Komplett erdőt növesztettek az osztrákok a világkiállításra

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem egy sámándob, az biztos. És az is, hogy nem kell majd szégyenkezniük miatta.

Amíg mi egy olyan, ötmilliárd forintba kerülő, ízléstelen sámándobbal égetjük magunkat Milánóban, amitől még a saját tervezői is elhatárolódnak, addig az osztrák szomszédok egy komplett erdővel készülnek a világkiállításra. A Klaus K Loenhart építesz vezette csapat, a Team Breathe annyi fát ültetett, hogy akár 1800 ember számára is biztosítani tudják az oxigént – olvasható a dezeen oldalán.

A Breathe (lélegzet) elnevezésű pavilon az oxigén és a levegő hűtésének fontosságára hivatott felhívni a figyelmet, és nem utolsósorban arra, hogy az ország igyekszik fenntartható erdőgazdálkodást folytatni. A pavilon lényege, hogy légkondi helyett természetes hűtőrendszerrel rendelkezik, ezzel pedig megalkotja a saját mikroklímáját. A projektnek egyébként – egy hasonlóan igényes – honlapot is készítettek, itt megtekinthetőek az építkezés/erdőnevelés különböző fázisai is.  "A levegő nemcsak Ausztria, de az egész világ egyik minőségi jellemzője" – mutatott rá Loenhart. "A levegő, a klíma és az atmoszféra egyben táplálék, információhordozó, energia és erőforrás is egyben."

Fotó: http://breathaustria.at

Éppen ezért van az, hogy bár a belépésnél a BREATHE szó olvasható a falon, ha valaki beljebb megy, akkor már csak az EAT (enni angolul – a szerk.) látható. Ezzel kapcsolódik az építmény az Expo fő üzenetéhez, a Feeding the Planet (Etessük a Bolygót) szlogenhez. A kígyózó ösvény egyébként a faszerkezet belsejébe visz, ami beton talapzaton áll, belül fákkal, bozótokkal és párafelhőkkel találkozhatunk, az út végén pedig egy bár olyan osztrák ételeket szolgál fel, amelyeknek az összetevői erdőkből származnak. Az itt-ott elhelyzett mikroszkópoknak köszönhetően a látogatók szó szerint testközelből nézhetik meg a növényeket vagy rovarokat.

Ha kíváncsi a többi fotóra és a tervekre, a fenti képre vagy ide kattintva megnézheti őket!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.