Mert egyedi terasza, erkélye bárkinek lehet, csak tenni kell érte

Olvasási idő kb. 4 perc

Menő balkont, vagy teraszt létrehozni nem is olyan nehéz, mint azt elsőre gondolná.

Terasszal kevesebben büszkélkedhetnek, de balkonja szerencsére a legtöbb lakásnak van. Azonban ahhoz, hogy az valóban szép, ráadásul egyedi is lehessen, kicsit tenni kell. A csinosításhoz sok kreatív ötlet, és persze némi pénzmag is kell, cserébe azonban olyan személyre szabott tereket hozhat létre, amit a szomszédok is irigyelni fognak, és amiben a kikapcsolódás valóban könnyen megy.

Kép: dizon.hu

Burkolatok

Lépjünk ki a megszokásból, mivel a teraszok és erkélyek burkolata nem csak kő lehet. nyilván egy már elkészített pihenőrészt azért nem érdemes szétverni, hogy változtassuk a burkolatot, de szerencsére erre nincs is szükség.

A fa nem csak mutatós, de elegáns is, és közelebb hozza a természetet. Azonban sajnos kifejezetten drága, főleg abban az esetben, ha igazán szép, és hőkezeléssel tartósított kivitelt szeretnénk, ilyenkor a 20 000 forintos folyóméterár sem ritka.

A balkonokon a természetet egy másik trükkel is közelebb lehet hozni, ez pedig a műfű. Senki ne fintorogjon előre, hiszen ez az anyag is hatalmasat fejlődött az évek alatt, és ma már kifejezetten szép műfüveket lehet beszerezni. Persze a természetközelibb hatásnak ebben az esetben is ára van, és az igazán mutatós darabok esetében nem is kevés, de a hatás valóban nagyon kellemes.

Spórolási, illetve igazán egyedi megoldás szempontjából is jó lehet, ha a burkolati anyagokat keveri. Nem kell a teljes felületen fának, vagy műfűnek lennie, maradhat a kő is, így sokkal jobban fog hasonlítani a kertre a burkolt felület is.

Szinteltolások

Egy kicsit nagyobb befektetés, de biztosan megtérül, ha azzal egészíti még ki a burkolatokat, hogy a különböző anyagokat különböző szinteken alkalmazza. Két lépcsőfokkal megemelve a faburkolatot elválaszthatja a műfűtől, és sokkal jobban mutat rajta a kerti garnitúra is. A kövezett részeket hagyja meg a széleken, így a cserepes növényekből kifolyó víz és sárlé nem koszolja össze az egész teraszt.

Kép: fuggoagy.com

Épített bútorok, lógatott

A bútorok tekintetében is lehet igazán egyedit alkotni. A teraszok nagyobb területe lehetővé teszi azt, hogy a bútorokat építsük. Ezt megtehetjük akár betonból is, de fából, raklapokból, rönkökből, illetve akár rézcsövekből, fonalak segítségével is. Határt itt csak a fantázia jelenthet, ráadásul ezzel biztosan egészen egyedi megoldásokat készíthetünk. Összességében még az is a kreativitás mellett szól, hogy így a bútorok ára is alacsonyabb lehet.

A balkonokon a beton bútor ötlete nem a legjobb, de a raklapos és más fából készült bútorok itt is mutatósak lehetnek. Azonban a balkonoknak – legalábbis a többségnek – van egy olyan előnye, ami a teraszok esetében ritkábban van meg, ez pedig a plafon, vagyis a felső erkély. A felső rész lehetővé teszi, hogy függesztett, fonott vagy textilbútorokkal rendezhesse be a teret. Ebben az esetben főleg a pénztárca jelenthet akadályt, hiszen a designer darabok nem éppen az olcsó kategóriába tartoznak.

Textilek, csillárok

Az egyediséget mindig sokkal könnyebb, és nem utolsó sorban olcsóbb megoldani a kiegészítőkkel. A balkonok és teraszok esetében a textilek jelenthetnek olyan pluszt, amit más dísztárgyakkal nehéz lenne elérni. A színes anyagok jellemzően a bútorokon jelennek meg, a párnákon és a terítőn. De itt nem kell megállni. A kültéri szőnyegekkel úgy formálhatja a teraszt és a balkont az ízlésére, hogy sokkal belsőségesebbé is teszi a teret. Ráadás képpen az áruk sem olyan vészes, vagyis viszonylag olcsón, de főleg könnyen teheti szebbé a külső burkolt felületeket.

Egy másik kifejezetten belsőséges megoldás a csillár. Ebben az esetben azonban több dolgot is szem előtt kell tartani. Az első, hogy olyan darabot válasszon, ami nem található meg minden lámpabolt kültéri fényforrásai között. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy ettől még viselnie kell a szelet – üvegezett csillárok esetében lehet gond -, és az esőt is, vagyis lehet, hogy némi átalakításra lesz szüksége.

Kép: tuja.hu

Különleges kert megoldások

A balkonon, de még a teraszon is lehet olyan megoldásokat alkalmazni, amivel tökéletesen egyedivé teheti a teret. Az árnyékolás tekintetében egy gömb szivarfa, amit közvetlen a burkolt terület mellé ültet, tökéletes lehet. de ha nem bánja, hogy a leveleket takarítani kell, amikor potyognak, akkor a burkolat közepén is kihagyhat egy kisebb teret a fa számára, így a karbantartás nélkül is szépen rendezett korona állandó napernyője lesz.

Balkonon marad a cserepes megoldás, ám itt sem kell elveszíteni a kreativitást. Sok kúszónövény jól viseli a cserepes tartást, és ezek a korlátra, a falra futtathatóak. Sőt, ha egy kicsit dolgozik vele, akkor fémből, vagy fából építhet olyan lugast is, mely egyik cseréptől a másikig tekergőzteti a magasban a futónövényeket. Ha ilyenkor különböző fajokat választ, akkor a szín és levélforma kavalkádjáról sem kell lemondania.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.