Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Vége a nyárnak, most érdemes rendbetenni a teraszt meg a kerti bútorokat. Szubjektiv élménybeszámoló, nagy tanulságokkal.
Ha az ember házban él, akkor előfordulhat, hogy nem is egy, de két terasza is van. Ebben az a jó, hogy pont dupla annyit lehet rákölteni, mintha egy lenne. Ezért is döntöttem úgy, hogy ha már az egyikre egy csomó pénzt költöttem, a másikat felújítom én magam, pont mint a lakber bloggerek. Persze így is elment nagyságrendileg 8000 forint, de ha tud kölcsönkérni csiszolót, ez a tétel csökkenthető.
Azt hozzáteszem, hogy nem igazán van kézügyességem, nem kezelem profin a csiszolókat, és nem fújom kivülről a csiszolóvásznak felhasználásának mikéntjét sem. Ennek ellenére baromi bátran belevágtam a terv megvalósítsába: lecsiszolom és újrafestem a teraszt. Na jó, ez így leírva elég szánalmasan egyszerűnek hangzik, de egy csomó helyen el lehet vérezni, és ezt jobb, ha az ember előre tudja.
Van például a csiszoló. Gondolja, hogy egy kis otthoni csiszolóval - amit mondjuk a bútorra használ - érdemes nekiállni? Naná, hogy nem: szétmennek az ízületei, és fél óra múlva is csak fél négyzetmétert (vagy annyit sem) csiszolt le a cuki kis rezgővel. Ekkora munkához igazi brutális darab kell. Elballagtam hát a kedvenc kölcsönzőmbe, elmondtam mit akarok, és kértem egy erre való célszerszámot. Az eladók a kezembe nyomtak egy baromi nehéz Makita szalagcsiszolót, aztán aggódva megkérdezték,van-e otthon csiszolóvásznam. Nyilván nem volt, szóval kaptam egy csomót, mondták, hogy a maradékot hozzam vissza. Én a 60-ast és a 120-ast hoztam el, a 60-as a durva, a 120-as a finomabb darab. Csiszolóból tehát a rövid továbbképzés megvolt, jöhetett a munka érdemi része.
A takarítás után (felsöpörtem egy partvissal) jöhetett a csiszolás. A gép az első másodpercben azonnal magával rántott, mint a rossz amerikai filmekben: száguldottam az ajtó felé hason csúszva, a gépbe kapaszkodva. Volt annyi eszem, hogy elengedjem,így leállt.
1. tanulság: a szalagcsiszolóhoz erő kell.
Aztán felismertem, hogy térden csúszni is fárasztó és baromi kényelmetlen. Szerencsére fegyvermániás lett a gyerek, így van neki térdvédője - egyébként simán felhúztam volna a mammutját, amit a jégkoronghoz használ - amitől tök kényelmessé vált a térdelés, csak a gyerek viselte rosszul, hogy koszos lesz a szép térdvédője.
2. tanulság: a térdvédő vagy legalább valami párnaszerű sokat javít a komfortérzeten.
A csiszolás jól ment, de a nagy böszme gép nem tudott mindenhová elérni, úgyhogy akkor elő kellett venni a Lidlben vett excenter csiszolót, és azzal igazgatni a széleket. Ez roppant lassúnak tűnt a másik csiszoló után, viszont sajna megúszhatatlan feladat.
A csiszolás nem azért kell, mert nem tudnék felmosni, hanem, hogy eltávolítsuk a régi festék- vagy lazúrréteget és egyéb szennyeződéseket, és kiderüljön mennyire gombás esetleg a padló. Ha igen, akkor jön a B terv, a sóskasav! Nem viccelek, a Sadolinnak van egy Fresh névre hallgató fehérítő és színmegújító zseléje, amit fel kell hordani ecsetttel, fél órát a fán kell hagyni, majd leöblíteni. A Sadolin mellett a Bondex Holz Neu névre hallgató termék is hasonlót ígér. Ezeket a padló mellett lehet bútorra is használni, elég látványos az eredmény, amit itt a galériában is meg lehet nézni. Ezt én szoktam ismételni - na jó, a szoktam barokkos túlzás, szóval érdemes ismételni, mert akkor egy csomó csiszolást meg lehet spórolni. A zselés trutyi nem csípi a kezet, nem öli meg a füvet sem, viszonylag ember- és állatbarátnak tekinthető, a hatása viszont nagyon látványos. A leöblítés után meg kell várni a teljes száradást, mert csak akkor fogja beszívni a padló az olajat.
3. tanulság: nedves időben és hidegben teljesen felesleges nekiállni a munkának, mert csak szenvedés lesz.
A csiszolás után jöhet az olajozás. Az olaj helyett az ember dönthet a lazúr mellett is, sőt ebből rögtön van vékony és vastag is, hogy egyszerűbb legyen az élet. A lazúrok szépen kiadják a fa erezetét, és könnyű őket használni. Vékony mellett akkor döntsön, ha olyan tárgyat fest, ami nem mérettartó, félnyers (mondjuk egy nem rendesen kiszárított fenyő), vagy a kertben áll, ahol nap és eső is éri. Ezeket nem filmképző lazúrral szabad csak bevonni, mert különben megreped a bevonat, amit aztán lehet újra csiszolni. Olyan helyekre, amelyek mérettartók vagy korlátozottan azok - kapu, ajtó, lambéria - mehet a vastaglazúr.
Én viszont egy kertibútor ápoló olajra szavaztam, ami azért jó, mert jól lehet vele mind a kemény-, mind a puhafát kezelni, a víz nem marad meg rajta, a nap ellen is védi a padlózatot, és könnyű használni. Ja, és a ruhából is kijön. Sok cégnek van ilyen terméke, a Lazurán, a Sadolin mellett az ember- és környezetvédőknek a Biopin cég olaja jöhet szóba.
A feladat roppant egyszerű: az olajat alaposan fel kel rázni, majd lekenni a teraszt vagy a bútort, aztán várni. 24-48 óra múlva pedig meg kell ismételni az egészet. A kenésnek nincs nagy trükkje, legfeljebb hogy érdemes a felesleget lehúzni, mert nem lesz egyenletes a festés. A színeket keverni is lehet, illetve az is jó megoldás lehet, ha egy színes réteg fölé egy színtelen kerül.
4. tanulság: ha nem keveri fel rendesen az olajat vagy lazúrt, akkor nem azt a színt kapja, amire számit.
Feladat innentől nincs, csak élvezni az új terasz vagy padló szépségét. Ajánlott valami jófajta borral tenni ezt.
