Nézze meg hazánk legkülönösebb szőlőlé üzemét!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hipszterzöld győrújbaráti épületet Ekler Dezső tervezte. Ön mit gondol a modern formáról? Szavazzon!

Galéria ikon

6

Galéria: Ekler Dezső győrújbaráti Szőlőlé üzeme
Fotó: Bujnovszky Tamás

Nemrég eredményt hirdettünk és megmutattuk, hogy önök szerint melyek voltak a legjobb hazai borászatok a tavalyi évben. Természetesen az idei szezonban is épültek ilyen üzemek, mint például a 2014-es összesítésben is bekerült Ekler Dezső legújabb munkája, a győrújbaráti szőlőlé üzem, ami a pannonhalmi borvidék egyik legszebb részén kapott helyet. A valamivel több mint 6000 fős település ugyanis Magyarország északnyugati részén, Győrtől nyolc kilométerre, a Sokorói-dombság és a Kisalföld találkozásánál helyezkedik el.

A mai kifejezéssel élve „hipszterzöld” vasbeton épület a domboldal kanyarulatában, régi szőlőskertek és gyümölcsösök között található, formája pedig metaforikusan idézi fel a feldolgozás folyamatának dinamikáját. „ A szőlőlé üzem építésére kiszemelt terület Győrújbarát határában kordonos művelésű szőlőparcellák között fekszik. A művelés alatt álló területen belül ez a legszembetűnőbb magaslat, ahonnan a környék egybelátható, s ahonnan szórvány települési részek kerülnek a szemlélő látókörébe. A pannonhalmi borvidék talán legszebb tájrészlete ez. Az ültetvények magaslatairól egyben szemlélhetők a Bakony csúcsai és Győr városának horizontja."

Galéria ikon

6

Galéria: Ekler Dezső győrújbaráti Szőlőlé üzeme
Fotó: Bujnovszky Tamás

"A megbízó igényei szerint a szőlőlé üzem fejleszthető lesz. A beépítés formáját és rendjét, úgy határozták meg, hogy az továbbfejlesztésre lehetőséget adjon. Az üzemi épületrészben földszintes, és teljes alapterületén alápincézett. Dél-keleti és észak-nyugati irányú telepítését nem csak a táji környezet, hanem alapvetően a megközelítés és a használat igényei indokolják. Építészeti szempontból alapgondolatunk az volt, hogy a tervezendő épület, amely messziről látszik majd, és kimagaslik a szőlőkordonok hosszú sorából, szervesen a táj része legyen. Az üzem rendelkezik szőlőfogadó tornáccal, az emeleti részen szőlőfogadó garattal, mobil préssel, a kétszintes csarnokokban fogadó tartályokkal, tároló térrel és laborral - mely funkciók a szőlőlé készítéshez köthetőek" – olvasható az 1953-as születésű építész műleírásában. Nézze meg a galériában az eszköz-tárolóval, mosdó- és öltözőrésszel, valamint parkolóval kibővített szőlőlé üzemet és szavazzon!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.