Caitlyn Jenner villájában a tengerpartot hozta össze a hollywoodi csillogással

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kim Kardashian nemváltó mostohájának új malibui háza tükrözi azt a testi-lelki változást, amin ő maga is átment az elmúlt egy évben.

Idén is folytatjuk a celebek otthonainak bemutatását, Mihalik Enikő New York-i hálószobája és a Marni tervezőjének milánói álomotthona után ezúttal Kim Kardashian 65 éves nemváltó mostohaapjának (azaz most már -anyjának) a malibui villáját mutatjuk be, amit a tavalyi évben vásárolt potom 3.5 millió dollárért, azaz körülbelül 1.1 milliárd forintért. Ezért az árért természetesen már nem akármilyen villa jár, a pazar panorámájú házban négy hálószoba és négy fürdőszoba is helyet kapott, az átalakításokat pedig egy igazi profira, Lori Margolisra bízta az élsportolóból lett celeb.

Így néz ki a híresség panorámás nappalija Malibun.
Fotó: RICK STEIL/COURTESY OF LORI MARGOLIS INTERIORS / architecturaldigest.com

A New York-i elit egyik kedvenc lakberendezője nem ismeretlen az enteriőrdizájn iránt érdeklődők körében, többször dolgozott már vele a Vogue, a Harper's Bazaar, a Gotham Magazin, a The New York Times és a Hamptons magazin, de az olyan divat(tal kapcsolatos) produkciók belső tereiért is ő felelt, mint a Szex és New York, az Egy boltkóros naplója, vagy a Betty, a csúnya lány.

„Caitlyn mindig is szép házakban élt, de azokban leginkább a felesége, Kris Jenner ízlése érvényesült a lakberendezés során. Ezúttal tényleg azt szerette volna, ha az ő személyes stílusa is rányomja bélyegét a házra” - nyilatkozta a közös munkáról Margolis az Architectural Digestnek.

Drámai hatást kelt az ázsiai ihletésű szekrény a térben.
Fotó: RICK STEIL/COURTESY OF LORI MARGOLIS INTERIORS / architecturaldigest.com

„Fogalmam sem volt, hogy hol kezdjem” – állította Jenner, aki az átalakítás során a kaliforniai tengerpart hangulatát szerette volna ötvözni egy kis hollywoodi csillogással. A terv jól láthatóan sikerült, a monokróm színpalettán mozgó berendezések, valamint vintage és modernista kiegészítők ugyanis egy az egyben ezt a kaliforniai életérzést tükrözik. Jenner az E! csatornán futó reality sorozatban azt is elmondta, hogy az egyik kedvenc darabja a nappaliban található, egyedi méretű kanapé (körülbelül 5410 dollár, 1.5 millió forint), amit a Homenature üzletéből szerzett be. A szokatlanul nagy kanapén feltételezhetően valóban elfér majd az egész Kardashian-Jenner pereputty.

Krémszínű lett a rezidencia.
Fotó: RICK STEIL/COURTESY OF LORI MARGOLIS INTERIORS / architecturaldigest.com

„A marokkói és keleti selyemszőnyegek remekül ellensúlyozzák a helyiségben található modernista darabokat. A lakberendezés során természetesen mindig a kényelmet tartottuk szem előtt” – mondja Jenner, aki a kanapé mellett nagyon szereti a tibeti bárányszőrrel bevont széket is (kapható a Loft Thirteenben körülbelül 9000 dollárért, azaz 2.6 millió forintért), de felhívja a figyelmet a Lindsey Adelman-féle csillárokra és az ázsiai hatású Shine by S.H.O által tervezett luxusszekrényekre is.

„Caitlyn sok fizikai és érzelmi változáson ment át az elmúlt években. Szerette volna, ha otthona nemcsak a stílusát, de az ő útját is tükrözi egyben. Ezért szerette volna, hogy a puha és nőies elemek mellett valami erősebb hatás is érvényesüljön a térben” – mondja a lakberendező, aki szerint Jenner is elégedett volt a végeredménnyel. A kicsit több mint két perces videóban még több képet talál a híresség puccos malibui fészkéről!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.