Gótikus templomban lakni menő

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy templomban vacsorázni, utána elmosogatni, beülni a tévé elé vagy a kádba, majd a szószék lépcsőjén felmenni a hálóba, hát, minimum érdekes élmény lehet. Mutatjuk.

A különleges lakóházak mindig is vonzották az embereket, ennek köszönhető, hogy az extrém tervezők is folyamatosan munkához jutnak. Ám ilyen helyeken lakni már közel sem olyan könnyű, mint az elsőre hinné.

Élet a templomban

Alapvetően az ember egy templomba imádkozni tér be, vagy esetleg fényképezni a szép épületet. De az az agya hátsó zugában sem nagyon fordul meg, hogy mi lenne, ha itt kéne laknia.

Ha azonban valaki megrögzötten újító építész (vagy csak szereti a fura megoldásokat), akkor azonban a fogaskerekek vad zakatolásba kezdenek. Ilyenkor a szószék lépcsője máris az emeleti hálókhoz vezet, a gótikus ívű ablakokhoz ugyanolyan franciaágyat képzel, és a fürdőkádból is egy kicsiny rózsaablakon keresztül szemléli majd a világot.

Legalábbis ennek a lincolnshire-i templomnak az új tulajdonosai agyában biztosan ezek a képek szabadultak el, amikor megpillantották az eladó ingatlant. Mindenesetre azt el kell ismerni, hogy az emelkedett stílus megmaradt, ha azonban belépünk a kapun, a templomi jelleg azonnal eltűnik, mert az új tulajok egy kellemes és otthonos teret varázsoltak a csodaszép kerttel rendelkező épületből.

Galéria ikon

12

Galéria: Gótikus lakás
Fotó: Swns.com / Northfoto
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.