4 tipp, hogyan védheti meg cicáját az erkélyről zuhanástól!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megvan az a félelmetes pillanat, amikor a macska az erkély korlátján egyensúlyoz a hatodik emeleten? A jó hí, hogy a horrort nem csak azzal lehet megakadályozni, hogy bezárja a cicát.

Akik lakásban élnek, nem ismeretlen probléma számukra hogyan elégítsék ki kisállatuk mozgásigényét. A kutyák esetében valamivel egyszerűbb a helyzet, hiszen a rendszeres sétáltatás erre is megoldás, és kielégíti a kíváncsiságukat. A macskák azonban nem érik be ennyivel.

Tény, hogy a cicákat is lehet pórázon sétáltatni, ha kis koruktól hozzászoktatjuk őket, de sokan éppen azért döntenek a macska mellett, mert nem kell vele állandóan lemászkálniuk, sétáltatniuk. Elég, ha vesznek egy macskaalmot, ha pedig van erkély, akkor oda is kiengedik, hadd nézelődjön. Csakhogy a macskák valóban kíváncsi teremtmények, és nem igazán elégszenek meg azzal, hogy az erkélyre kirakott székről szemrevételezzék a környéket. A jobb kilátás és a kíváncsiság miatt a korlátra is felmerészkednek.

Ez nem is gond, az első három emelet esetében, hiszen egy felnőtt cica eséskor ezt a magasságot még jó eséllyel túléli. Ám a felsőbb szintekről kizuhanni már nekik is veszélyes lehet. Az erkélykorláton ácsingózva pedig elég egyetlen rossz mozdulat vagy széllökés, esetleg egy túl csábító madár a szomszéd faágon, vagy ijesztő zaj, és az állat jó esetben az állatkórházban, rossz esetben egy zsákban végzi. Hogy ezt elkerülhesse, több megoldás is kínálkozik, ízlésnek és pénztárcának megfelelően.

Macskaháló

A macskaháló kettős funkciót lát el. Nem csak az erkélyeken, hanem akár a kertben is használható, ahol a cicák számára egyfajta kennel alakítható ki belőle. Az erkélyeken pedig a korlát és a felettünk lévő erkély közé rögzítve garantálja, hogy a macska ne bucskázhasson ki. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a háló nem csak az állatot, hanem önt is akadályozza, így például az erkély korlátjára rögzített virágládákról lemondhat, és az otthon felejtett lakáskulcs ledobálásával, vagy az alsó szomszéddal folytatott traccspartikkal is fel kell hagynia. És persze ízlés dolga, de nem is biztos, hogy tetszik a végeredmény látványa.

Maga a háló sem olcsó mulatság, ám cserébe legalább időjárás- és UV-álló. A lehetőségekhez mérten a gyártó láthatatlanná is próbálja tenni ezeket a hálókat, több-kevesebb sikerrel.

Akinek a macskaháló túl drága lenne, az egyszerű csirkehálóval is próbálkozhat. A végeredmény védelem szempontjából jó, ám esztétikailag kevésbé.

Macskaketrec

Természetesen most nem a hordozóra kell gondolni, de valami egészen hasonló dologról van szó. A ketrec felállítható az erkélyen is, de egy ablakhoz is rögzíthető. Ez a lezárt tér lehetővé teszi a macskáknak, hogy kedvükre nézelődjenek a külvilágban anélkül, hogy a lezuhanás veszélye fenyegetné őket. Az erkélyen felállított ketrec hátránya, hogy elég sok helyet elfoglal, az ablakhoz rögzített pedig kissé nehézkessé teszi annak kinyitását. Ugyanakkor ha macskaajtó is kerül rájuk, akkor a cicák biztonságosan, és kedvükre mászkálhatnak ki – be a lakás és a ketrec között.

Kielégíteni a kíváncsiságát

A macska kíváncsi állat, és szeret egy magaslati pontról megfigyelni mindent. Ha ez a magaslati pont az erkély korlátja, az veszélyes lehet. De mi van, ha ad neki az erkélykorlátnál is csábítóbb lehetőséget?

„A macskák természetükből adódóan is kíváncsi állatok, és szeretik a körülöttük lévő környezetet minél nagyobb látószögben belátni. Másrészről a macskák sokkal inkább ösztönlények, mint a kutyák, így ha vadászatról, vagy a zsákmány becserkészéséről van szó, a tériszony náluk ismeretlen fogalom.

A legbiztonságosabb, valamint a cica és a gazdi szempontjából a legpraktikusabb a kinti kifutó lehet. Hasonló elképzelésen alakul, mint a ketrec, csak annyiban más, hogy ez olyan, mint egy hosszú folyosó az erkély korlátján, amihez szabad ki-bejárást kell biztosítani a szobába. Így a cica, ha kinti nézelődésre vágyik, csak kisétál, elnapozgathat, a gazdit pedig a kifutó semmiben nem akadályozza” – ajánlja dr. Hargitai Blanka állatorvos.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.