RAKTÁR

Mutatjuk a Daft Punk zenéjét szék formájában

2016. február 27., szombat 11:19

Mit csinál egy bútortervező, ha nagy hatással van rá például a Daft Punk 1997-es Alive albuma, ahogyan az egész 90-es évek house zenéje? Például tervez belőle egy széket, ami bár nem tűnik túlságosan kényelmesnek, viszont kimondottan az volt a célja, hogy ezt a zenei világot adja vissza. Anyagát tekintve speciális filmréteggel bevont akril, ami a ráeső fényt ezer felé szórja a szivárvány minden színében. 

Mutzke-Felippelli a Joogii design stúdiót vezeti Los Angelesben, férjével pedig nagyon szeretik a Daft Punk, Cassius és Etienne de Crecy zenéit is. A székhez éppen ezért egy külön dallistát is mellékeltek a kedvenceik zenéjével. "Ahogy a különleges filmréteg megszűri a fény színeit, ezek a zenészek úgy pakolgatták egymásra a zenéjük rétegeit" - mondta Mutzke-Felippelli, tervező. Az elég kényelmetlennek tűnő szék 7500 dollárba, azaz több mint 2 millió forintba kerül, de a tervező szerint erre nem székként, hanem műalkotásként kell tekinteni, hiszen egyébként is ki akar ücsörögni, miközben elektronikus zenét hallgat? 

Blogok, amiket olvasunk

FAPADOS Új menetrend és a legjobb jegyek

Tippek a jó előre tervezőknek, mi az, amire most kell lecsapni, és mi az, amit egyelőre bottal sem piszkálunk, mert annyira drága még. Fapados tippek a profiktól.

FILMVILÁG Csapatjátékos, Robinson, filmes hős

"Most már megpihenhetsz, hiszen filmértékek sokaságát hagytad magad után." A népszerű-tudományos dokumentumfilmek csodálatos egyéniségétől búcsúzunk.

KETTŐS MÉRCE Gyerekek a rácsok mögött a határon

A menedékjogi törvény módosítása embertelen. Európa álszent, helyettük végeztük el a piszkos munkát. Bonyolult kérdés, sok erkölcsi buktatóval.
Ajánlok blogbejegyzést

OnGo beszámolók

Hirdetés