Fessen vazelinnel!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Pofonegyszerű és látványos eredmény, ha utál csiszolni, de szereti a régies hatást.

Nem viccelek, és nem is a reggeli kávé hiányától őrültem meg. Valami festős oldalon bukkant fel az ötlet, ami annyira triviálisan egyszerű, hogy a homlokomra csaptam: a lényeg mindössze annyi, hogy a mostanság az itthon is igen kedvelt, country stílusú koptatott bútorokat csiszolás és többszöri átkenés nélkül is legyárthatjuk. 

A megoldás a vazelin (vagy bármi más kőolaj tartalmú krém), ami nálam egy német körömvirágos volt, ugyanis ez volt kéznél. A kísérlet kedvéért két típusú festést végeztem el, az egyik a natúr fát kombinálja a festett felületekkel, a másikat pedig két rétegben dolgoztam egymásra. A legszórakoztatóbb rész a vazelines kenés volt, ujjal csináltam, mert így a legegyszerűbb.

Galéria ikon

7

Galéria: Festés vazelinnel

Feketének egy színezőt használtam a Trilaktól, ami valójában egy vizes bázísú festék, tökéletesen lehet használni a Pentart temékével. Én egyébként ezt használom táblafesték helyett is, tökéletesen bevált. 

Száradás után papírral töröltem vissza a festéket, ami szépen leszedte, sőt egy fátyolos réteget is húzott a fára, ami személy szerint nekem tetszik, de ha önnek nem jön be, ezt vizes szívaccsal le tudja törölni. Végső rétegnek jöhet wax vagy lakk is, attól függően, mire akarjuk használni a kész tárgyat. 

Itt van néhány külföldi példa is, ahol láthatja, hogyan néz ki bútoron a vazelines festés, itt meg az, milyen lesz egy régi ajtóra kenve.  

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.