Ha nincs pénze lakásra, költözhet menő lakókonténerbe

Olvasási idő kb. 4 perc

A megdrágult ingatlanpiacnak köszönhetően mára trend lett a rugalmasan alakítható acélládákból. Íme néhány kiváló példa!

Az év elején megmutattuk, hogy melyek a világ legkisebb házai és hogy milyen megoldások rejlenek az ökológiailag minimálisra csökkentett otthonokban. Ezúttal az újrahasznosított szállítási konténerek témáját jártuk körbe és megnéztük, hogy egy kis kreativitással mit lehet kihozni a mozgatható otthonokból illetve annak is utána jártunk, hogy mennyire gazdaságosak és mennyibe kerülnek ezek a házak napjainkban.

Galéria ikon

17

Galéria: Konténer lakások
Fotó: Flickr.com

A designmilk.com által megkérdezett szakemberek szerint például ha tudatosan és kreatívan tervezzük meg olcsó konténerotthonunkat (faburkolat, járólap, homlokzat) akkor arról senki nem fogja tudni megmondani, hogy abban az acélbunkerben valaha még számítógépeket, olcsó játékokat vagy televíziót szállítottak a világ egyik végéből a másikba. A Container City munkatársa szerint a konténer otthonok gyakorlatilag földrengésbiztosak is, sőt néhány esetben sokkal strapabíróbbak, mint a fából, kőből vagy téglából épített házak. A cég munkatársa külön kiemelte a lakókonténerek energiatakarékosságát is, bár erről a mérnöki tudással rendelkező szakembereknek azért megoszlik a véleménye, főképp az árammal történő fűtés, főzés illetve a csatornázással kapcsolatos kérdések miatt.

Egy 119 négyzetméteres, „Ranch” stílusban épült otthon anyagárral együtt körülbelül 10.000 dollárból (kb.2.7 millió forint) hozható ki, úgy, hogy annak kompakt mérete lehetővé teszi, hogy bárhova és azonnal leszállítsák azt az ügyfélnek. Ebben az árban jórészt benne vannak a konténerházhoz szükséges engedélyek, a fűtésnek és az elektromos rendszernek kialakított részek is, de nem ritka, hogy az olyan "extra" szolgáltatásokért, mint például a mosogató vagy a fürdő beszerelése, már plusz árat számítanak fel, így a számla vége akár 18-20 ezer dollárra (kb.4.8-5.3 millió forint) is rúghat Amerikában.

Galéria ikon

17

Galéria: Konténer lakások
Fotó: Hybrid Architecture

Az amerikai áraknál valamivel olcsóbb lehetőségekről számol be a telegraph.co.uk, akik szerint az eBay.com oldaláról 1250-2000 font (körülbelül 520-832 ezer forintért) már rendelhetőek élhető konténer otthonok. Nem véletlen, hogy olyan felkapott mostanság a Kelet-Londonban található Container City, ami egy négy emelet magas, teljes egészében konténerekből összelegózott épület,és jelenleg hetven ember befogadására alkalmas. Ráadásul olyan menő vízparti épületek között található, mint például a Trinity Buoy Wharf vagy az O2 Arena.

„Nagyon jó itt élni. Olyan, mintha a tengeren lennénk, kicsit sem érezzük úgy magunkat, mintha egy dobozban élnénk. A konyha és a tusoló közötti rész egy kissé szűkös, de ez csak akkor jelent problémát, ha mindketten itthon vagyunk. Egyébként még a két macskánk is velünk él. Valójában sokkal nagyobb belülről, mint amekkorának kívülről látszik. Mivel nincs sok helyünk, így mindig rendet kell tartanunk magunk után, de ez sem olyan rossz dolog. Szeretjük, hogy részei vagyunk ennek a közösségnek, itt mindenki valamilyen kreatív területen dolgozik, sok köztük a zenész, így az esti órákban az sem ritka, ha valaki csak úgy előkapja a gitárját” – mondja a 36 éves, sminkmesterként dolgozó Becky McGahem, aki hangmérnök élettársával bérli a 40 négyzetméteres konténert, amit nemcsak otthonként, de irodaként és stúdióként is használnak egyszerre.

Egyébként hasonló konténerház megépítésen fáradoznak most Brooklynban is, aminek elsősorban a megfizethetetlenné váló New York-i ingatlanok az elsőszámú okozói.

Galéria ikon

17

Galéria: Konténer lakások
Fotó: CG Architects

„A havi bérleti díjak 600-1000 font (kb.249-416 ezer forint) között mozognak, ami jóval alacsonyabb azoknál a szabványáraknál, mint amik London központi részén érvényben vannak. Mint ahogy a fém kanna is olcsóbb, mint a tégla és a habarcs. Kínai konténereket vásárolunk meg, olyanokat amik hűtőkkel tele érkeznek meg Angliába. Ha még az egyéb felmerülő költségeket is hozzáadjuk, akkor körülbelül 850-950 fontba (kb.354-395 ezer forint) kerül [egy ilyen konténerlakás] négyzetméterenként. Tekintettel arra, hogy a legtöbb konténer 40-45 négyzetméteres, egy kész lakás 38.000-47.000 fontba (kb.15.8-19.5 millió forint) kerül. Mi kell annál több, minthogy legyen egy lakásunk a város közepén?” – mondja a konténerpark szülőatyja, Eric Reynolds, aki az Urban Space Management alapítója is egyben.

„Pont tökéletes, nem túl nagy és nem is túl kicsi. Van egy kis konyha, egy dolgozóval egybekötött hálórész és egy nappali. Bár a rozsda egy kicsit szivárog, de még így jobban megéri, mint felépíteni egy családi házat, ami a kapzsi földtulajdonosoknak köszönhetően elég nagy luxus manapság. Egyre nehezebb megfizethető lakásokat találni, így egyre több az érdeklődő a konténerekre. Gyakran előfordul, hogy a szülők csak így tudnak segítséget nyújtani felnőtt gyermeküknek ahhoz, hogy az kirepüljön a családi házból” – mondja Julian Forrester, aki Skóciában, Glasgowtól 25 mérföldre nyitotta meg konténerekből álló művésztelepét Cove Park néven.

Tehát a konténerházak nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint valaha, több leleményes szakember és vállalkozó is azon dolgozik, hogyan lehetne még gazdaságosabbá tenni őket. És egyre gazdaságosabbak is: számos konténer napenergiás megoldásokkal, zöld tetővel, passzív hűtési technológiával, fotovoltaikus árammal van ellátva, de van ahol rétegelt bambuszlemezekkel bélelik a belső tereket, vagy újrahasznosított szódásüvegekből rakják ki a tetőt. Nézze meg a galériában a legjobb variációkat konténerházakra!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.