Körkép: bútorok kintre

Ezeket néztük

Fa terasz szett (asztal+ 2 szék)

Napozóágy

Napernyő

Talp

Párna

Hintaágy

Letagadhatalan a nyár jelenléte, az áruházak tömegével kínálják a kerti és terasz szetteket, grillsütőket és egyre több medencefelszerelést. Annak jártunk utána, hol mennyibe kerülnek a kerti bútorok. Igyekeztünk ugyanolyan termékeket keresni, de ez persze nem mindenhol volt lehetséges, így azt néztük, melyik a legolcsóbb termék hasonló kategóriában. Voltunk hipermarketben és barkácsboltban egyaránt, és megdöbbenve figyeltük, mekkkora árdifferencia van egyes áruházak közt. 

Az Auchanban meglepően sokféle kerti termékre bukkantunk, idén a cég úgy látszik, azokat is megszólítja, akiknek kisebb-nagyobb medencéjük van, mert megannyi polcnyi kegyszert lehet kapni hozzá. Van többféle hintaágyuk is, a fa balkonszettet pedig le is akciózták, hogy minél több fogyjon belőle. A párnakínálat is nagy, látszik, hogy gondoltak a kiskerttulajdonosokra, nyaralókra, akik elsuhannak a budakalászi áruház mellett. Ha valaki grillezni kíván, itt külön rész várja, hogy valaki lecsapjon a mindenféle típusú, méretű és árú grillalkalmatosságra. 

Bauhausban bevalljuk, ritkán járunk, valamiért azt gondoltuk, inkább építőanyagban utaznak, ehhez képest kellemes meglepetésként ért, hogy mennyi mindent kínálnak a vásárlóknak kert és terasz tematikában is. A Városi kert elnevezésű részlegen elég sok minden volt, bár az elrendezés nem mindig volt érthető, mert egy termékcsalád több részlegen is felbukkant, de ez legyen a legnagyobb baj. Balkon szettet nem vennénk itt, de a napernyőjük jó áron van, és párnát is itt lehet olcsón kapni.

Az Ikea, mint minden évben rámegy a terasz és kerti bútorokra, irgalmatlan mennyiségű terméket dobnak piacra, főleg fából és fémből, de itt is lehet azért műanyagot találni, ha valaki erre vágyna. Olcsón és drágán egyaránt lehet találni bútort és kiegészítőt, valamint a cégtől megszokott módon iszonyatos mennyiségű apróságra lehet elszórni a pénzt. Ők kifejezetten a városban élőkre is gondoltak, egy csomó erkélyre való megoldással lehet itt találkozni.

Jyskben ahhoz képest nem széles a kínálat, hogy bútorboltról van szó, igaz, a budakalászi áruház nem túl nagy. Balkonbútorból szettek nincsenek, az ember úgy válogatja össze az asztalokat és a székeket, ahogy akarja, akár a fürdőruháknál. Az kicsit zavaró, hogy a legtöbb asztal és szék műanyag, a fát csak elvétve találni. Napernyőből sincs túl sok, de apróságokra rá lehet akadni, sőt, meglehetősen sok pénzt lehet otthagyni a sokféle kis cukimuki háromszáz forintos termékere. Párnát mindenképp itt érdemes venni, és kempingfelszerelésből is van jó pár apróság, a napozóágyat viszont drágán adják. 

Kika nem feltétlenül érezte szükségét a kerti bútor dömpingnek, de aki ide tér be, találhat magának megfelelő termékeket, csak nem biztos, hogy a legolcsóbb áron. A klasszikusabb bútorok mellett fiatalos dolgokat is találni, de egy akácfából készült, balkonra való asztalért és két székért nem biztos, hogy kiadnánk 40000 forintot, bármilyen szép is legyen. A Kika Deco-ba azért érdemes benézni, ha kiegészítőkre vadászunk, itt ugyanis számos apróság van, igaz nem olyan nyomott áron, mint az északibb boltoknál.

Az Obiban a középkategóriával találkoztunk, vannak dizájnosabb, medencés házakhoz passzoló műrattan bútorok, függőfotelek, és persze klasszikusabb, vikendházba való darabok is. Az elkülönített részen a Flair székek mellett találni fa termékeket is, de rámentek a budai villákba passzoló csilivili darabokra is. A napozóágy itt drága, menjen érte inkább a Tescóba.

Praktikerben szinte minden van, ráadásul nekik elég jól működik az online keresőjük is, ezért árösszehasonlításokra jól lehet használni, ha nem akarjuk végigjárni az összes üzletet. A valamiért a kempingbútorok alá sorolt bútorok nagy részének semmi köze a kempingezéshez, bár kétségkívül stílusos egy 100 ezer forintos napozóágyat kirakni a felsőörsi Napfény kemping egyik sátra mellé. Mindenesetre itt jó nagy a választék, több mint 300 féle bútor és kiegészítő között lehet keresgélni. 

Tesco ajánlatától összeomlottunk, ha az angol multin múlna, mi nyomorultul a szobában pusztulnánk el, vagy takarón ülve élveznénk a teraszunk hangulatát. Az általunk meglátogatott boltban ugyanis nem volt semmi, pedig egy hete még pont itt vásároltunk a legjobb áron napozóágyat. Klasszikus balkon szett nem volt, napernyő sem, nagyjából semmi sem, ami mögött persze állhat az is, hogy annyira klassz nyári szettjeik voltak annyira jó áron, hogy már minden elfogyott. Egyedül a félárú grillcsirke vigasztalt meg minket, amit egyébként érdemes venni, készre sütve volt 499 Ft. 

termék Auchan Bauhaus Ikea Jysk Kika Obi Praktiker Tesco
balkon szett 18990.- 29990.- 19970.-    39990.- 25990.-      
napernyő  6990.- 2290.- 2990.- 3999.- 3990.- 2599.-   1899.-   
nap.talp 1190.- 1590.- 2290.-            1599.-   
napozóágy  6590.-       7999.- 7500.- 6999.-   6099.-   4790.-
párna 1990.- 750.- 895.- 400.- 990.- 1799.-   1299.-   
Oszd meg másokkal is!
Mustra