Sok szekrény egy helyen: a gardróbszoba

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gondolt már arra, hogy egy gardróbot hoz létre a lakásában? És vetette már el azért, mert nincsen rá hely? Pedig a szekrényekkel rosszabbul jár!

Sokan álmodoznak arról, hogy ha egyszer lesz annyi helyük, akkor kialakítanak egy gardróbot. Amikor aztán végül valóban adódik a lehetőség, akkor mégis visszakoznak, mert már úgy megszokták a szekrényeket, és hát olyan szépek is. Jó, első hallásra egy külön szoba a ruháknak tényleg luxusnak hangzik, de ha egy kicsit jobban utánagondol, akkor bizony rengeteg helyet lehet vele megtakarítani.

Méretek

Vegyünk csak egy átlagos családot, ahol mondjuk adott két felnőtt és két gyerek. Ez alsó hangon is négy szekrény, már persze abban az esetben, ha minden családtag ruhái elférnek egy-egy szekrényben. Tapasztalatom szerint erre igen kicsi az esély, vagyis számoljunk két főnek plusz 1 akasztós szekrényt. A pólók, kardigánok, pulcsik, nadrágok és persze a cipők is mind plusz szekrényt, komódot, pakoló felületet igényelnek.

Ez összesen (a fejenkénti szekrényekkel – és a plusz egyekkel –, valamint a komódokkal, cipőtartókkal, miegymással) bőven 10, sőt, sokszor húszhoz közelítő számú szekrényt vagy egyéb tárolóbútort jelent. Ha utánaszámol, ennyi bútor minimum 5, de akár 10 négyzetmétert is elfoglalna, amelyen akár már egy csinos kis gardrób is összerakható.

„A szekrények elsősorban a szobákból veszik el a helyet, míg egy gardróbszoba kialakítható ablaktalan helyiségben, vagy akár egy közlekedő kihasználatlan részében is. Így máris értékes négyzetméterek szabadultak fel a lakószobák számára, amelyekből nem kell tárolásra áldozni. Több hely marad pl. a gyerekszobában játszósaroknak, polcoknak a játékok számára. Egy hálószobában pedig, ha nem kell szekrényt elhelyezni, több mód nyílik dekorálni a helyiséget pl. szép tapétával, poszterrel, vagy akár elhelyezhető kényelmesen egy fésülködő asztal, olvasósarok is.

Egy csak tárolásra szolgáló helyiségben minden holmi egy helyen elfér: praktikus elrendezéssel helyet kaphatnak a ruhák mellett a cipők, táskák és bőröndök, sportfelszerelések, de akár a takarításhoz, karbantartáshoz szükséges felszerelések is (létra, porszívó, stb.)

Igazi hátrányát nem is lehet említeni, hacsak azt nem, hogy az ember könnyebben pakol „lazábban” egy gardróbszobában, hiszen csak rá kell csukni az ajtót és semmi nincsen szem előtt” – fejti ki Zsoltai Tünde lakberendező, látványtervező.

Ajtók és fiókok

Egy gardróbszoba jellemzően zárható ajtóval rendelkezik, vagyis a további ajtók felszerelése felesleges – ha csak nincs olyan ruhája, ami különleges védelmet igényel. Azonban ez nem jelenti azt, hogy néhány rúd felszerelésével máris megoldja a gardróbot. Persze így lesz hely akár a pólókat is felakasztani, de a zoknik, fehérnemű, kiegészítők azért jobb, ha fiókokba kerülnek.

„Attól függően, hogy mit szeretne itt tárolni, kell átgondolni a bútorzat kialakítását.

Mindenképpen szükség van polcokra, fiókokra, ruhaakasztó rúdra, de egy-egy zárható elemre is akár. Ezek mennyiségét mindig az egyéni igények határozzák meg, hiszen van, akinek sok vállfás ruhája van – ide értelemszerűen több ruhaakasztó rúd kell -, aki pedig inkább sportosan öltözik, ott inkább a polcok, fiókok javára billen a mérleg.

Érdemes gondoskodni arról is, hogy legyen egy tükör a helyiségben, hiszen itt öltözik fel. A tükör kerülhet akár egy üresen maradt falfelületre, de lehet szabadon álló, sőt akár az ajtón is helyet kaphat. A bútorzaton túl megfontolandó egy szobainas beállítása is, hogy a már hordott, de még nem mosnivaló ruhákat ezen lehessen tárolni.

Mivel egy gardróbhelyiségben érdemes maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló helyet, így praktikus plafonig beépíteni. A magasabb területeket egy fellépővel el lehet érni, de választható megoldás például a ruhalift, melyet egy mozdulattal le lehet hajtani és kényelmesen kezelni” – teszi hozzá a szakértő.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.