Készítsen divatos lebegő polcot egyszerűen!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Meglepően egyszerűen és gyorsan, minimális ráfordítással lehet igazán divatos polca.

A lebegő polc igazán mutatós, divatos lakberendezési kiegészítő, de mi lenne, ha még a polc lapját sem lehetne látni? Ha úgy tűnne, mintha a könyvek csak úgy megmaradnának a falon? Már egy ideje hódít ez a fiatalos, de mégis nagyon egyszerű polcötlet, ami ugyan nagy teherbírással nem rendelkezik, de a megjelenése (vagyis épphogy annak hiánya, azaz a láthatatlanság) mindenért kárpótol minket.

A láthatatlan polcot az interneten is meg lehet rendelni nagyjából 4-6 ezer forintos áron, amiért már egy normál polc is simán beszerezhető, vagyis nem éppen olcsó dologról van szó. A külföldi webáruházak látogatói azonban már jól tudják, hogy sok dolog meglepően olcsón rendelhető. Az Amazonon a polc már 11$-os áron megtalálható, de persze ehhez hozzá kell számolni még a postaköltséget is.

Kép: amazon.com

Szerencsére az elkészítése sem ördöngösség, az egyetlen szívfájdalom, hogy egy keményfedeles könyvet fel kell érte áldozni. A munkához a következőkre lesz szükség:

  • Csavarhúzó
  • L vas, vagy sarokvas (lehetőleg nagyobb és erősebb, hogy jól tartson)
  • Keményfedelű könyv, mely az áldozat (azaz maga a polc) szerepét játssza
  • Ragasztó
  • Szőnyegvágó kés (sniccer)
  • Csavarok
  • Fúró és egy mérőszalag

A keményfedelű könyvet nyissa ki – a kemény fedél felhajtása elég - és illessze bele az L vasat. Rajzolja körbe, majd a kés segítségével a könyv lapjaiból metsszen ki a rajz mentén egy akkora mélységű darabot, amibe a vas belesimul. Ha ez is megvan, akkor a csavarokat hajtsa bele a lapokba – ehhez érdemes előfúrni a lukakat-, majd a könyv két szélénél is rögzítse össze a lapokat csavarokkal. Arra kell figyelni, hogy a csavar vége ne fúrja át a felső kemény borítót, de alul se emelkedjen ki a síkból. Az árván maradt kemény borítót alaposan ragasztózza be és ragassza a lapokhoz. 

Kép: amazon.com

Ezzel gyakorlatilag készen is van a polca, már csak a falra kell felerősíteni az L vas másik végét, és elkezdheti rápakolni a könyveket. Túlságosan sokat azonban nem bír el, mert a vas meghajlik. Ha sok könyve van, akkor sok ilyen polcot készítsen, vagy válasszon erősebb vasat, ennek a teherbírása is nagyobb. Ez ugyan drágább is lesz, de az alap L vasak ára sem éri el az 500 forintot, tehát ez sem lesz olyan megterhelő kiadás. A falra tapadva maguktól lebegő könyvek látványa pedig tényleg megéri.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.