Ezeket a hibákat biztosan el lehet követni a festés során

férfi falat fest egy szobában
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

De nyugi, azt is megírjuk, hogyan javíthatja őket.

Egyre többet festünk és a festéssel együtt a hibák száma is megsokszorozódhat. Én például egy csodás átalakítást akartam megmutatni, ehelyett arról készül cikk, milyen hibákat lehet elkövetni, ha nekiáll (ki)festeni. Ezt persze nem így terveztem, de jól mutatja, hogy laikusként mennyi bosszantó hibába lehet beleesni fal- és bútorfestés során egyaránt, amiknek sok esetben csiszolás és anyázás lesz a vége.

Ami biztosan elmondható, hogy sem hidegben, sem kánikulában nem szabad festeni, legalábbis az eredmény nem lesz szívderítő. Ha a felület zsíros, koszos, poros, akkor sem lesz szép a végeredmény. Ugyanez a helyzet akkor, ha a fal vagy a bútor repedt, vagy kopott: ilyenkor először javítani kell a hibákat, majd ezután jöhet az alapozás és a festés. 

Megfolyás

A festék akkor folyik meg, ha túl sokat kent fel, vagy túl sok a hígítóanyag benne. Ez elkerülhető, ha lehúzza az ecsetről vagy hengerről a felesleget, ha pedig mégis megtörtént a baj, akkor szedje vissza az ecsettel. Ha viszont csak száradás után derül ki, akkor vissza kell csiszolni a felületet és újra lekenni. 

Kráteresedés

Ezek azok a kis bigyók, amelyek elveszik az egyszeri festő kedvét a munka folytatásától: a felkent festékben kis lyukak formájában, majd egyre terjedelmesebben jelennek meg. Az okuk a nem megfelelő előkészítés, azaz a festendő felületen valami olyan szennyeződés maradt, ami megakadályozza a festék terülését (ez nem egyenlő a festék habosodásával). Ha a száradás után is fennáll az állapot, csak a csiszolás marad.

Átfoltosodás

Fal esetében ez egy előző réteg átütését jelenti, bútorok vagy fa esetében általában a taninnok, azaz a csersav kiválását. A falnál lehet akár a nikotintól, akár az előző festékrétegtől is. A megoldás naná, hogy a teljes előző réteget el kell távolítsa, esetleg egy folttakaró alapozót használjon rá festés előtt.

A bútorok esetében a megoldás a sellak lehet, vagy egy erős alapozó. A sellak felhasználásáról itt olvashat bővebben. 

Hólyagosodás

Ennek több oka is lehet. Okozhatja egyrészt a nem megfelelő száradás, azaz ha nedves felületre került az új réteg. Az is előfordulhat, hogy nem megfelelő a festék, amit választott. A megoldás a csiszolás és a teljes száradás kivárása, és persze mindenek előtt érdemes elolvasni, hogy biztosan megfelelő-e arra a felületre a festék, amivel próbálkozik.

Töredezés, hámlás

A festék meg tud repedni, és sajnos le is pereghet bármilyen felületről. Ennek oka a nem megfelelő tapadás. A gyenge alap nem bírja el az erős festékréteget, ezért elválnak egymástól. A megoldás az alapozó, amely az alapréteget erősíti meg, majd segít a tapadás fenntartásában. Ez lehet tapadóhíd (a Harzo és az Otex a két leggyakrabban emlegetett típus), vagy fal esetében a mélyalapozó. 

Ráncosodás

A jó hír, hogy bár az emberi ráncokon csak a plasztikai sebész segíthet, a tárgyak esetében a megoldás jóval egyszerűbb. Ráncot tud okozni, ha a festéket túl gyorsan hordták fel. Vagy túl melegben kenték. Ha nem volt megfelelő a higító, amit a festékhez használtak. Ha a két réteg túl gyorsan került egymásra. De az is lehet, hogy túl gyorsan száradt meg a festék. Ha megtörtént a baj, csak a csiszolás segít, természetesen a teljes száradás után.

Csíkozódás 

Elég frusztráló, ha a festék nem terül szépen, hanem csíkos marad a festett vagy mázolt tárgy (nálam például rendszeresen előfordul). Az oka lehet a bénázáson kívül a túl sűrű festék, vagy a nem megfelelő ecsetválasztás. Ezért érdemes vásárlás előtt megkérdezni, hogy milyen festékhez ajánlják az ecsetet. A festéket pedig hígítsa fel egy kicsit, de tényleg csak kicsit, különben ugorhat vissza a Megfolyás című ponthoz. 

Sablon vagy maszkolószalag aláfolyás

Ez a legfrusztrálóbb hiba megítélésem szerint: megvan a drága sablon, ki van találva a minta, és akkor aláfolyik!! Baromi dühítő, és csak az újrakenés segít a dolgon. A megoldás egyrészt a minőségi maszkolószalag használata: olyat érdemes választani, ami 100 százalékosan ragad. A sablon esetében is tökéletesen kell tapadnia az alapfelületre, enélkül tuti a bukás. Létezik sablonragasztó spray (öntapadó ragasztó spray néven is érdemes keresni), ami pont abban segít, hogy a sablon tényleg tökéletesen a felülethez tapadjon. Mindezek mellett a festés módja sem mindegy: legjobb egy kerek szivacsecset, amivel pont annyi festéket tud tunkolni a sablonra, amennyire szükség van. Inkább ismételje kétszer-háromszor a festést, mint egyszer legyen túl sok. Persze lehet hengerrel is végezni a mintázást, csak jól le kell húzni róla a festéket. A maszkolószalagnál pedig a biztos tapadás a legfontosabb: jól nyomja rá a kitakarandó felületre, és ne legyen nagyon folyékony a festék, mert akkor még így is alászivárog. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.