Ezek a gépek fogják megkönnyíteni az életét nemsokára!

Melyik gépre vágyik?

Pénteken ért véget a CES Las Vegasban, ahol a legújabb, legizgalmasabb, legdrágább, leg-leg-leg elektronikai kütyüket és háztartási gépeket mutatják be többek közt. Mi most a legújabb fejlesztésekből válogatunk, hogy megmutassuk, mi mindenre költheti majd el a pénzét, ha piacra dobják az életet megkönnyítő újdonságokat a cégek.

Itt van a Samsung robotporszívója (POWERbot VR9000) amelyet már az IFA-n bemutattak Berlinben, a Gizmodo pedig azóta tesztelte is, de a szakma krémje ilyenkor Los Angelesben van, úgyhogy nem hagyhatták ki a lehetőséget, hogy a készülékkel ott is villogjanak kicsit. Az  itthon 250 ezer forintba kerülő készülékben mindössze három dolgot kifogásoltak: hangos, drága, és kicsi a szemétgyűjtő tartálya. Szerették viszont a designt, az okos szenzorokat, és a számos kiegészítőt is dicsérik. A szívóereje hatvanszorosa a hagyományos robotporszívóknak, útvonalat tervez és térképet készít (igen, még mindig egy porszívóról beszélünk) , majd visszatér a töltőhöz, ha úgy érzi, hogy már merül.

Az LG ehhez képest egy ruhagondozó rendszert gondolt tovább. Hogy nem tudja mi az? Mi se tudtuk, amíg nem olvastuk el, mit kellene gondolnunk ennek a kifejezésnek a hallatán. Nos, az LG Styler egy szekrényszerű doboz, ami a ruhákat tisztítószer nélkül frissíti fel, így a nehezen karbantartható ruhadarabokat, például öltönyöket, kabátokat és pulóvereket sem kell olyan gyakran a tisztítóba hurcolni. A szagtalanítás gőz segítségével történik, sőt két illatvilág közül lehet választani. Ha ez nem lenne elég science fiction, akkor a rendszer a szagtalanítás után még a gyűrődésmentesíti is a ruhát (gy.k. vasalás). Egy öltönynadrág fél óra alatt lesz friss és élére vasalt, ráadásul az eljárás (ahogy a hagyományos vasalás is) a baktériumok és vírusok 99,9 százalékát is elpusztítja. Azoknak pedig, akik rettegnek a hexaklór-etiléntől (ezt használják a vegytisztítás során, és lehetséges rákkeltőként tartják számon) jó hír lehet, hogy másfél óra alatt eltávolítja a gép a hexaklór-etilén 92 százalékát is.

lg

És most jön a parasztvakítás vagy innováció: a gépen van Smart DiagnosisTM funkció, ami azt jelenti, hogy mobilon kap értesítést, ha karban kell tartani a rendszert, ne adj isten javításra szorul. AZ NFC segítségével pedig a vásárlók speciális programokat tölthetnek le okostelefonjukra, és ezeket egyetlen koppintással feltölthetik a Styler rendszerébe (hogy miért nem lehetett eleve telepíteni a programokat, arról nincs szó). A készülék előző szériája 2000 dollárba került (537000 Ft) a mostaniról egyelőre nincs hír.

A CES-es gyakran bukkannak fel hűtők is, az LG most egy dupla ajtajú hűtőszekrényt mutatott be (LPXS34886C), melynek lényege, hogy az ajtón belül van egy másik ajtó is. Ezáltal elég csak a külső ajtót kinyitni, és nem az egész hűtőt, miáltal a hűtött levegő veszteség 47 százalékkal csökken. A fekete külső állítólag taszítja az ujjlenyomatokat és foltokat is, a hűtő belső rekeszei átrendezhetőek, és persze ez a készülék is kommunikál a telefonunkkal ( és kivételesen az Apple felhasználók szívták meg): analizálja a meghibásodás forrását és javaslatot tesz a javításra. Ezen túl majdnem 1 köbméternyi árut pakolhatunk bele, van ugye LED világítása is és a levegőt is szűri.

LG Multi-door

Parrot Pot

A furcsa nevű cserép abban segít, hogy a nótoriusan feledékeny locsolók is élhessenek együtt szobanövényekkel. Az intelligens cserép a megfelelő mennyiségű vizet adagolja a növénynek, méri a hőmérsékletet, és megfelelően gondoskodik a növény életbenmaradásáról. Sajnos arról nincs hír, pontosan mikor és mennyiért dobják piacra a kütyüt, amely természetesen szintén képes a mobilunkkal is kommunikálni, és értesíteni az aggódó gazdit, hogy éppen hogy áll a növény egyedfejlődése, vagy épp figyelmeztetni, ha eljött az vízkészlet-utántöltés ideje.

Csak okos kancsóból iszik egy igazi geek. Az iKettle pont ilyen, kommunikál mind az Androidos mind az Apple termékekkel, szól ha megfelelő hőfokot ért el a víz, ha le kell szűrni a teafüvet, sőt akkor is jelez, ha nincs benne elég víz. Lehet az ágyból írányitani, nem kell félpercenként a konyhába rohangászni, hogy, felforrt-e már, hanem diszkréten figyelmeztet, amikor kész.

A Netatmo Welcome tea helyett arról értesít, hazaért-e már a gyerek, a férj, vagy bárki, akit beállítunk. Detektálja az adott személyt, majd a megadott számot értesíti arról, hogy a szeretett fél hazaért-e. Bámulhatjuk távolról azt is, hogyha idegen érkezik az otthonunkba, a Netatmo ugyanis azonnal szól. 

Sokkot kapott? Akkor most figyeljen! Az egy dolog, hogy lebukik a gyerek, mert későn ment haza, az Oral-B új 7000-es sorozata azt is megmondja, ha nem mossa meg rendesen a fogát. Az alkalmazás megmutatja a telefonon, hol kellene erősebben és hol gyengédebben csiszolni a gumókat,és arról is szól, ha cserélni kell a fejet. Az ár még nem ismert, de az előző sorozat 35000 forintért elérhető itthon.

oralb
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra