Jól illeszkedő, könnyen takarítható szőnyegekkel hangulatosabb lesz a lakás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha jól választja meg és a megfelelő helyre rakja le őket, rengeteg munkát spórolhat meg magának, ráadásul a helyiségek hangulatát is erőteljesen befolyásolhatja velük.

A szőnyeggel kapcsolatban sokaknak vegyesek az érzelmei. Nagyon szépek tudnak lenni, a helyiség hangulatát is remekül fel tudják dobni, ráadásul puhává, meleggé, otthonossá teszik a teret – ugyanakkor a takarításuk idegtépő. Mégis, szőnyeg nélkül a lakás könnyen kelt üres, lehangoló hatást, így most Zsoltai Tünde lakberendező, látványtervező segítségével átvesszük, hogy melyik szőnyeget hova érdemes tenni.

Hosszú szálak, puha érzés

A hosszabb szálú szőnyegek jelentik a legtökéletesebb megoldást, ha a cél a melegség és otthonosság érzetének fokozása. Sajnos azonban hiába mutatnak nagyon jól, ezek azok a darabok, amiket takarítani a lehetetlennel határos feladat. Már az is kihívást jelenthet, ha a macska ráfeküdt, hát még amikor a gyerek egy kis tarhonyát önt végig rajta... hiszen jó eséllyel ezek csak akkor jönnek ki belőle, ha ipari porszívója van (vagy képes hosszasan püfölni a porolón, hogy aztán még napok múlva is találjon a szálak közt elbújt tarhonyaszemeket). Mi a megoldás? Hát, mint arra valószínűleg rájött már: semmiképp se a konyhába tegye.

„Az extrém hosszú szálú szőnyegeket olyan helyiségbe érdemes választani, ahol nem jár cipővel, és lehetőleg nincs kisállat sem – alapvetően hálószobákba javasoljuk. Olyan lakásban persze, ahol a lakók életvitele kevésbé terheli meg a szőnyegeket (nincs kicsi gyermek, kisállat, kertkapcsolat), azért ezt is bátran teheti a nappaliba is" - ajánlja a lakberendező.

A jobb minőségű szőnyegek olyan eljárással és anyagösszetétellel készülnek - szennytaszító anyaggal átitatott szálakból, különleges szövési technikákkal -, melyek segítségére lesznek a tisztán tartásban. A színválasztásban is tartsa szem előtt természetesen a lakás összképét és ehhez keresse meg a legmegfelelőbbet. Világos vagy sötét szőnyeget egyformán nehéz vagy könnyű takarítani, és inkább csak az extrém szennyeződések jelenthetnek problémát, mint pl. a vörösbor egy fehér szőnyegen.

Padlószőnyeg

Ha már a puha érzésnél és a meleg hatásnál tartunk, akkor mindenkinek eszébe jut a padlószőnyeg. Ez a megoldás szép, egyszerű, de takarítani nehezebb, és az esetlegesen kiborult kávé, bor, vagy más, foltot hagyó anyag eltüntetése egyenesen lehetetlen anélkül, hogy az egész helyiséget újra ne kellene burkolni. Éppen ezért ennél sem mindegy, hova teszi.

„A padlószőnyeg nagyon komfortos megoldás hálószobákba, gyerekszobákba, gardróbhelyiségekbe. Ezekben a lakóterekben fontos az otthonos, meleg hatás. A jól megválasztott, minőségi padlószőnyegek jól tisztán tarthatóak, kiváló anyag minőséget tud választani, de rendelkezésünkre áll sokféle tisztítószer és eszköz is. Minta- és színválasztásnál az enteriőr egységét tartsuk szem előtt. Gyerekszobába lehet mintás szőnyeget választani, hálóba inkább egyszínűt, vagy diszkrét mintás darabot” - mondja Zsoltai.

Gyerekszoba

Ehhez a választáshoz fontos tudni, hogy a gyerekszoba kialakításának szempontjai a gyerek korával együtt változóak. A legtöbb szakember a csecsemők mellé nem javasolja a szőnyeget, mert a port mindenképpen jobban magába gyűjti (és ki is adja), mint a laminált padló; a hosszabb szálú szőnyegek pedig a kisebb babák esetében balesetveszélyesek lehetnek.

„Allergiás betegség esetén fokozottan kell ügyelni az anyagválasztásra a lakberendezés terén is – ilyenkor kevés és jó tisztíthatósággal rendelkező textil kerüljön a szobába, lakásba" - figyelmeztet a szakember.

Gyerekszobába, amikor a baba már kúszik-mászik és játszik is szőnyegen, érdemes könnyen tisztán tartható és inkább hurkolt változatot választani: ebbe nem akadnak bele a játékok és könnyen kijönnek az esetleges foltok is. Kisgyermekek rajonganak a mesefigurás dizájnnal készült darabokért, de a kisfiúk pl. kifejeztten élvezik az autópályás-térképszőnyeges megoldást, ami így egyúttal játék is. A nagyobb gyerekeknél pedig már a személyes ízlésüknek megfelelően válasszon, lehetőleg velük együtt.

Csak részletek

Egy lakást nagyon jól fel lehet dobni kisebb szőnyegekkel is. Ezek lehetnek kerekek, szögletesek, hosszúkásak, a lényeg, hogy illeszkedjenek a lakás stílusához, berendezéséhez, és persze egymáshoz. A megjelenésük lehet elegáns és bohó is, ám tagadhatatlan előnyük az ötvözésben rejlik. Hiszen becsempészik a melegséget és az otthonosságot, de mégsem rémálom a takarításuk, hiszen akár a mosógépbe is be teheti őket.

Persze ezeknek is van negatívuma, hiszen a kisebb szőnyegek hátránya, hogy könnyen szánkóvá válhatnak, és rájuk lépve hatalmasat eshet. Így ha ilyen megoldás mellett dönt, minden esetben szerezzen be csúszásgátlót is alájuk, amivel megelőzhetőek a balesetek. Ha pedig még a szőnyeg aljához is ölti a csúszásgátlót, akkor garantáltan nem kandikál majd ki alóla.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.