hatás kedvéért kenheti például a belsejét fehérre, a külsejét pedig a szobához igazodó színre. Mehetnek bele a méretre vágott párnák, amiket a kád megmaradt oldalára a kanapé háttámlájára akár két sorban ragasztott tépőzárral is feltehet, így az ülő- és a háttámla felülete között kivillan majd a kád fala is. (Filmrajongók legkésőbb ennél a pontnál szerezzenek be egy vörös macskát is! Vagy bármikor.)

Ha nem olyan szerencsés, hogy szép, valódi lábaskádat sikerült szereznie, akkor sem kell elkeserednie, a hagyományos lemezkádból is lehet ilyen menő kanapéja, mindössze annyival van több feladata, hogy a végén még lábakat is kell szerelnie rá. Ha szeretne direkt rájátszani a kád jellegre, akkor a valódi lábaskádakra jellemző oroszlánláb a legtutibb választás, ami viszont valószínűleg nem lesz olcsó buli (legalábbis abból kiindulva, hogy ez a négy darab például 40 000 forintért kelleti magát: ez az összes kiadással együtt már egy rendes kanapé árával vetekszik). A lábakat akár más színre is fújhatja, így igazodva a szoba képéhez. Ha viszont nem ragaszkodik a klasszikus megjelenéshez, akkor lábakat már 600 forinttól is beszerezhet.

A gyerek rácsos ágyának új élete

Ha már kinőtte a baba a rácsos kiságyat, abból is lehet kanapé. Ehhez csak az egyik oldalát kell levenni, a lábakat egy-egy vastagabb léccel megerősíteni, és a fekvő- (illetve most már ülő-) felületet egy farostlemezzel strapabíróvá tenni. Mehet bele a szivacs, és akár a verandán is megállja a helyét!

Kültérre kanapé? Simán.

Ha nem okvetlenül betonból öntött álkanapéval szeretné díszíteni a kertet, mutatunk más megoldást! Mostanában éli újra virágkorát a zsalukő: változatos formákban kapható, ültetésre, bortárolásra, cipőtartónak is tökéletes, de sokféle kerti bútor is készülhet belőle. Más dolga nincs is, mint erős deszkákat illeszteni az egymással szemben felállított (és persze rögzített) zsalukövek nyílásaiba, mehet rá a párna, és már készen is van. Ez a megoldás inkább kültérre ideális, bár a köveket lefestve igazán mutatós darab lehet belőle a szobában is, de ilyenkor a zsalukövek alá kerüljön szőnyeg, mert különben mélyen összekarcolhatja a padlót.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.