Ha így választ grillsütőt, nem szívja meg!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egész délután áll a tűző napon, gutaütést kap a forróságtól, felgyújtja a fél kertet és nem akarnak rendesen sülni azok a francos húsok? Segítünk, hogyan válasszon megfelelő grillt és hogyan helyezze el úgy, hogy még élvezni is tudja a kerti partit!

A kerti sütögetés a tavaszi és nyári, de még az őszi napoknak is az egyik legjobb programja – már ha az időjárás is engedi. A szabad tűzön vagy parázson készült ételeknek egészen más az íze, ráadásul eseménnyé válik miattuk a főzés és az étkezés, amit még élvezünk is. Ugyanakkor nem mindegy, hogy milyen is a grillünk, hiszen ha nem figyel néhány apró részletre, akkor a sütögetés könnyen nyűggé is válhat.

<p> </p>
Fotó: Stephen Ashton / EyeEm / Europress / Getty

Épített vagy mobil?

Első lépésként tisztázza magában, hogy milyen kerti sütő passzolna leginkább az igényeihez, és itt nem csak az árat kell szem előtt tartani.

Mobil kerti grillt már párezer forintból is szerezhet, sőt, akár készíthet is, szóval ez nem igazán nagy beruházás. Az épített lényegesen többe kerül, ráadásul a helyét is pontosan kell megválasztani, hiszen nem mozgatható, nincs változtatási lehetőség, ha valami nem tetszik a helyen, ahová kerül.

A mozgatható lehetőségek között is el kell gondolkodni azon, hogy mivel fog benne tüzet rakni. A faszenes változatok a legolcsóbbak, és a rajtuk készült ételnek is különleges ízvilága van. A gázzal működőek tisztábbak, ám ehhez már a palackról is gondoskodni kell. Létezik a nap sugarait hasznosító grill is, ehhez viszont tényleg csak az igazán szép, napos idő a megfelelő.

Jól átgondolt elhelyezés

Amikor a kerti sütő már megvan, akkor a legfontosabb kérdés, hogy hova is kerül. Nemcsak az a fontos, hogy ne legyen útban, de arra is gondolni kell, hogy a sütő mellett állni fog egy szakács, akinek jó, ha nem marad ki a társasági életből, és napszúrást sem kap, miközben forgatja a húsokat.

Mindenképpen gondoskodni kell tehát arról, hogy valamilyen árnyék legyen a szakács feje felett. Ez nem is kizárólag a tűző nap ellen véd, de szakácsként még ehhez hozzáadódik a tűz hőhatása is, ami már tényleg könnyen okozhat akár rosszullétet még egy viszonylag hűvösebb napon is, nem is beszélve a kánikuláról. Az árnyékolónak azonban mindenképpen bírnia kell az esetleges füstöt, és megfelelő távolságra kell legyen a tűztől, nehogy lángra kapjon. A napernyők jó megoldást jelenthetnek, de csak abban az esetben, ha nem kell őket folyton kerülgetni, és tűzvédelmi szempontok figyelembevételével, kellőképp biztonságosan rögzíthetőek. Az igazán ideális megoldás egy pergola, vagy egy nagyobb fa sűrű árnyéka lehet.

A kerti grillt érdemes úgy elhelyezni, hogy valamiféle vízforrás is legyen elérhető közelségben. Ez lehet kerti csap formájában is, de az is jó, ha a konyha van pár lépés távolságra. Ez utóbbit egyébként is érdemes jól megközelíthetővé tenni a grillezőtől, hiszen mindent innen fog kihordani, és ha valami kimaradt, akkor is ide kell berohangálni érte. 

Bár nem létszükséglet, de jó, ha áram is van a környéken, hiszen szükség lehet rá, ha másért nem, egy kis zene miatt. De akár elektromos konyhai eszközökre is szükség lehet a kinti sütögetéshez, koktélkeveréshez.

Mivel a kerti sütőben tűz és parázs izzik, ezért elég nagy a felszálló hő, ami a sütő feletti vagy melletti növényeket károsíthatja. Épített sütőnél eleve érdemes eszerint rendezni a kertet, illetve az alacsonyabbra lógó faágakat vagy a környező bokrokat érdemes visszanyesni a sütő közelében, mert a meleg megperzselheti, sőt akár fel is gyújthatja őket. Egy vödör víz (vagy egy kisebb méretű poroltókészülék) sosem árt, ha kéznél van, mert ha valamilyen váratlan okból a sütő vagy a környezete kigyullad, létfontosságú, hogy minél gyorsabban el tudjuk kezdeni az oltást.

Sütögetésnél természetesen nemcsak a konyha közelsége a fontos, de egy stabilan álló kisebb asztal, vagy - épített sütők esetén - akár munkapult sem árt a hozzávalók, a szükséges konyhai eszközök és persze a frissítők elhelyezéséhez” – egészíti ki Kálmán Kata kertészmérnök, a Kertelünk Kft ügyvezetője.

Fotó: Tim Abramowitz / Europress / Getty

A grill kiválasztása

A grill kiválasztásánál érdemes odafigyelni még praktikus szempontokra is. Az egyik a méret: egy hattagú családnak egyetlen pöttöm grillezőn idegtépően sokáig tart elkészíteni, főleg, ha több dolgot is szeretne átsütni. Akkor is érdemes lehet nagyobb grillt választani, ha csak ketten is vannak, de szívesen hívják át a baráti társaságukat vendégségbe.

A méret mellett fontos szempont az is, hogy állítható legyen a rostély magassága. Ezzel ugyanis több módon is el lehet készíteni az ételeket, és sokkal kisebb az esélye annak, hogy odaég az étel.

A rostély mellett érdemes beszerezni a grillezőhöz egy tömör vaslapot vagy boronatárcsát, hiszen ezzel is egészem más technikával lehet elkészíteni a fogásokat.

Fotó: Brian Curtiss / EyeEm / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.