Szimpla Bringa Piac: nagy várakozás után óriási csalódás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagyon vártuk, el is mentünk a VII. kerületi Szimplában tartott Bringa Piacra, de sajnos minket nem nyűgözött le. Kevés volt az árus, ez volt a legfőbb gond.

Imádok kerékpárral közlekedni, ezért hatalmas kedvvel mentem el szombaton Budapest VII. kerületébe, a Bringa Piacra, amelynek a külföldiek körében is népszerű Szimpla adott helyet. Nem tudom, hogy az én várakozásaim voltak túl nagyok (nem), vagy tényleg önmagában is gyenge volt a rendezvény, mindenesetre keserű szájízzel távoztam. El is mondom, miért.

Teljesen érthető, hogy a hely térbeli adottságai befolyásolják, hány árus fér el, viszont úgy éreztem, ennél jóval többen is lehetnének – ha jól emlékszem, összesen 6 vagy 7 asztalnál lehetett nézelődni bringás cuccokat, az emeleti rész pedig teljesen üres volt. Akadt olyan, aki bár igyekezett, de egyéb munkák miatt nem tudott ott lenni, az meg pláne nem vigasztalt, hogy valaki „Minden 300 Ft" felirattal hirdetett olyan termékeket, amikért még 10 forintot sem fizet senki. Az árak amúgy rendben voltak, nem láttam elszállt dolgokat, minden annyiba került, amennyire (a kerékpáros árakat ismerve) számítani lehetett.

Profiljukat tekintve nagy mozgásterük ugye nem volt a résztvevőknek, hiszen mindenki bringás kiegészítőket jött árulni, de szerencsére a klasszikus termékek mellett akadtak kreatív ötletek is. Helyhiány miatt viszont nem tudták bemutatni a teljes árukészletüket, így csak egy kis ízelítőt kaphattunk abból, hogy milyen termékeket is kapni az adott boltban. Utólag sokkal inkább járható útnak tekintettem volna azt, ha a Facebook-eseménynél kapunk egy listát arról, hogy kik lesznek ott és akiknek szimpatikusak a portékái, azokat felkeresem majd valamikor.

Galéria ikon

15

Ez már a Fogaskerékpár standja. Itt nagyon megtetszett egy fehér nyereg, de mivel a mostanim még jó állapotban van, nem akartam költeni rá. Szerencsére lesz még lehetőségem később is megvenni.
Galéria: Szimpla Bringa
Fotó: Dívány / Dívány

Az érdeklődők egyébként találkozhattak az 1MinD1 biciklibelsőből és - külsőből készített termékeivel, a recyCLOCK lánckerékből készített falióráival és láncszemekből készült kulcstartóival (utóbbi egyébként nagyon jópofa és csak 450 forintba kerül), a Bringadivattal, a Serin ultramenő hátizsákjaival (ezek egyébként 15-20 ezer forint közötti összegbe kerülnek) és bringás sapkáival, illetve a Fogaskerékpárral is. 

Így utólag már csak azért sem értem az esemény miértjét, mivel a piacon árusító boltok (vagy webshopok és Meska boltok) egy fél délután alatt bejárhatóak és akkor ráadásul az egész kínálatot látjuk, nemcsak azt a pár darabot, amit elvisznek a Szimplába.

És már csak azért is kényelmesebb ez a módszer, mivel most szombaton a bringások egy jelentős része nem zárta le kint a kerékpárját, hanem az amúgy is szűk folyosón tologatva-tolongva nézelődött a portékák között. Persze, jó kérdés, hogy minek panaszkodom amiatt, hogy egy kerékpáros eseményen kerékpárokba botlok, viszont nyugodtan kint lehetett volna őket hagyni: kevés olyan bringás kiegészítő van, amelynek a vásárlásához szükség van magára a biciklire, ha pedig mégis valami olyasmi tetszik meg, ahol igen, akkor még mindig ki lehet menni érte és be lehet hozni. Addig teljesen felesleges.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.