Pergolát minden kertbe!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem csak az árnyékolás miatt érdemes pergolát építeni, hanem azért is, mert igazán mutatós dísze lehet minden kertnek!

A pergola szinte minden kertet képes még szebbé, még egyedibbé tenni, hiszen sokféleképp alakítható ki, így különleges lehet vele a kert. Adunk pár ötletet, hogy később ne bánja meg a döntését.

Fotó: Spaces Images / Europress / Getty

Méretek

Mindenek előtt tisztázni kell, hogy milyen funkciót szán a pergolának: a kapu elé szeretné dísznek, a rózsákat futtatná rá, a kerti padot vagy a grillsütőt árnyékolná, esetleg a terasz fölött adna enyhet - természetesen mindegyiknek más lesz az ideális mérete. De a legnagyobbat a terasz fölé tervezettel tévedhet.

Ilyen pergola esetében ugyanis sokan nem számolnak azzal, hogy vendégeket fogadnak, vagy egyszerűen csak mozognak is a teraszon. A pergola szélessége tehát legyen akkora, hogy az asztal és a székek körül is kényelmesen el lehessen férni, hiszen tálcákkal, vagy bármi mással egyensúlyozva nem a legjobb buli a tartóoszlopok mellett sasszézni. Az sem árt, ha nem csak négy főre tervezi a szélességet, hiszen a pergolát, ha már elkészült, nyilván használni is is szeretné akkor pedig nem jó, ha mondjuk a meghívott vendégek nem férnek el alatta. Persze túlzásokba se essen, hiszen az építmény árnyékol, vagyis napozásnál, vagy akár a lakás melegítésénél is akadályozhat.

Fotó: JurgaR / Europress / Getty

Árnyékolás

A pergola készülhet tetővel vagy anélkül is. Előbbi megoldásoknál fontos számolni azzal, hogy tartós árnyékolóról van szó, ami lehet gond, ha egy szoba előtt kerül felállításra, hiszen így a beeső napfényt teljesen kizárja. Ez a nyári kánikulában jól jöhet, de a pergola télen is a helyén marad, vagyis így a szoba sokat veszít a fényességéből, és fűteni is jobban kell majd.

A tető nélküli megoldásokkal viszont jellemzően az a gond, hogy nem árnyékolnak megfelelően. Ezt nagyon könnyen orvosolhatja, ha vászonból készíti a tetőt, így az levehető, és akkor teszi fel, amikor akarja. Ha pedig a pergola deszkái közé feszíti egy acélszárra a vászondarabokat, akkor akár külön is mozgathatja őket.

Még szebb megoldás, ha olyan növénnyel futtatja be a pergolát – igen, a terasz felettit is –, mely lombhullató, de az illata, vagy a megjelenése igazán alkalmassá teszi a feladatra. A lombhullás azért fontos, mert így nyáron szépen árnyékol, míg télen átengedi a fényt, csökkentve ezzel a fűtésszámlát és a rosszkedvet egyaránt.

„A pergolák befuttatására a csavarodva kúszó, vagy tapadókorongokat nevelő növények a legalkalmasabbak. Ezek közül a pergola méretének megfelelő növényt válasszunk. Erős növekedésű, így nagy területeket fed el a lilaakác, a vadszőlő és a trombitafolyondár, valamint a kivi is. Ezeknek a növényeknek a csatornába növő hajtásait rendszeresen el kell távolítani, mert a tetőszerkezetet tönkretehetik. Közepesen erős növekedésűek többnyire a kúszó termetű loncok, pl az ’American Beauty” fajta. A télizöld növények közül a japánloncok többnyire megtartják levelüket, ezért csak olyan támasztékra futtassuk fel őket, ahol a téli árnyékolás nem gond. A futórózsákat rögzíteni kell a támasztékhoz, mivel kapaszkodásra alkalmas növényrészei nincsenek” – tanácsolja Kálmán Kata kertészmérnök, a Kertelünk Kft ügyvezetője.

Anyag és árak

Az anyag meghatározása szintén fontos szempont, hiszen erősen befolyásolja az árakat is. Ha a boltban kapható pergolák mellett dönt, akkor igen olcsón megúszhatja – bár a nagyon olcsóak nem is szépek. 100 000 forint körül már szép, fém lábakon álló, vászonnal bevont kerti sátorszerűségeket is kaphat, ezek hibája csupán a méretük kötött volta.

A pergola készülhet fából, vagy akár kovácsoltvasból is, kinek mi az ízlése – és mennyire mély a pénztárcája. A kovácsoltvas árnyékoló biztosan tartósabb a fa kivitelnél, de lazán számolhat akár félmilliós költségvetéssel is. Fa esetében valamivel több dolga lesz vele később, mivel ezt időnként kezelni kell, de az ára jóval megfizethetőbb.

„Egy apácarács jellegű pergola elkészítéséhez legalább tetőléc minőségű faanyag szükséges, 15 cm lyukméretnél, rögzítésekkel és facsapokkal kialakítva, beeresztve és lefestve folyómérete 15-17 ezer forintból alakítható ki. Erősebb faanyag használata drágítja, a ritkásabb kialakítás pedig értelemszerűen olcsóbbá teszi a szerkezetet” – fűzi hozzá a szakértő.

Fotó: Shalom Ormsby / Europress / Getty

Otthonosság

A pergolával fedett terasz nyárona lakás meghosszabbítása, így ennek megfelelően érdemes számolni vele. Ez azt jelenti, hogy érdemes megoldani itt a világítást, és a bútor- és textilválasztásban igazodjon a lakás hangulatához. Bár ez valóban nagyobb beruházás, mintha műanyag székekkel és asztallal számolna, de megéri, hiszen így tavasztól őszig szinte biztosan élvezettel használja is majd.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.