Kicsi erkélyre kicsi bútorokat!

Ha nincs kertje, sokszor az erkély vagy terasz az egyetlen olyan hely, ahol nyugalomban ejtőzhet, napozhat. Sokan azonban ezt sem tudják igazán kiélvezni, mert a hely annyira kicsi, hogy nem igazán találnak rá megfelelő bútorokat. Nekik mutatunk pár példát, amik a kicsi, sőt az extrém kicsi erkélyeken is elférnek és még jól is mutatnak.

Kompletten

Helytakarékos bútorokat sok áruház kínálatában lehet találni, ezzel nincs is gond. Az inkább az áraikkal szokott lenni, mert ezek sajna egyáltalán nem méretarányosak, sőt: többnyire egyáltalán nem olcsóak, főleg ha azt is hozzávesszük, hogy valóban kicsi darabokról van szó, amin nagyjából két kávéscsésze fér el. Ettől függetlenül egy apró erkélyre ezek az ideálisak, és bár az árak változóak, de egy pofásabb darabért már 30 000 forint körül kell számolni.

Ennél egy fokkal olcsóbb, és praktikusabb megoldás, ha a szettnek a legnagyobb helyet foglaló része, vagyis az asztal egy mozdulattal eltüntethető (meg persze az sem hátrány, ha a székeket is össze lehet csukni, de ez sokkal gyakoribb). Ilyen bútorokat is találhat, ha keresgél egy kicsit, és nem is csúnyák. Persze néhány párna meg színes textil azért kelleni fog, de egy ilyen lehajtható asztalú szett tényleg helytakarékos, és ráadásul a pénztárcát is kíméli, itt például 11 500 forintért kínálnak ilyet.

Kép: mp4bolt.hu
Kép: mp4bolt.hu

Össze is legózhatja

Ha szeretné a lecsukható asztalt, de szebb megjelenésű bútorra gondolt, akkor kénytelen lesz külön-külön beszerezni a darabokat. Az asztalt – anyagtól függően – 15 000 forintos áron már megkaphatja, míg ha egy fokkal elegánsabbra vágyik, akkor már a 20 ezres kategóriába csúszik. Bár az is igaz, hogy túl nagy pakolófelülethez így nemigen juthat, szerencsésebb lehet, ha elkészítteti, aminek ára igen sok tényezőtől függ.

Az asztalokhoz a székeket már sokkal könnyebben beszerezheti, hiszen összecsukható darabokból rengeteget lehet találni. A szebb kivitelek persze drágábbak is, de mivel jellemzően csak kettő kell belőlük, így nem jelentenek olyan nagy kiadást. A Jysk kínálatában a fa széket már 16 900- ért el lehet érni.

Kép: minitoys.hu
Kép: minitoys.hu

Fiatalos megoldások

Ha a mini erkély egy fiatal pár, vagy egy bulis szingli lakásához tartozik, akkor más megoldásokkal is lehet élni. Ha a tárolás is szempont, akkor egyedi, hangulatos, és praktikus lehet, ha a lehajtható asztalhoz függesztett székeket párosít. Így az azok alatti terület is kihasználható, ráadásul valóban mutatós erkélyre tesz szert. Párna nélkül ráadásul már 5000 forintos áron is be lehet szerezni őket.

Az sem baj, ha nem akar sokat költeni a bútorokra és nem szereti a hagyományos megoldásokat. Egy kültéri szőnyeggel kombinálva, de anélkül is biztosan sikeres lesz a kis ülő babzsákok használata. Ezeket összerakva is lehet tárolni, és így a vendégeket is le lehet ültetni, ha kell. A négy darabos szett ára szállítással 30 000 forint körül mozog.

Kép: praktiker
Kép: praktiker

Elegánsan a szűk térben

Ha fontos az elegancia, és hajlandó is áldozni rá, akkor az erkély sarkát akár teljesen is kihasználhatja egy elemekből összeilleszthető kerti kanapéval. Ezek ára azért már húzós, elemenként akár 60 000 forint is lehet, de túl sok nem kell belőlük, és egységessé tehető velük a kép.

Az elegancia nem zárja ki a praktikumot, de persze az árak most is magasabbak, mint az előzőekben. A fenti ülőgarnitúrához jól passzol például a hűtőrekesszel ellátott kis kerek asztal. A felülete ennek sem túl nagy, de egy kis esti lazításhoz mindenképpen ideális. Az ára se olyan vészes, ha belegondol, hogy ezért a dizájn mellett egy hasznos funkciót is kap, és ez igazán bulis darab 37 000 forintért.

Kép: tchibo.hu
Kép: tchibo.hu
Oszd meg másokkal is!
Mustra