Így lett a tárolóból hangulatos erkély

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Ikea nyereményjátékának fődíjasainál jártunk, hogy megnézzük, hogyan alakul át az erkélyük.

Néhány hete az Ikea pályázatot írt ki, ahol arra bíztatták az embereket, küldjék be erkélyük képét, hogy az Ikea aztán jól át- és berendezhesse. A zsűri döntése alapján a nyertes a Lőrincz család lett, akik Gödöllőn élnek egy panelház hatodik emeletén. 

A kétszobás lakásban hárman élnek, a legkisebb Anna, a pár 20 hónapos kislánya. A család kertes házból költött panelbe, és mindössze fél éve élnek itt, de mivel eddig a szülőkkel laktak együtt, ezért nagyon örültek, hogy most már önálló életük lehet. Az eredetileg asztalos végzettségű Tibor lassanként újítja fel a lakást. Az erkélyre saját bevallásuk szerint eddig nem sok figyelem jutott, a konyhabútor elkészítése mind időben, mind pénzben nem volt kevés, így a fókusz egyelőre másra helyeződött. 

A klasszikus panelerkélyre eddig nem sok minden került, egy szőnyegen, egy fotelen és egy hokedlin kivül csak az üres fregoli árválkodott ott. Andrea elmondta, hogy nagyon szeretnek grillezni, és ha törik, ha szakad ők az erkélyen is fognak, amire simán megvan minden esélyük, mert már léteznek asztali grillek is, de erkélykorlátra szerelhető változat is van. 

Galéria ikon

27

Az erkély összes berendezése 99850 forintba került. Lőrinczék öröme megfizethetetlen.
Galéria: Erkélyátalakítás

A tervezés során a lakberendező egyeztetett a nyertesekkel, felmérte, hogy milyen színekben gondolkodnak, mik az igényeik, és azt is, hogy mennyi helyük van. A padló maradt olyan, mint volt eredetileg, mert az Ikea által forgalmazott fa padlóburkolat nem fért volna már bele a költségvetésbe, így abban maradtak, hogy azt majd később vásárolják meg. Helyette azonban lett szőnyeg, ami vízálló, ráadásul megadja az erkély alaphangulatát. Ami fontos volt, hogy legyen elég tárolóhely, és ha szükséges, akkor a teret lehessen nagyítani. Ezért is került oda egy lehajtható asztal, ami elé oda lehet tenni egy grillezőt vagy fregolit, igény szerint. 

Ami Anna miatt fontos volt, hogy a polcot a falhoz is rögzítsék, nehogy Anna magára tudja rántani véletlenül, és ezért is érdemes magasra könnyebb dolgokat helyezni. A kis asztal pont megfelelő a reggelihez, vagy uzsonnához, ha pedig nincs szükség rá, egyszerűen le kell hajtani. A felújítás összköltsége 99850 forint lett, a Lőrincz család pedig nagyon örült az eredménynek.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.