Ilyen egy szerethető bringás vásár

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Projekt Showroom biciklis pop-up boltjában jártunk: szuper program, ha kerékpárt venne, vagy tuningolná a már meglévőt.

Szeretek mindent, ami bringákkal kapcsolatos, ezért úgy döntöttem, hogy a múltkori csalódásom után most a Projekt Showroom pop-up boltjának is adok egy estélyt. És milyen jól tettem: bár jelenleg semmire nincs szükségem, egy-két dolog láttán majdnem elcsábultam, amihez hozzásegített a szervezők és az eladók kedvessége is. Ha kíváncsi rá, hogy mit és mennyiért talál, ha május 17-ig ellátogat az ötödik kerületi Sas utcába, akkor olvasson tovább és nézze meg a galériánkat is!

Először is: mi az a Projekt Showroom?

A Projekt Showroom (amelyről korábban itt írtunk) már három éve szervez pop-up (pár napig nyitva tartó) vásárokat, ez szám szerint a 13. alkalom volt. A téma mindig más, kivéve évi két eseményt (az advent és az antik téma köré szervezetteket), ezek minden évben fixek. A bringás pop-up célja az volt (most és két éve is), hogy egy helyre gyűjtsék az érdekes, különleges, de egyszerre hasznos és biztonságos kerékpáros kiegészítőket.

Az egyik alapítótól megtudtam azt is, hogy azért is számít ritkaságnak a gyűjtésük, mert egyrészt nehezen beszerezhető helyekről (nagykereskedésekből, külföldről, stb.) származnak a termékek, másrészt jelenleg a boltok kínálata a sportosabb stílust kedvelő kerékpárosokat célozza meg – így nehéz dolga van annak, aki például nem orkánban vagy speciális „túrahátizsákkal” vágna neki a belvárosi tekerésnek.

Mi mennyibe kerül?

A kínálat tényleg széles: a bolt kis terjedelmének ellenére (nemrég még kávézó volt) belefértek alap kiegészítők is (például foltragasztók, fényvisszaverő csíkok, lámpák), és felnőtteknek, illetve gyerekeknek szánt termékek is. Szerencsére az árak sem vészesebbek, mint a legtöbb szakboltban, így nem kell arra készülnie, hogy a gatyáját is ott kell hagynia, ha valami különlegeset szeretne.

Galéria ikon

32

Szombat dél körül voltam a boltbam, rajtam kívül még jó páran voltak.
Galéria: Ilyen egy szerethető bringás pop-up
Fotó: Molnár Dávid / divany.hu

Használt bringák 25-50, újak 100-150 ezer forintért kaphatóak (illetve a teherszállításra is alkalmas darab 3-400 ezerért), nyergeket láttam már 3-4 ezer forinttól és a USE Bag, illetve a Herschel Supply táskáiért sem kell többet fizetnie, mintha a showroomban vagy a webshopból rendelné meg. Az egyik kedvencem a Carrera összecsukható sisakja volt, de egy Brooks-nyerget is bármikor elfogadnék – kár, hogy pár napja vettem egy újat. Ha most nem vágyik semmi különlegesre, de javíttatna valamit a bicóján, akkor van egy jó hírem: a másfél hétig nyitva tartó pop-up boltban szerviz is van, amelyet a Bike pont biztosít. Szombat dél körül voltam a vásárban, akkor jó páran voltak, így ha valamit kinézett magának, minél előbb vegye meg, mert fogynak a termékek!

Hol? Budapest, V. kerület, Sas utca 15. | Mikor? 2015. május 7-17. 10:00-20:00 között | Facebook-esemény linkje: itt található

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.