A konyhakert is lehet szép, és akár vegyszermentes is!

Olvasási idő kb. 4 perc

Ház mellé vagy a kert végébe eldugva? Mit mivel ültessen egybe? Kell-e locsolni, napfényes helyre kerüljön-e? Megannyi kérdés, itt meg egy rakás válasz.

Konyhakerttel egyre többet találkozhatunk a kertes házakban, ami nem is csoda, hiszen így biztosan tudható, honnan is származik az étel, ami az asztalra kerül. Ennek a divatnak egy másik oka, hogy a zöldségtermesztés nem mindig nehéz feladat, és olcsóbb is tud lenni, mint a vásárlás. Ha azonban konyhakertet szeretne, akkor érdemes néhány dologra odafigyelni: ezzel biztosíthatja, hogy gyorsan, és szépen növekedjenek a zöldségek, és ne is kelljen állandóan azokkal foglalkoznia.

Kép: Kertelünk Kft.

Hol nőjön a paradicsom?

Első körben azt érdemes eldönteni, hogy hova is szeretné elhelyezni a kertjén belül a konyhakertet. Ha ugyanis eldugja a kert végében, távol lesz a konyhától, ekkor viszont sokkal nagyobb nyűgnek fogja érezni a művelést és persze a felhasználást is. A konyha közelébe telepített zöldséges azonban nemcsak könnyebben karbantartható – a közelsége mellett ráadásul a szerszámok is jól elhelyezhetőek a ház oldalán –, hanem előbb eszünkbe is jut főzéskor friss hozzávalót használni.

Hogy mégse legyen olyan rendezetlen a ház közvetlen környéke, készíthet magas ágyást is, bár ez a megépítésekor lényegesen több földmunkát jelent. A gyomlálás és más karbantartási munkák viszont lényegesen egyszerűbbek, hiszen nem kell olyan mélyre hajolgatnia.

Kép: Kertelünk Kft.

Igények

A zöldségek többsége egynyári növény. Ez azt jelenti, hogy minden évben újra kell őket ültetni, csak egyetlen szezon áll a rendelkezésükre, hogy nőjenek, virágozzanak és termést is neveljenek. Igen nagy a tápanyagigényük, ennek megfelelően a talajnak jó minőségűnek, tápanyagban gazdagnak kell lennie. Ebből adódóan arról is gondoskodni kell, hogy minden évben feltöltsük a talajt a kellő anyagokkal, még ültetés előtt. Erre tökéletes megoldást jelenthet a komposztálás, hiszen ezzel a növényi hulladékokat újrahasznosítjuk, így kevesebb szeméttel és kevesebb kiadással jár a háztartás.

„A konyhakert elhelyezésénél szempont lehet, hogy az előbb említettek alapján közel legyen a konyhához. Ha kevés a hely, akkor ez a terület többnyire fűszereskert szokott lenni, hiszen a zöldségek mellett a fűszereinket, gyógynövényeinket is könnyen termeszthetjük otthonunkban. Lényeges az, hogy a konyhakertnek napos helyen kell lennie, mivel az összes zöldség-növény napfénykedvelő, árnyékban csenevész, íztelen marad. Gazdag és egészséges termés többnyire csak öntözött körülmények között várható. Amennyiben nagyon kötött - vagy épp túl laza - a talajunk, akkor azt évente komposzttal (az ásással egyidejűleg), vagy tavasszal a földbe kapálva sokat javíthatunk az állagán. Ha csak kis területben gondolkozunk, a vetésforgó miatt minden évben más kertrészben alakítsuk ki a zöldségest, mivel egy helyben termesztve ugyanaz a zöldség évről évre kevesebbet terem és egyre betegebb is lesz” – tanácsolja Kálmán Kata kertészmérnök, a Kertelünk Kft. cégvezetője

Kép: Kertelünk Kft.

Védelem

A megtermelt zöldségeket jó, ha meg is védjük, ellenkező esetben a munkák gyümölcsét a rovarok, csigák, rágcsálók, madarak és kisállatok aratják le. 

A kisebb kártevők ellen a permetezés jelenthet megoldást, ám ha szeretné elkerülni a vegyszereket, akkor bizonyos növényeket egymás mellé ültetve is nagyon jó eredményeket érhet el a veteményesben. A levendula például erős illatával a tetveket és más apró rovarokat tartja távol, és fűszer gyanánt sem utolsó.

„Sokféle régi, parasztkerti hagyományos összeültetés létezik. Ezek nagy részét megfigyelések alapján ismerjük: szinte mindenki ismeri például a levendula és rózsa együttes ültetésének előnyeit. A levendula elűzi a hangyákat, és így a velük együtt élő levéltetvek védelem nélkül maradnak a predátoraik ellen. Az erős illóolaj-tartalmú növények sikeresen riasztják el a káros rovarokat, míg a beporzó rovarokat vonzzák: a bazsalikom, a szurokfű, a bársonyvirág, a kapor és a kakukkfű is ilyen tulajdonságúak. A sarkanytúka vonzza a rágó kártételű rovarokat, ezt a növényt támadják meg először. A növény virága nemcsak ehető (erősen csípős íze van), hanem így a növényekről a kártevők összegyűjthetők. A karfiol, káposzta, brokkoli, leveles kel mellé ültetett spenót és saláta csökkenti a földibolhák kártételét. A káposzták közé ültetett paradicsom és kapor elűzi a káposzta-lepkét. Ezek csak ízelítők egy jól tervezett, kevés vegyszerre fenntartható kert szabályaiból, de természetesen az egyéni (otthoni) tapasztalatok tágítják és finomítják az általános parasztkerti tapasztalatokat” – fűzi hozzá a szakértő.

A nagyobb állatok, mint a tyúkok, őzek ellen kerítéssel védekezhet. Ez talán nem a legszebb látvány, de sajnos sok esetben elkerülhetetlen a termény megtartása érdekében. Egyes esetekben akár arra is szükség lehet, hogy a veteményest felülről is védelemmel lássa el, ebben az esetben arra is figyeljen, hogy a felhelyezett háló vagy rács ne adjon túl sűrű árnyékot!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.