Az erkély is lehet apró kert!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem baj, ha nincs saját kertje, elég, ha van egy erkélye. Hiszen egy kis munkával igazi kerti hangulatot teremthet ott is!

Ha önnek is nagy álma, hogy az erkélye vetekedjen egy kerttel, akkor tudja, hogy a feladat nem egyszerű - de szerencsére nem is lehetetlen. Ahhoz azonban, hogy az eredmény valóban szép és természetközeli hatású legyen, nem elég csak a növényeket ügyesen megválasztani. 

Burkolatok

A kert – már ha pihenő, vagy díszkertről van szó – nem betonpadlós, ellenben a legtöbb erkéllyel. Első lépésben tehát a burkolatot érdemes megváltoztatnia. Ezt megteheti több módon is, akár a beton festésével, bár ez egy kissé körülményes, és akkor már miért ne próbákozna izgalmasabb megoldásokkal? Ha például füvet szeretne az erkélyére, az megoldható! A valódi gyepszőnyeg is elvan az erkélyen, ám a karbantartása nagyon nehézkes, így nem igazán éri meg. A műfű azonban jó választás lehet, azzal viszont érdemesebb nem a legolcsóbb kivitelt választania, mert az messziről sem hasonlít a valódira, cserébe legalább nagyon lehangoló látványt nyújt.

A másik természetközeli megoldás a fa burkolat. Ezt ma már klikkes rendszerrel letehető darabokból is megoldhatja, de dönthet a szakember segítsége mellett is. Lehet, hogy ez a megoldás sem éppen olcsó, ám a magasabb árért cserébe viszont tartós, nagyon szép, és a lakás értékét is nagyban növeli.

Növények

Ahhoz, hogy a hangulat meglegyen, érdemes a növényzettel a lehető legjobban elrejteni az erkély széleit, a falakat, és akár a szomszédokat is. Persze, ezen a téren aránylag behatároltak a lehetőségek, hiszen csak olyan fajtákat használhatunk, amik jól megvannak a cserepekben is. A kellő hatás eléréséhez nagyobb, közepes és kisebb növényeket is szerezzen be, hogy a takarás jobb legyen, és a kert illúziója is határozottabban érvényesüljön.

Pályázzon erkélyszépítésre!

Nincs kedve, ideje, pénze átalakítani az erkélyt? Kattintson, és induljon el pályázatunkon, ahol erkélyszépítést nyerhet! 

„Magasra nőnek és népszerűek az örökzöldek, mint például a babér (Prunus laurocerasus), a tujafélék, hamisciprusok (Chamaecyparis lawsoniana), bórókafélék (Juniperus), hiszen télen-nyáron ellátják feladatukat. Persze, nem kell leragadni a zöld színnél, nyugodtan gondolkodhatunk még a színes/tarka levelű növényekben is: zöld-fehér-sárga kecskerágókban (Euonymus), Aucuba, stb.), a vörös levelű japán juharokban (Acer palmatum) és vörös levelű mogyoróban (Corylus avellana) is.

Feldobhatjuk a helyet látványosan virágzó fajtákkal, ezen a téren a liliomfa (Magnolia lilliflora), a tulipánfa (Magnolia grandilfora) vagy a mediterrán papírvirág (Bougainvillea) és a híres leánder lehet a befutó - de jó, ha tudja, hogy az utóbbiakról télen külön gondoskodnia kell. A növényfala lehet homogén, azaz egy adott fajtából álló, illetve heterogén összeállítású is. Utóbbi mostanában népszerű, eklektikusságán túl azért is, mert 4-5 fajtából mindig lesz 3-4, ami kifejezetten jól érzi majd magát, szépen növekszik.

A fajtaválasztás első szűrője a hely, ezen belül is a természetes fény mennyisége. Nem süt oda a nap? Odasüt, de csak délelőtt/délután? Esetleg reggeltől estig odasüt? Ezen az adottságon nehezen változtathatunk, viszont az öntözés még a dézsák esetében is megoldható automata/félautomata módon. A növényeinket így akár napokra is egyedül hagyhatjuk otthon. A nagy növényeknek a nagy térfogatú cserepekre az előbb említett locsoláson túl (a több föld több vizet, hosszabban tart meg) a stabilitásuk miatt is szükségük van. Egyes teraszokon az erős szél ugyanis komoly károkat képes okozni, ha a 2-3 méter magas növényeket feldöntögeti. A növénytartónk inkább legyen cilinder alakú, mint alul elvékonyodó forma, ami könnyebben billen, és legyen hozzá alátét is, ez ugyanis a vizet felfogja, tárolja.

"Aki a kisebbekkel is beéri, az válasszon lassan növekedő puszpángot (Buxus), tiszafát (Taxus), törpe fenyőt (Pinus mugo) az örökzöldek közül. A virágzók között hortenziák, rhodondendronok, azáleák és a tölcsér jázmin (Dipladenia Sundaville) azok, akiknek a növekedési erélye kordában tartható" – mondja Boross Dávid, az Oázis kertészet munkatársa.

Ha a nagyobb növények között nem találta meg azokat a darabokat, amikkel el tudja képzelni az erkélyét, állványokkal is emelhet az egyes darabok magasságán. Így akár közepes és kis növények kavalkádjával is megteremtheti a kerti hangulatot.

Kiegészítők

Hogy az illúzió teljesebb legyen, nyugodtan használhat olyan kiegészítőket, amik jellemzően kertekben jelennek meg. Ilyenek például a kandeláberek, melyek azonban ugyanúgy használhatóak az erkélyen is, bár érdemes a kisebb kiviteleket keresni belőlük.

A csobogók is ebbe a körbe tartoznak. A működtetésük nem jár magas költségekkel, és nem is kell egész nap menniük. A víz hangja azonban nyugtató, és segít ellazulni egy nehéz hétköznap után.

A kerti bútorok esetében az erkély kicsit nagyobb szabadságot ad. A kertben ugyanis szinte minden természeti erőnek ki van téve a bútor, így nem mindegy, milyen anyagból készül. Az erkélyek egy jó része ezzel ellentétben fedett, így például a kezeletlen bambusz bútorok is sokkal tovább szépek maradnak. Ráadásul a kitett párnák, függönyök és akár szőnyegek folyamatosan is kint maradhatnak, még abban az esetben is, ha nem vízállóak, hiszen itt kisebb az esélye annak, hogy megáznak.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.