Szőnyi Anna és Zaha Hadid a DesignEuropa döntősei között

Olvasási idő kb. 2 perc

A magyar formatervező egy modulokból álló, a rajta ülők testéhez idomuló köztéri paddal vesz részt a versenyben.

Bejelentették a DesignEuropa-díjak döntőseit; köztük van a magyar formatervező, Szőnyi Anna és Zaha Hadid is. Az életműdíjat a legendás formatervezőnek, Giorgetto Giugiarónak ítélték - adta hírül az octogon.hu.

A bejelentés az ipari, valamint a kis- és feltörekvő vállalatok kategóriában történt; utóbbiban a magyar formatervező, Szőnyi Anna által tervezett IDO pad együtt versenyez a közelmúltban elhunyt Zaha Hadid által tervezett Aria csillárral. A nyertesek neveit november 30-án, a DesignEuropa díjátadó ünnepségén jelentik be Milánóban.

A döntősök és a győztesek kiválasztásakor többféle szempontot mérlegelt a zsűri, többek között a termékek piaci hatását, azt, hogy a formatervezési minta miként járult hozzá a vállalat teljesítményéhez, az esztétikumot, a szellemi tulajdon kezelését, valamint a formatervezési minta társadalomra gyakorolt hatását.

A DesignEuropa-díj az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) díja, amellyel a formatervezési minták és azok menedzselése terén tanúsított kiválóságot tüntetik ki a lajstromozott közösségi formatervezési minták (RCD) jogosultjai körében.

A döntőbe került formatervezési minták az ipari kategóriában:

Pulcina presszókávéfőző (RCD tulajdonosa és gyártó: Alessi S.p.A., formatervező: Michele De Lucchi):

Raval biciklitároló (RCD tulajdonosa és gyártó: Escofet 1886 S.A., formatervezők: Gerard Arqué és Martin Caneda):

Thule Urban Glide babakocsi (RCD tulajdonosa és gyártó: Thule IP AB, formatervezés: házon belül, a Veryday designstúdió támogatásával)

XDiavel motorkerékpár (RCD tulajdonosa és gyártó: Ducati Motor Holdings S.p.A., formatervező: Ducati Design Centre)

A döntőbe került formatervezési minták a kis- és feltörekvő vállalatok kategóriájában:

Aria lámpa (RCD tulajdonosa és gyártó: Slamp, formatervező: Zaha Hadid Design)

Flap hangelnyelő panel (RCD tulajdonosa és gyártó: Caimi Brevetti, formatervezők: Alberto és Francesco Meda)

IDO pad (RCD tulajdonosa és gyártó: Szőnyi Anna)

Az életműdíj nyertese: Giorgetto Giugiaro

A DesignEuropa első életműdíját Giorgetto Giugiaro, az ipari formatervezés egyik legnagyobb neve kapja, aki hat évtizedes pályafutása alatt több mint 200 autó formatervét alkotta meg. Olyan autók formatervét készítette el, mint a Volkswagen Golf, a Lotus Esprit, a Fiat Panda és a Maserati Bora 3200 GT. Karrierje során a világ szinte mindegyik nagy autógyártójával dolgozott már. Giugiaro nevét világszerte a gépjárműipar egyik legsikeresebb formatervezőjeként emlegetik. Különböző gyártóknál közvetlenül irányította több mint 300 sorozatgyártású modell és több mint 200 kutatási prototípus elkészítését.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.