Csak egy napja van rá, hogy kimaxolja a holland életérzést

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha tulipánmániás, ma a Vitkovics Mihály utcában a helye!

Tulipánpiac Budapest szívében? Naná! Sajnos csak két napra, de a Wild Flower Bar tulajdonosainak sikerült 100 százalékosan kimaxolni egy holland virágbolt hangulatát. Mert valljuk be, mit tudunk a tulipánokról? Nagyjából annyit, hogy mostanság nyílnak, és Hollandia a hazájuk, ahol a fű mellett minden sarkon kap virághagymát is.

Galéria ikon

23

A csajok célja, hogy az emberek meglepjék magukat néha egy csokor virággal, csak úgy.
Galéria: Rengeteg színes tulipán a főváros közepén
Fotó: Rostás Bianka / Dívány

Pedig Magyarországon is nagy hagyománya van tulipánkertészetnek, Makón 70-75 fajta tulipánt termesztenek. A Karol&Blase cég már 40 éve foglalkozik virágokkal, ők szállították a Wild Flower Bárba is a tulipánokat. Kardos Alíz már tavaly óta álmodozott róla, hogy megpróbálja meghonosítani azt a külföldön már jól ismert szokást, hogy az ember csak a maga öröméért vásárol virágot. Vele, a Karol&Blaze marketing menedzserével beszélgettem arról, mit érdemes tudni ezekről a virágokról, és hogyan lehet őket minél tovább eltartani. 

Hová menjek tulipánért?

Helyszín: Wild Flower Bar, Budapest, V. kerület, Vitkovics Mihály utca 3.

Nyitva: ma utoljára, 10-20 óráig

 Színekben próbálják követni a trendeket, gyakran járnak Hollandiába kiállításokra is. A hagyományos fajták mellett megjelennek a papagájtulipánok is, melyeknek fodros a levele, vannak gömbtulipánok, melyeknek dupla virágzata van. A hagymák Hollandiából érkeznek, fóliasátrakban, de vannak szabadtéren is virágok, és hidegfóliában is nőnek. Ezzel lehet szabályozni a virágok nyílását, hogy ne egyszerre érjenek meg. A virágok nem a talajba kerülnek, hanem friss földbe, ládás technikával termesztik őket, sőt a vizet is szűrik, hogy a virágok még boldogabbak legyenek.

Szedéskor hagymával együtt veszik ki őket, majd a hagymákat általában kidobják. A munka kézimunkával történik, Hollandiában ugyanez gépesítve zajlik. Van tulipánszedő gép, vödörmosó, töltő, egyszóval minden géppel történik. A kézimunkával jobb minőséget lehet elérni, de persze az árak némileg magasabbak. 

A tulipántrendek erősen hatnak a piacra, itt olyan tulipánok kaphatóak, amelyek egy átlagos boltban nem találhatóak meg. A két nap alatt dupla virágokkal, kétfejű tulipánokkal egyaránt lehet találkozni. A trendeket pedig ténylegesen formálja a divat, főleg a színekben, de a celebritások is. "Ha idén a pasztel színek mennek, azt követi a virágpiac is". Húsvétkor és anyák napján - ami a tulipánszezon végét is jelenti - jól fogynak a fehér, és más klasszikus színek. 

Galéria ikon

23

A hollandok mindent gépesítenek, de itthon egyelőre ez még álom marad.
Galéria: Rengeteg színes tulipán a főváros közepén
Fotó: Rostás Bianka / Dívány

A bevásáróközpontokba, szupermarketekbe nem a magas minőségű virágok kerülnek, hanem a tömeggyártású termékek, melyek értelemszerűen olcsóbbak, de nem lesznek olyan tartósak, ráadásul nagyon messziről érkeznek. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezeket a virágokat tilos volna megvenni: Kardos szerint az olcsó virágok arra ösztönzik a vásárlókat, hogy minél többször vásároljanak otthonra, ami az ő céljuk is.

Így marad tartós a csokrunk

Vásárlás előtt kérdezzen rá, hogy import vagy hazai-e a virág. Az előbbi sokat utazik, ami nem tesz jót neki. 

Hazavitel után ne bontsa ki a celofánból a csokrot, csak vágja vissza ferdén a szárat, majd rakja egy-két órára vízbe, hűvös helyre. Ezalatt a virág megszívja magát.

Utána már nyugodtan kiszedheti a műanyagból, a virág szépen, egyenesen fog állni.

Vágjon vissza minden nap egy keveset a szárból, így mindig friss a vágási felület, sokáig képes vele minél több vizet felszívni a növény. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.