Ha rálép, akkor szellőztesse is – gyepgondozási 1X1

Olvasási idő kb. 3 perc

Ahhoz, hogy a gyep szép lehessen, időről időre fel kell dúlni, sőt meg kell tépkedni!

A gyep a kert egyik legszebb része. Vannak, akik annyira próbálják védeni, hogy még azt sem engedik, hogy rálépjenek, amivel ugyan lehet, hogy szebb lesz a kert, csak éppen élvezni nem lehet. Hogy miért szebb az a gyep, amire rá sem lépnek? Nem azért, mert így a szálak nem roncsolódnak. A pázsit növényei ugyanis nagyon ellenállóak, mint minden fűféle, vagyis a lábbal tiprás meg sem kottyan neki. Valójában a súly jelenthet gondot: a járkálással ugyanis tömöríti a talajt, ami a gyep fejlődését gátolhatja. De akkor mi a megoldás?

Tömör talaj=több gondozás

A gyepnek kell az oxigén, hiszen gyökerei számára ez létkérdés. Ahhoz, hogy igazán szépen fejlődjön, olyan talajra van szüksége, amiben a víz is jól megmarad, illetve a levegő is jelen van. Vagyis egy alapvetően agyagos talajon nehezen lesz dús pázsit, erre a homokos elegyek az igazán jók, ezekkel a gyepekkel sokkal könnyebb is a dolgunk. Mivel azonban arra keveseknek van lehetősége, hogy a rossz minőségű kerttalajt lecserélje, így abból kell dolgozni, ami éppen van.

Megváltozott körülmények

Azzal is számolni kell, hogy a kert egy folyamatosan változó, fejlődő terület, vagyis az a fű, ami eredetileg napos vagy félárnyékos helyen volt, könnyen kerülhet tartósan fényhiányos területre egy kifejlődött növény árnyéka miatt miatt. Ráadásul a gaz is felvetheti a fejét, és a fűnyírással is okozhat gondokat. Ha nem gereblyézi össze rendesen a felületen maradó zöldhulladékot, egy idő után filcszerű réteget hoz létre a gyep felett, ami tovább rontja a növényzet esélyeit.

Ahhoz, hogy a sárgulást, a foltos kopást, és a gazosodást elkerülhesse, bizony időt és energiát kell szánnia a gyepre.

Szellőztetés, frissítés

A szép gyep titka egy angol mondás szerint a rendszeres öntözés és a nyírás: ha ezek megvannak, akkor már csak 600 év kell a smaragdzöld, buja gyepszőnyeghez. Hogy ezt az időt némileg rövidíthessük, érdemes a pázsitot lazítani és szellőztetni, így az eredmény is látványosabb lesz.

A gyepet kézzel és géppel lehet szellőztetni. ha azonban szereti a kreatív megoldásokat, akkor ezt a cipőtalpra szerelhető célszerszámot is értékelni fogja: ezzel a szellőztetés gyakorlatilag egy nagyobb, alapos séta a kertben.

"A gyep földjét kézzel az ún. gyepszellőztetővel tudjuk lazítani. Ez az eszköz egy nyélre szerelt, vastag fogú gereblyére emlékeztet. A fogak hajlítottak, igen erősek és élesek, a fej az eszköz nyelével szögben áll. Az eszköz használata viszont nehéz fizikai munka! Nem csak egy irányban, hanem az első húzásokra merőlegesen is el kell végezni ezt a feladatot. Ezt a kemény munkát kiválthatják a gépi gyeplazítók, amik alapos és a végeredményt szemlélve kiváló eredménnyel dolgoznak. A jól végzett kézi lazítás végeredménye is hasonló.

A fellazított, filcesedett réteget a szellőztetés után lombseprűvel lehet alaposan összegyűjteni és eltávolítani. Az összegyűlt, talajjal kevert szerves anyag komposztálható. Ha sok földet is eltávolít a lazítással, akkor a művelet legvégén földdel kevert vagy tiszta homokkal szórja be a gyepfelületet. Ne aggódjon: a füve hamar kiheveri ezt a nagyon erős beavatkozást. A gyepszellőztetés egyben a fűfelület talajának lazítása is, nem kell emellett még más művelettel levegőztetni a talaját.

Ha a gyep gyomosodik, akkor a gyomokat speciális, gyepeknél alkalmazott gyomirtókkal lehet vegyszerrel kiirtani, a választásnál érdeklődjön a gazdaboltokban! Kettős feladatot látnak el a gyomirtóval kevert gyeptrágyák, amelyek használata kényelmes és egyszerű. Fontos tudni, hogy a gyepben csak akkor jelennek meg nagy számban idegen növények, ha valamilyen fenntartási feladatot (nyírás, öntözés, tápanyagellátás) elhanyagolt! Természetesen kézzel is eltávolíthatja a gyomokat, erre egy kés vagy a boltokban kapható gyomeltávolító is használható. A legtöbb problémát talán a gyermekláncfű okozza, amely karógyökeret fejlesztő évelő növény. Tartósan eltávolítani csak úgy lehet, ha mélyen alányúlva húzza ki, gyökerestül. Ehhez a kés vagy a gyomeltávolító nagyon hasznos eszköz, mivel nem bolygatja meg nagy felületen a gyep talaját" – tanácsolja Kálmán Kata, a Kertelünk Kft. ügyvezetője.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Lájfhekk kert gyep

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.