Most ültesse el a tulipánt, nárciszt, ha virágzó kertet szeretne tavasszal!

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha pedig télen is szeretné élvezni a szép virágokat, akkor teleltessen belőlük cserépben!

Az évelő hagymások a kertben olyan díszeket jelentenek, amikkel nem is igazán kell foglalkozni. Persze ehhez jó alapok kellenek, és ismerni kell az egyes növények igényeit, melyek kielégítése garantálja a virágzást. De ha jól ismeri növényeit, akkor akár olyankor is élvezheti a színes pompát, amikor egyébként mindent hó fed!

Kertben

A kertben ültetett évelők egyik nagy előnye, hogy fenntartásuk is olcsóbb, mint az egynyáriaké, hiszen nem kell minden évben újra és újra megvenni és beültetni őket, a fentiek okán pedig a munka is kevesebb velük. Igaz, így a kert képe is kevésbé változtatható, de kit érdekel ez a fenti előnyökért cserébe? Ha ügyes, akkor 2-3 évig szinte hozzájuk sem kell nyúlni, ám ehhez valóban jól kell tartani a növényeket.

„A tavasszal virágzó hagymások csapdája, hogy a tél végeztével, amikor visszatér a napfény, a meleg és az életkedv, sokan szeretnének hirtelen virágos kiskertet. Ám aki elmulasztotta az őszi ültetést, olyankor már csak irigykedve bámulhatja a szomszéd tulipánjait, ő maga már elkésett. Ezért érdemes rászánni egy október végi délutánt az ültetésre.

A legnépszerűbbek a nárcisz és a tulipán. A tulipánt a kert napos, meleg részébe ültesse ahol a talaj jó vízáteresztő képességgel rendelkezik és elég laza a szerkezete. Ha talaj tömött és túl nedves, a hagymákat ültesse külön homokkal kevert földbe, ezzel megakadályozza, hogy szétrohadjanak a túl sok nedvességtől. Mivel a hagyma tárol minden nedvességet a növény számára, így nem szükséges öntözni, elég lesz számára a tavaszi csapadék.

A nárcisz félárnyékban, nedves helyen fejlődik optimálisan, a középkötött, tápdús talajt kedveli. Hazánkban augusztustól novemberig ültethető. A korai ültetés előnye, hogy a hagyma hamarabb begyökeresedik és jobban bírja a téli fagyokat. Készítsen egy 12 cm mély gödröt, ebbe helyezze el a hagymát, amit azután meg kell öntözni és földdel be kell takarni. Nagyobb hagymák ültetési távolsága 10 cm. Virágoskertben, sziklakertben, valamint gyepben – akár csoportosan – is gyönyörűen mutat” – mondja Boross Dávid, az Oázis kertészet munkatársa.

A lakásban

A téli időszakban a virágok jelenléte a lakásban sem luxus, ha egy kicsit előre is gondolkodik. Megfelelő időben és megfelelő gondoskodással az évelő hagymások közül többet is rá tud bírni arra, hogy télen is virágozzanak a lakásban.

„A jácint a tavasz egyik hírnöke, intenzív finom illata és változatos színe miatt igen kedvelt virág. Szerencsére nemcsak tavasszal csodálhatja meg a kertekben, parkokban, hanem cserepes változatában már a téli időszakban is gyönyörködhet benne, üde színfoltja lehet otthonának. Mindez annak köszönhető, hogy egy eljárás segítségével előhűtik a hagymáját, amelyet ha ősszel cserépbe ültetnek, akkor az december-január környékére meggyökeresedik és kivirágzik. A cserepes jácint szereti a világos helyet, de ne tegye túlzottan napsütötte helyre, és arra is ügyeljen, hogy ne túl meleg (pl. fűtőtest közelébe) és ne túl huzatos helyre kerüljön! Lehetőleg ne változtassa meg a helyét, a hőmérséklet-ingadozás ugyanis nem tesz neki jót. A jácintnak nedves talajra van szüksége, ezért a legjobb, ha a cserepe alá tesz egy alátétet, amelyből mindig fel tudja szívni a szükséges vizet. A virágzás előtt pedig kifejezetten fontos, hogy folyamatosan nedves legyen a földje!” - fűzi hozzá a szakértő.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.