Kezdő kertész kalandjai: magokat a tojástartóba!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vajon lehet veteményest készíteni nulla tudással? Mi az a szegletes lednek, és kikel-e a paradicsom?

Magok

Ökörszív paradicsom

Paradicsom sármelléki

Pasztinák román

Kerti Spenót

Mezei borsó

Körömvirág

Szegletes lednek

Veteménybab

Utálom a kertet. Vagyis szeretem, de elég ambivalens a viszonyunk. Én utálom, hogy a növények állandóan szemetelnek, a növények viszont utálnak engem, hogy mindent igyekszem eltakarítani. Vannak fák és bokrok, sőt még egy konyhakert is, ahol leginkább paradicsom, spenót, sóska és paprika nő, na meg számos fűszernövény. 

Valami elmebaj folytán rendeltem magokat a Növényi Diverzitás Központtól. A magokkal együtt érkezett meg a dörgedelmes levél, mely azt taglalja, hogy fog elvinni a TEK, ha nem ültetem el a magokat és nem szaporítom tovább a génállományt. Ezt nem szeretném, úgyhogy inkább ültetek és várom az ellenőrzést.

A szegletes ledneket azért rendeltem, mert sosem hallottam róla, pedig Mautner Zsófi már 2010-ben áradozott róla. Az általa csak lapos csicseriborsónak nevezett növény már az ókori görög és római irodalomban szerepel. A hazai irodalomból eddig ismert legrégebbi közlés Pethe (1805) könyvében található. Surányi (1926) közöl első ízben kísérleti adatokat a lednekről, Grábner (1956) száraz vidéken tartja gazdaságosnak e növény termesztését. - írja a Növénytermesztéstan 2. könyv. Márciusban kell  vetni, és bírja a májusi fagyokat is. Jó, jó vetni nem bonyolult, ám előtte sajnos ásni kell, aminek fő célja a talaj lazítása, a gyomok eltávolítása és a komposzt bedolgozása a talajba. 

Fotó: divany.hu

Ezt nem szabad félvállról venni, ráadásul nem volt eső régóta, úgyhogy nagyon száraz a föld, így nem én fogom felásni, bár kétségkívül az lenne autentikus. A szakember szerint még van némi időm, míg a borsó meg a bab a helyére kerül, így most a palántázásra fókuszálhattam. 

A palántázást azonban játszi könnyedséggel meg lehet ejteni. Sajnos nálunk nincsenek kis tejfölös dobozok, vannak viszont tojástartók, így a klasszik piacos vonal kimarad az életemből. A tojásos rekesz ellen egy érv szól, hogy nem bírja a túlzott vizet, de szerencsére annak a magok sem örülnek, és különben is, alá kell rakni egy tálcát, és megoldódik a gond. 

Én ökörszív paradicsomot vetettem, mivel mindössze egy kis kupac magom volt, ezért igyekeztem egy tojás helyére egy magot tenni. A föld jelen esetben nem palántaföld, hanem sima virágföld, de azzal biztattam magam, hogy az ilyen úri huncutságok előtt is keltek ki növények. 

Ennyiből gazdálkodom

A földdel nagyjából félig töltöttem a tojástartót, beleraktam a magokat, és szórtam még rá egy kis földet. 

A végén óvatosan de alaposan meglocsoltam, és egy napos de meleg helyre tettem az ablakba (természetesen nem hagytam kint, mert hajnalban még hideg volt). Persze van, akit ez az egész nem érdekelt, csak élvezte a napsütést. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.